gyermekvédelem;szexuális visszaélés;Fővárosi Közgyűlés;vizsgálóbizottság;bicskei gyermekotthon;

Bicskei pedofilügy: a vizsgálóbizottság szerint súlyos felelősség terheli az akkori fenntartó fővárosi önkormányzatot

A fideszes tagok nélkül fogadták el a bicskei gyermekotthonban történt szexuális visszaélések kivizsgálására létrehozott eseti bizottság beszámolóját. 

Kiss László, a grémium DK-s elnöke szerint bebizonyosodott, súlyos felelősség terheli az akkori fenntartó Tarlós István vezette fővárosi önkormányzatot a történtek miatt és azért is, mert semmi érdemi következménye nem lett a 2011-es bejelentésnek.

A felelősség a bizottság szerint a 2013 után az intézményt átvevő állami fenntartó intézmény esetében is fenn áll. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a város akkori gyermekvédelmi illetékesei teljesen tanácstalanok voltak abban, hogy mit is kellene tenniük. Rábízták az egészet a rendőrségre,

 majd a nyomozás lezárulta után még meg is dicsérték az intézmény vezetőségét, hogy derekasan kitartottak a vádaskodás alatt.

A gyermekek semmiféle segítséget nem kaptak a történtek feldolgozására. Se a főváros, se a minisztérium nem vette a fáradtságot, hogy az ombudsman 2012-es ajánlásának megfelelően kidolgozzák az eljárásrendet.

A testület felállításáról februárban döntött a Fővárosi Közgyűlés, az alakuló ülést március elején tartották és utána már nem is ültek össze túl sokszor, lévén a meghívottak közül csak a szexuális visszaéléseket annak idején bejelentő két pedagógus volt hajlandó válaszolni a bizottság kérdéseire. Kiss László a jelentés ismertetésekor külön kiemelte, hogy ennyi év távlatából is nehéz szívvel hallgatták a történtekről szóló beszámolót.

Bagdy Gábort, Tarlós István korábbi helyettesét „rossz érzések töltik el” amiatt, hogy Bárczy István díjra javasolta Vásárhelyi Jánost, a gyermekotthon szexuális visszaélések miatt 8 évre ítélt igazgatóját, de állítása szerint nem ismerte a díjazottat, külsős szakmai javaslat alapján írta meg az előterjesztést.

A vizsgálóbizottság kérdései nagyrészt megválaszolatlanok maradtak, a meghívottak többsége vagy át sem vette az értesítőt, vagy nem küldött érdemi választ,

köztük az Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály vezetője, (Áder János volt köztársasági elnök testvére, Pölöskei Gáborné, aki azóta testvérén keresztül kommunikál), az ügyben eljáró gyermekvédelmi osztály vezetője. 

Egyedül Tarlós István és Bagdy válaszolt, de Kiss szerint javarészt „őket is megülte a memóriazavar köde.”