A MÁV javában dolgozik a komlói vasúti pálya megszüntetéséhez vezető bontási munkák előkészítésén – írja a birtokába került dokumentumok alapján a 444.
A portál még augusztusban számolt be arról, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter elrendelte a komlói vasútvonal városon belüli szakaszának elbontását, valamint a MÁV vagyongazdálkodásában lévő ingatlanok átadását Komló városának. A tárca azonban másnapi közleményében tagadta, hogy elrendelte volna a vasúti pálya megszüntetését: azt írta, csak a vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát rendelték el, és az ügyben még nem született döntés.
A MÁV októberben készített egy „Tervezési igény – magasépítési bontási munkák Komló területén” című dokumentumot. A 444 birtokába került szövegben az áll,
„a beruházás magába foglalja az érintett vasúti ingatlanokon található valamennyi épület, terepszint feletti és terepszint alatti egyéb építmények, közműhálózatok teljeskörű bontását”.
Illetve azt is, hogy a „bontási tevékenységhez kapcsolódóan megőrzendő vasútüzemi technológia nincs”. Ez azt jelenti, hogy a területen minden ingatlant el akarnak bontani.
A bontásra vonatkozik egy tervezési diszpozíció, ami a szükséges pontosításokkal jóváhagyás alatt áll. A 444 birtokába került dokumentum szövege így fogalmaz: „az Építési és Közlekedési Minisztérium KAT/7051/2024/TTFFO számú levelével elrendelte Komló város területén a vasúti pálya és a hozzá tartozó létesítmények bontását és a MÁV vagyongazdálkodásában lévő ingatlanok Komló város részére történő átadását.”
A bontási munkák elkezdéséhez először a tervezési diszpozíciót kell jóváhagyni. A MÁV fejlesztési és projekt-előkészítési igazgatósága a kérdésben december 19-én a következő MÁV-igazgatóságok vezetőinek írt közös levelet:
pálya és mérnöki létesítmények főigazgatóság, pályalétesítményi igazgatóság,
pályavasúti területi igazgatóság (Pécs),
infokommunikációs és technológiai rendszerek főigazgatóság, távközlési, erősáramú és biztosítóberendezési igazgatóság,
ingatlanfenntartási és gazdálkodási főigazgatóság, ingatlangazdálkodási igazgatóság.
A portálhoz is eljutott levélben arra kérik az érintett szakembereket,
egyértelműen és egységesen nyilatkozzanak arról, hogy az adott tervezési diszpozíciót jóváhagyásra javasolják-e.
A válaszadásra január 15-ig kaptak időt a címzettek.
Polics József, a baranyai város 2010 óta hivatalban lévő és júniusban újra megválasztott, kormánypárti polgármestere korábban lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat vezetői és szakembergárdája már tizenöt éve úgy gondolják, fel kell szedni a vágányokat Komló belvárosában. A szénbánya 2000-es bezárása óta szinte teljesen kihasználatlan vasútvonal Komló centrumát kettévágó szakasza ugyanis a település legértékesebb, csaknem 10 hektáros területét foglalja el, s annak megszerzésével a mostaninál komfortosabb és mutatósabb városközpont lenne kialakítható. Komló képviselőtestületében októberig többségben voltak az ellenzék összefogás által bejutott képviselők, s ők is a sínek eltávolítását és a terület megszerzését tartják indokoltnak – tudtuk meg akkor az ellenzéki frakció vezetőjétől, Barbarics Ildikótól.
Lázár János Komlón a pályaudvar felszámolásával, vonalbezárással kezdi a vasútfejlesztéstLázár János tárcája azt állítja, csak kiváltaná Komlón a városi vasúti szakaszt, Komló fideszes polgármestere az, aki meg akarja szüntetniA komlóiak túlnyomó többsége nem ellenzi, hogy a belvároson átmenő síneket felszedjék, a vágányok eltávolítása után új arcot kapna a városközpont