Orbán Viktor;Egyesült Államok;Donald Trump;Ifjabb Donald Trump;Mathias Corvinus Collegium;

Donald Trump fia az MCC-ben beszélt arról, hogy az amerikai konzervatívok nagy vezetőként tekintenek Orbán Viktorra

Ifjabb Donald Trump úgy véli, Magyarország „Európa egyik utolsó reménysugara lehet”.

Az amerikai választásokról és belpolitikáról, valamint a világpolitikáról is beszélt ifjabb Donald Trump üzletember, a korábbi amerikai elnök fia csütörtökön Budapesten, a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott előadásában, amelyben Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is méltatta.

Donald Trump Jr. azt mondta, az amerikai konzervatív körök nagy vezetőként tekintenek a magyar kormányfőre, aki „Magyarországot teszi az első helyre”.

Az előadásban és az azt követő beszélgetés során az üzletember kitért az amerikai választásokra, az Egyesült Államok belpolitikájára, valamint a világpolitikára, a többi között a közel-keleti konfliktusra és az ukrajnai háborúra is.

Élesen bírálta Joe Biden amerikai elnök kormányzatát, rámutatva arra, bár a washingtoni vezetés – a vereségtől való félelmében – mindent megtesz azért, hogy elhallgattassa az ellenvéleményeket, egyre több, korábban a politikával nem foglalkozó ember bizalmát veszti el. Hozzátette, az amerikai vezetés hibáit Donald Trump világította meg „már évtizedekkel korábban”.

A volt amerikai elnök ellen zajló vizsgálatokat minden alap nélkülieknek nevezte, és azt mondta, a nyomozás csupán a demokraták újabb üzenete, amely szerint „mindent megtehetnek, mindenkivel”.

Az üzletember bírálta a Biden-kormányzat több külpolitikai lépését is, a többi között az afganisztáni csapatkivonást, amelyet szégyenletesnek nevezett. Közölte, Donald Trump külpolitikájának kulcsmotívuma a tárgyalás volt, és példaként említette az afganisztáni tálibokkal, valamint Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel zajló megbeszéléseit, sikeresnek nevezve az egyeztetéseket.

Ifjabb Donald Trump elítélte a demokraták bevándorlással kapcsolatos politikáját is, amely szerinte nem más, mint „új szavazóbázis importja”, mert egyre több amerikai ábrándul ki a jelenlegi, demokrata vezetésből.

A migrációval kapcsolatban követendő példaként említette Magyarországot, ahol a kormány igyekszik visszaszorítani az illegális bevándorlást, valamint méltatta a magyarországi bűnözési mutatók alacsony szintjét.

„Az eredmények pedig önmagukért beszélnek”

– tette hozzá az európai parlamenti választások magyarországi, a Fidesz-KDNP győzelmét hozó eredményeire utalva.

„Az amerikai konzervatívok nagy vezetőként tekintenek Orbán Viktorra” – jelentette ki, hozzátéve,a magyar miniszterelnök számára a saját országa az első, és az Egyesült Államokban is ez a szemlélet lenne a legfontosabb.

Ifjabb Donald Trump szerint Magyarország „Európa egyik utolsó reménysugara lehet”.

A volt amerikai elnök fia azt mondta továbbá, hogy „napjainkban a konzervatívok az igazi lázadók”, és a fiatal generációk többsége szintén felismerte a hagyományok fontosságát.

„Erre van szükség az Egyesült Államokban és máshol is. Ez jelenti a nyugati civilizáció jövőjét” – jelentette ki.

Az ukrajnai háborúra kitérve ifjabb Donald Trump ismét az összes féllel történő tárgyalások fontosságát hangoztatta, és azt mondta, jóllehet a republikánus politikusok egy része kitart Ukrajna támogatása mellett, a nézetüket sok esetben a saját szavazóbázisuk sem osztja. Közölte, hogy ha nem Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, akkor

ez a háború „akár örökké is eltarthat, mert a béke nem jövedelmező”.

A közel-keleti helyzet eszkalációjával kapcsolatban leszögezte, ha még mindig Donald Trump lenne az amerikai elnök, akkor a régióban nem uralkodna ekkora feszültség.

Reményét fejezte ki, hogy Donald Trumpnak sikerül győznie a novemberi amerikai elnökválasztásokon, ugyanakkor azt mondta, nem bízik a választások tisztességes lebonyolításában.

„A demokráciához bizalom kell, de úgy tűnik, a másik oldalt ez nem érdekli” – fogalmazott ifjabb Donald Trump.