Budapest;DK;Magyar Kétfarkú Kutya Párt;önkormányzati választás 2024;

A DK üzent a kétfarkúaknak, hogy ne induljanak más ellenzéki polgármester-jelöltek ellen, kár, hogy előtte a hegyvidéki DK-s jelölt szólt, hogy ő azért bedobja magát Kovács Gergely ellen

„Egy közös ellenzéki jelöltnek kell a Fidesz jelöltjével szemben indulnia” – szögezte le a Demokratikus Koalíció. A vitából a Momentum sem maradt ki.

A Demokratikus Koalíció közleményben szólította fel a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP) arra, hogy ne veszélyeztesse ráindulással a közös ellenzéki polgármester-jelöltek győzelmét a fővárosi kerületekben. Ugyanis az ellenzéki párt szerint az MKKP a korábbi ígéretével ellentétben sorra állít új polgármester-jelölteket a fővárosban, „nemcsak a Fidesz vezette kerületekben, hanem például az I., a III. és a VII. kerületben is, ahol öt évvel ezelőtt győztes, sikeres ellenzéki polgármesterek dolgoznak”.

„Mindez csak a Fidesz érdekét szolgálja. Egy valóban ellenzéki pártnak semmi oka nem lehet arra, hogy ellenzéki polgármesterekkel szemben induljon. Ez rossz a kerületnek, rossz az ellenzéknek és csak a Fidesznek jó. Aki le akarja győzni a Fideszt, annak tudnia kell: egy közös ellenzéki jelöltnek kell a Fidesz jelöltjével szemben indulnia” – szögezte le a DK.

A párt azt üzente,

ha az MKKP valóban ellenzéki párt, akkor vonja vissza a közös ellenzéki polgármester-jelöltekre ráindított jelöltjeit a fővárosi kerületekben.

„Ha ezt nem teszik meg, akkor az egyértelmű bizonyíték arra, hogy a jelenleg hivatalban lévő, korábban győztes ellenzéki polgármesterek leváltása a valódi céljuk” – állapította meg a DK.

A Demokratikus Koalíció éppen egy nappal azután tette közzé éles hangvételű közleményét, hogy az MKKP a Facebook-oldalán arról írt,

a DK jelöltjei mégis elindulnak az MKKP ellenében, a DK-s Élő Norbert ugyanis bedobta magát, és elkezdte zsarolni a győzteseket.

Élő ezzel kapcsolatban azt mondta, várják, hogy tárgyalhassanak Kovács Gergelyékkel, és ameddig ez nem történik meg, a Demokratikus Koalíció megy a maga útján. Később a Facebook-oldalán úgy fogalmazott, „nem a DK, hanem az MKKP az, amely a Fideszt segíti a fővárosi kerületekben azzal, hogy ellenjelöltet állít a közös ellenzéki polgármesterekkel, polgármester-jelölttel szemben például az I, a III., a IV., a VII. kerületekben. Miközben korábban ennek az ellenkezőjét nyilatkozták. Az még egy viccpárttól is túlzás, hogy a abban a kerületben, ahol ők adnák a közös polgármester-jelöltet, ott számon kérik a többi párt támogatását, de ahol nem ők, ott ellenjelöltet állítanak vele szemben”.

A történtekre Donáth Anna, a Momentum elnöke is reagált, kiemelve, a XII. kerületben Kovács Gergely megnyerte az előválasztást, így ő a jelölt, akit támogatni kell, ő az az ember, aki jogot szerzett arra, hogy leváltsa a helyi Fideszt.

„Az előválasztás akkor működik, ha a résztvevő pártok tiszteletben tartják az eredményét. Európai módon csak így lehet politizálni”

– fogalmazott, és hozzátette, az MKKP egyéni jelöltjeivel szemben elindulni súlyos hiba, és a Fidesz malmára hajtja a vizet.