Budapest;ellenzék;Karácsony Gergely;Orbán Viktor;Magyar Péter;TISZA Párt;

- Magyar Péter szerint ellenzéki képviselők Duna Párt vagy Duna Egyesület néven szervezkednek a Tisza Párt ellen

„Hadházytól Karácsony Gergelyen át Csárdin, Hajnal Miklóson és Szabó Tímeán át mindenkit próbálnak összelapátolni” – jelentette ki. Hadházy Ákos az elhangzottakra úgy reagált, Magyar Péter olyan butaságot mondott róla, hogy muszáj elszámolnia tízig.

Azért állnak bele a Tisza Pártba, azért hozta elő például Hadházy Ákos is a korábbi Diákhitel Központ vezetőjeként aláírt szerződéseit, mert van egy szerveződés Budapesten – jelentette ki Magyar Péter a Telexnek adott interjújában. A Tisza Párt elnöke azt állította, több inkumbens országgyűlési képviselő, köztük párbeszédesek, momentumosok és MSZP-s képviselők „zsarolási potenciált” építenek a túlélésük érdekében, és Duna Párt vagy Duna Egyesület néven hoznának létre egy kooperációt, amivel a Tisza ellen szervezkednének.

„Hadházytól Karácsony Gergelyen át Csárdin, Hajnal Miklóson és Szabó Tímeán át mindenkit próbálnak összelapátolni” – fogalmazott Magyar Péter. Szerinte a DK mellett ez a szervezet jönne létre, amivel majd a Tiszát akarják zsarolni, hogy néhány mandátumot megszerezzenek 2026-ban is.

„Most már az sem számít, hogy melyik pártból jöttek, csak az a cél, hogy sikerüljön a koncot megtartani”

– közölte, és leszögezte, hogy a „visszalépéses játékokba” ők nem mennek bele. „Jó Duna Pártot és Duna Egyesületet, a Tisza akkor is áradni fog 2026-ban” – jelentette ki.

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán reagált Magyar Péter szavaira. A független országgyűlési képviselő azt írta, „Magyar Péter képviselő úr olyan butaságot mondott ma rólam a Telex műsorában, hogy muszáj elszámolnom tízig – de lehet, hogy ezerig –, nehogy valami olyat írjak hirtelen felindulásomban, amit később megbánok”.

Magyar Péter az interjúban arról is beszélt, furcsállotta, hogy a július közepei találkozójuk után Karácsony Gergely – akinek kötelessége például a főpolgármester-helyettes jelölése – nem egész nyáron tárgyalt, hanem elment nyaralni.

„Én próbáltam egyeztetni, pedig nem a mi feladatunk lett volna. Nem az alakuló ülés előtt egy héttel előtt kellett volna elkezdeni kapkodni”

– közölte, hozzátéve, Karácsony Telexnek adott interjúja meglepte, mert abban egyeztek meg, hogy nem kommunikálnak semmit a nyilvánosság irányába.

Arra a kérdésre, kit tartana alkalmas főpolgármester-helyettesnek, elmondta, ő Karácsonytól azt kérte, minden frakciót győzzön meg arról, hogy jelöljön egy helyettest. Ebben sem a főpolgármester, sem más frakciók nem támogatták. A politikus szerint ha Karácsony Gergely ennyire ragaszkodik Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes személyéhez, akkor adhat neki olyan pozíciót, ahol nincs szüksége politikai támogatására. Vitézy Dávid és Kiss között ugyanis szerinte fontos különbség, hogy egyikükre több százezer budapesti szavazott, míg Kiss a Gyurcsány-kormány egyik korábbi államtitkára.

Magyar Péter a beszélgetés során azt is közölte,

  • Vitézy Dáviddal kapcsolatban továbbra is vannak fenntartásai, de nagyon jó szakembernek tartja, „vannak kétségeim, hogy ez a visszalépés hogyan történt”.

  • fővárosi képviselőiket felkészült embereknek tartja, ő személyesen hetente egyeztet velük. Szerinte annak van kockázata, hogy civileket küldenek, de ők legalább nem voltak benne a korábbi „mutyikban”.

  • attól nem tart, hogy szétesik majd a frakciójuk: frakciófegyelem lesz majd a szavazásoknál, amitől viszont el lehet majd térni lelkiismereti okokból, de ezt előre jelezni kell majd. Jelen állás szerint Ordas Eszter lesz majd a frakcióvezetőjük.

  • szerinte Orbán Balázs az, aki a „latte avokádós, slim fit inges” szöveget írta Orbán Viktornak júliusban, majd nem sokkal később már azt tanácsolta neki, hogy kezdjen fogyókúrába. Úgy véli, ezekkel az átalakulásokkal is azt akarja a Fidesz bemutatni, hogy 14 év után is képesek a megújulására.

  • gyalázatosnak tartja Orbán Balázs 1956-tal kapcsolatos mondatait, szerinte Orbánnak el kellett volna ismernie, hogy hibázott és vissza kellett volna vonulnia. Azt mondta, mára olyan szinte benne van a Fideszben az orosz propaganda, hogy Orbán Balázs mondait észre sem vették, azért került így ki a Mandinerre az interjú.

  • szerinte bőven lesznek még a Vogel Evelinnel készült interjúhoz hasonló lejáratások, és úgy véli, elő fognak még jönni hangfelvételekkel, amiket volt barátnője készített. „Ezeken nincsenek bűncselekmények, vagy olyan, hogy elárulnánk a hazánkat, mint Orbán Balázs” – jelentette ki.

  • szerinte ha 2026-ban változás lesz, akkor Orbánék nagyon rossz állapotban hagyják majd hátra az országot, „az utolsó villanykörtét is kicsavarják majd a Karmelitában”. Elképzelhetőnek tartja, hogy 2026-ban egy kamikaze kormányt kell alakítaniuk, de ha azt elérik, hogy 2030-ban egy normális, plurális demokráciában választhassanak az emberek, akkor már nem éltek hiába.

Két nemzetközi egyezményről, valamint a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényről is szó lesz. A jövőben az iparügyekért felelős miniszter jelölheti ki, hogy létesülhet akkumulátor-újrafeldolgozó üzem.