ELTE;doktori disszertáció;Orbán Balázs;

Korábbi felvétel

- Nem találtak plágiumot Orbán Balázs doktori disszertációjában, kritikák és méltatások egyszerre hangzanak el

A Kúria elnöke és a korábbi igazságügyi miniszter is méltatta a dolgozatot. 

Hatalmas érdeklődés mellett megkezdődött a miniszterelnök politikai igazgatójának doktori védése az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) - derül ki a 444 beszámolójából.

A bejáratnál a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina egy molinóval fogadta Orbán Balázst, amelyen az 1956-os forradalom szabadságharcosának, a budapesti Tűzoltó utcai csoport vezetőjének, Angyal Istvánnak egy idézete volt olvasható - utalva a fideszes politikus elhíresült mondatára, miszerint ő maga 1956-ból kiindulva Ukrajna helyében nem védekezne egy esetleges orosz invázió ellen. Orbán Balázs doktorijának a címe: A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései.

A helyszínen rengetegen voltak kíváncsiak a védésre, két terem kellett az érdeklődők, köztük az újságírók és a kar hallgatói elhelyezésére. Akik nem lehettek jelen, azok egy zárt láncú videóközvetítésen nézhették a védést, kép- és hangfelvételt pedig egyik helyszínen sem lehetett készíteni. Orbán Balázs először húsz percen át ismertette a témáját magyarul, majd angolul. Ezután megjegyezte, örömmel tölti el, hogy a disszertáció témája ilyen nagy közérdeklődést váltott ki. A szöveget nem hagyományosan, papírból olvasva adta elő, hanem a körülményekhez igazodva szabadon beszélt.

Először a témaválasztás indoklásával kezdte, majd röviden összefoglalta, milyen hipotéziseket vizsgált a nemzeti szuverenitás és a szabad mandátum kérdéskörében. Az első opponens, Unger Anna, az ELTE egyetemi docense kiemelte, hogy a dolgozat formai és tartalmi szempontból megfelel a szabályzatban előírt követelményeknek, a munka megalapozott. Hozzátette, hogy amikor a dolgozatot plágiumkereső programmal ellenőrizték, az semmilyen aggályos elemet nem jelzett. Beszélt arról is, hogy a politikai igazgató a márciusi műhelyvitán elhangzott észrevételek alapján kiegészítette és átdolgozta, ugyanakkor az eseményen nem merült fel olyan igény, hogy azt érdemben újra kellene írnia. Ugyanakkor jelezte, hogy több ponton vitatkozik a szerző egyes állításaival. Ezen akár a doktori fokozat odaítélése is múlhat. A disszertációval kapcsolatban hosszasan sorolta fel a kifogásait. Összefoglalva úgy vélte, hogy a szuverenitás klasszikus tartalmának változásáról részletesebben kellett volna értekezni, és alaposabban elemezni, milyen kihívások befolyásolják a szuverenitást, ami a dolgozat kulcskövetkeztetése. Kifogásolta továbbá, hogy Orbán Balázs nem foglalkozott az Európai Tanáccsal, miközben a német Bundesrat (Szövetségi Tanács) kapcsán részletesen fejtegetett. Emellett rámutatott, hogy az egyik fontos fogalmat véleménye szerint tévesen írta le. 

A disszertáció másik opponense, Szentgáli-Tóth Boldizsár kiemelte, hogy a dolgozat formai szempontból minden előírásnak megfelel, ugyanakkor több kritikai észrevételt fogalmazott meg. Véleménye szerint a disszertáció több megállapítása vitatható, és több helyen hiányos a kifejtés. Zárszóként azonban hangsúlyozta, hogy összességében a doktori fokozat odaítélését javasolja.

Nagyon sok vélemény érkezett a dolgozathoz, amelyeket mint felolvastak. Rácz András Oroszország-szakértőé volt az első, aki szerint a disszertáció egyik hipotézise, valamint két következtetése is az Árpási Botonddal közösen jegyzett cikkből származik, így felmerül a kérdés, hogy a disszertáció valóban önálló munka-e. Hosszan ismertette, hogy a dolgozatban mennyi plágiumot talált, és mellékelte az erről készült részletes adatokat is. Az egész bizottság, valamint az opponensek figyelmesen végighallgatták az összegzést.

Trócsányi László, volt igazságügyi miniszter és jelenlegi EP-képviselő, szintén véleményt fogalmazott meg a disszertációról. Úgy vélte, Orbán Balázs hiánypótló munkára törekedett, amely valódi hozzáadott értéket képvisel, és időszerű témát dolgoz fel. Kiemelte, hogy formai hibát nem talált, és a disszertációt rendkívül értékesnek tartja.

Ezt követően két további támogató véleményt olvastak fel, amelyek közül az egyik Varga Zs. Andrástól, a Kúria elnökétől származott.

Az Országgyűlés megfosztja mandátumától a képviselőt, de a Demokratikus Koalíció újra őt fogja indítani