egészségügy;leállás;Magyar Orvosi Kamara;Belügyminisztérium;Szegedi Tudományegyetem;gyermektraumatológia;gyermeksebészet;

Hetek óta tudta az Orbán-kormány, hogy szinte teljesen leállt a gyermeksebészet Szegeden, mégis csak hétfőn született átmeneti megoldás

Információink szerint hétfőn kancellári vezetői megbeszélést tartottak, és az a döntés született, hogy azonnali hatállyal használatba adnak a gyermeksebészetnek egy másik épületben lévő műtőt.

Noha hosszú hetek óta tudta az egészségügyi kormányzat, hogy április elejétől szinte teljesen leállt a gyermeksebészeti és -traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), csak a múlt hét végén, meglehetősen kapkodva hoztak átmeneti intézkedéseket – értesült lapunk.

Úgy tudjuk, múlt pénteken hivatalos utasítást kaptak Szegeden, hogy újra kell indítani a hét hete alig-alig működő ellátást.

Ez azt jelentette, hogy a hétvégén – a korábbi hetek gyakorlatától eltérően – már nem utaztathattak debreceni, pécsi, budapesti kórházakba gyerekeket. Információink szerint hétfőn kancellári vezetői megbeszélést tartottak, és az a döntés született, hogy azonnali hatállyal használatba adnak a gyermeksebészetnek egy másik épületben lévő műtőt. Ezt használhatják azokban az akut esetekben, amikor úgy ítélik meg a gyereksebészek, hogy nincs helye késlekedésnek.

Most csomagol a gyermeksebészet, a beavatkozásokhoz szükséges eszközeiket átszállítják a másik épületbe. Maga az osztály marad a gyermekklinikán, tehát azt a beteget, akit műtétre írnak ki,

átszállítják a másik épületbe ülőkocsival vagy mentővel, hogy aztán az operáció után az „ébredő kórteremből” később visszavigyék a gyermekklinikára. 

Úgy tudjuk, ez lett az átmeneti terv arra az időre, amíg nem rendeződik a helyzet véglegesen.

Mint emlékezetes, hétfőn lapunk írta meg először, hét hete szinte teljesen leállt a gyermeksebészeti és -traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen. A balesetes és más sebészeti beavatkozásra szoruló gyereket a pécsi, debreceni egyetemi centrumokba vagy Budapestre szállították. Információink szerint 200 tervezett műtét maradt el, és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe. A gondot az okozta, hogy kudarcba fulladt egy felújítás, az új műtő nem készült el, a régi pedig már nem kapott engedélyt.

Lapunk már korábban értesült a gondokról, de a Szegedi Tudományegyetem és a Belügyminisztérium sem válaszolt, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pedig letagadta a súlyos ellátási zavart. Cikkünk megjelenése nyomán közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamra (MOK). Ebben megerősítették lapunk információját, amely szerint a MOK is tudott a zavarról és jelezték is a Belügyminisztériumnak: azonnal megoldásra van szükség. A kamara közleménye megerősíti azt is,

hogy a kormányzat régóta tudott a gondokról, de sokáig senki sem tett semmit.

Mint írták, a kamara Csongrád-Csanád Megyei Területi Szervezete megkereste a SZTE-t a „betegbiztonsággal és kollégáink munkakörülményeivel kapcsolatos kérdésekkel”, de válaszra sem méltatták őket. Ezután a MOK országos központja kereste meg az egyetemet, ám ez sem segített. Végül Takács Péter egészségügyi államtitkárhoz fordultak, de hiába: „Választ újfent nem kaptunk, és a kialakult helyzet sem változott.”

Mindezek után fordultak Pintér Sándor belügyminiszterhez, aki a kamara szerint lépett ugyan, de azt, hogy mit, nem tudják. A kamara közleménye végén fontosnak tartotta felhívni a kormányzat figyelmét arra: „A MOK minden tőle telhetőt megtesz egy hibáiból tanuló, adaptív, modern egészségügy kialakításáért, ahol a hibákat nem eltussolják, hanem felderítik és kijavítják, nem megbüntethető felelősöket – főleg nem »szivárogtatókat« – keresnek, hanem megoldásokat.”