;

Orbán-kormány;gyermekvédelem;ellenőrzés;felmondás;

 Nem ilyen gyermekvédelmet követeltek tízezrek fél évvel ezelőtt

- Búcsú a gyermekvédelemtől: tömegesen távoznak a dolgozók, hat százalékuk már elhagyta a pályát a méltatlan kormányzati ellenőrzések miatt

Országos szinten 265-en, a munkavállalók 6 százaléka már biztosan elhagyja a gyermekvédelmet, az érintett gyermekeknek pedig emiatt költözniük kell. A fővárosban még rosszabb a helyzet. A Cseppkő Gyermekotthoni Központból eddig 21-en távoztak.

Az alkalmazottak bő 6 százaléka, 265 munkavállaló már biztosan távozik a gyermekvédelemből – tájékoztatta lapunkat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A fenntartásukban lévő intézményekben 4 241-en dolgoznak, közülük 137-en megtagadták a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an kérték jogviszonyuk megszüntetését, 71 főnél pedig nem járt még le a határidő (vagyis a távozók száma emelkedhet).

A főigazgatóság arról is tájékoztatott, hogy 3 905-en járultak hozzá a vizsgálathoz, és jelenleg 112 új belépő pszichológiai vizsgálata és kifogástalan életvitel-ellenőrzése van folyamatban. Hozzátette azt is: csoportok megszüntetését, lakásotthonok bezárását nem tervezik, bár a fővárosban egy 10, illetve egy 12 fős gyermekotthoni csoportot átszerveztek, és további egy 10 fős csoport átszervezése is várható a fővárosi intézményekben. Tiszakürtön, illetve Bakonyszentkirályon pedig biztosan nem tudják biztosítani a gyerekek ellátását, így Tiszakürtről 12 gyermek távozik, az egyik bakonyszentkirályi lakásotthonból pedig 9 gyereket helyeztek át szintén Bakonyoszlopra.

Kiderült a lapunknak küldött tájékoztatóból az is, hogy a 151 gyermeket ellátó budapesti Cseppkő Gyermekotthoni Központ igazgatójának munkaviszonya augusztus 21-én azonnali hatállyal megszűnt, „mert a kifogástalan életvitel ellenőrzést ellehetetlenítette” azzal, hogy az ellenőrzés alapjául szolgáló adatlapot nem írta alá. De nem ő az egyetlen távozó, további 20 főnek, a munkavállalók 19 százalékának (azaz minden ötödik dolgozónak) szűnt meg eddig a munkaviszonya közös megegyezéssel, amit a munkavállalók kezdeményeztek a kifogástalan életvitel ellenőrzése miatt. Úgy tudjuk, a folyamatnak nincs vége, további alkalmazottak jogviszonya ér véget augusztus 31-én. A főigazgatóság megjegyezte: a pályaelhagyók a Cseppkő Gyermekotthoni Központ munkáját, az ott élő gyermekek érdekeit nem veszélyeztetik, „a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekek ellátásáról, az intézmény zavartalan működéséről minden körülmények között gondoskodik”. (Arról, hogy többen távoznak a Cseppkő Gyermekotthonból, kedden a 24.hu írt.)

A távozók között van az intézmény több vezetője. Lapunknak Nagy Balázst, a II. számú szakmai egység szakmai vezetőjét sikerült elérni, ő volt az első, aki beadta a felmondását. Mint mondta, hogy a gyermekvédelmi intézményvezetőknek előírt, háromlépcsős alkalmassági vizsgálatot olyan megalázónak és méltatlannak tartotta, hogy már amiatt úgy döntött, kilép a rendszerből. És akkor még kézhez sem vette a kifogástalan életvitelről szóló kérdőívet.

– Megcsináltam az előírt anti-pedofil vizsgálatot, így papírom van róla, hogy nem vagyok pedofil. Olyan kérdést kaptam 47 évesen, kétgyerekes családapaként, hogy volt-e pedofil kapcsolatom, és normális-e a szexuális életem, vagy esetleg fellehető benne deviancia. Na, ebből én nem kérek. Így én már nem töltöttem ki a kifogástalan életvitel ellenőrzését célzó adatlapot, amivel olyan embereket is vegzálnak, akik 250-280 ezer forintért dolgoznak teljes felelősséggel 8-12 gyerekkel – fogalmazott Nagy Balázs. Majd azzal folytatta:

– A főigazgatóság szerint lehet, hogy nem okoz fennakadást a sok felmondás, de ez nem igaz. Ha akárcsak egyetlen ember elmegy a csoportból, aki mondjuk 5-10 évig nevelt egy gyereket, van, aki komolyan gondolja, hogy az nem okoz traumát? 

A csoportoknak 5 fő a dolgozói létszáma, de jelenleg az egyikben egy próbaidős nevelő dolgozik, egy nyugdíj előtt álló, jelenleg táppénzen lévő, nem teljes állású gyermekfelügyelő, valamint még egy teljes állású gyerekfelügyelő, aki szeptember 30-án távozik.

Egy informátorunk szerint szinte nincs olyan ellátó hely - lakásotthon, gyermekotthon - ahonnan ne lenne kilépő, a távozások augusztus közepén kezdődtek, és emiatt „biztos, hogy csoportok szűnnek meg, lakásotthonokat kell bezárni. Hozzátette: a gyerekek költöztetése azt jelenti, hogy a már most is zsúfolt intézményekbe, lakásotthonokba további gyerekek érkeznek, a 10-12 férőhelyes lakásotthonokban 14-16 gyerek, a 40 fős gyermekotthonban akár 50 kiskorú lakik majd. Így a már eddig is leterhelt kollégák helyzete tovább romlik. A zsúfoltság több konfliktust okoz, kevesebb szak-és ellátószemélyzettől kisebb figyelmet kapnak. Informátorunk úgy fogalmazott,

a kormányzati intézkedések azt a látszatot keletik, hogy megvédik az állami gondozott gyerekeket a pedofíliától, ám valójában súlyosan traumatizálják a gyerekeket.

Mint lapunkban is megírtuk, a parlament júniusban fogadta el a kormánypártok kegyelmi botrányhoz kapcsolódó gyermekvédelmi törvénycsomagját. Ebben szerepel elvárásként a dolgozók kifogástalan életvitele. Egy kérdőíven arra kell választ adni minden, a gyermekvédelemben dolgozónak, hogy kivel él együtt és mióta; milyen ingatlana, illetve 300 ezer forintot meghaladó ingósága van; melyik szórakozóhelyet látogatja havi, heti és napi rendszerességgel. A vele egy háztartásban élő felnőttnek is vállalnia kell, hogy életvitelét bármikor vizsgálhatja a „rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve”. Aki nem tölti ki az adatlapot, elbocsátják.

Ezt megelőzően, szintén az elnöki kegyelmi botrány nyomán a gyermekvédelmi intézményvezetők és helyetteseik kinevezésének és foglalkoztatásának feltételeként egy szigorú pszichológiai alkalmassági vizsgálatot is előírt a kormány. Háromlépcsős tesztelésen a teljes körű vezetési, személyiségi kompetenciákat, valamint szexuális devianciákat, függőségeket is vizsgáltak náluk. A végeredmény az lett, hogy két állami gyermekvédelmi intézményvezetőt személyiségzavar miatt alkalmatlannak minősített a klinikai szakpszichológusból álló bizottság, de pedofilt nem talált.

A távolságtartás érthető, a közkeletű feltevések szerint legalábbis Gyurcsány Ferenc lehetett az oka, hogy majdnem elveszítette a főpolgármester-választást.