- A csend és sötétség költészete

„Elgondolkozik néha azon, hogy mennyire furcsa ez az egész? Hogy szemhéjaink és ajkaink vannak, melyek időnként kívülről is bezárulhatnak, máskor belülről is belakatolhatjuk őket.” Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Han Kang harmadik magyarul megjelent regényének középpontjában a kommunikációt, az érzékelést és a magányt elemi szinten dramatizáló határhelyzetek állnak. A Jelenkor kiadásában a Növényevő (2017) és a Nemes teremtmények (2018) után a Görög leckék egy olyan kontemplatív, részben lírába hajló mű, amely – bár megköveteli az olvasó teljes figyelmét – páratlan irodalmi élményt nyújt.

A 2024-es kötet most visszafogottabb történeti keretbe helyezi a kortárs koreai irodalom egyik legegyedibb hangját. Egy szöuli tanteremben találkozó két névtelen főszereplő látszólag egymástól független válsághelyzetét – egy örökletes betegség miatt fokozatosan megvakuló ógörög nyelvtanár, és tanítványa, egy traumái következtében megnémult nő el(nem) boldogulását – bontja ki. Han Kang olyan narratív teret hoz létre, ahol az emlékek hógömbszerű képei, megválaszolatlan levelek, ógörög strófák és néma monológok vezetnek át különböző idősíkokon és nézőpontokon. Tudatosan játszik a fragmentált formával, mely így megengedi a filozofikus kérdésfeltevést. A töredékesség nem hiányként, hanem többletként jelenik meg, olyan asszociációs térként, ahol az érzékelés, és a reflexió megszokott határai feloldódnak.

Bár a szabadversszerű szövegben eleinte könnyű eltévedni, a két főszereplő belső világa folyamatosan kiélesedik. Az egyes szám első személyben megismert férfi múltjával és közelgő sötétségével vív küzdelmet, ami egy folyamatos önreflexióba száműzi. Elutasítja a Braille-írást, nem hajlandó szembenézni a betegségével, és karakterét többnyire elveszített szeretteihez szóló A gyertyák csonkig égnek típusú monológjai rendezik be. Ógörög példái, a filozófiai töredékek a regény metanarratív szintjét gazdagítják, és jóval inkább meghatározzák a tartalmat, mint a női oldal. A másik főszereplő ugyanis egy majdnem teljes passzivitásba sorvadó karakter, akinek hangszálai szögesdrótként őrzik őt a megnyilvánulástól. Egyesszám harmadik személyben, leginkább áldozat szerepben rajzolódik ki előttünk a nő alakja, aki egy holt nyelvben keres kiutat és menedéket. Az anyanyelvétől elfordulva, olykor ógörög versekben talál vissza önmagához, miután elvesztette beszédképességét, édesanyját és kisfia feletti felügyeleti jogát. A neki szánt oldalak keserű gyanakvást keltenek a nyelv hatalmával kapcsolatban, mely nem csak a külvilágot, de a belső tájképét is alakítja.

A csupán a végén összefonódó két sors olyan tükörjátékot alkot, amely az emberi kapcsolatok alapvető kérdéseit feszegeti. A vakság és némaság nem csak az elidegenedésnek, hanem egy mélyebb, autentikusabb kommunikációnak is teret ad. Helyzetük komplementer jellege, ez a bizonyos kettősség végigvonul a teljes művön: a veszteség és a lehetőség, a múlt és a jelen, a korlátozottság és a szabadság dialektikája határozza meg a történetet.

Han Kang sajátos érzékenységgel mutatja be, hogyan válik a trauma a személyiség szerves részévé, és hogyan formálja át az egyén világhoz való viszonyát. Ám korántsem próbál alternatív formákat kínálni a feldolgozásra. Nincs gyógyulás vagy haladás, ám felveti a kérdést: a megoldás feltétlenül a „normális” állapothoz való visszatérést jelenti?

Itt lép be a regény címadó eleme, az ógörög, mely többrétegű allegóriaként teret biztosít a csend szintjén megszülető önkifejezésre, és önmeghatározásra. Egy „halott” nyelv válik a gondolatok legelevenebb terepévé egy „hűvös és kemény nyelv. Egy nyelv, mely nem igényel másikat mielőtt használatba veszik. Egy mindennél önállóbb nyelv.”

Han Kang egyik legerősebb motívuma az ógörög filozófia, az akkori világ a nyelvtanban hagyott nyomainak feltárása. Ennek komplexitása többek között arra is rámutat, hogy Kiss Marcell mennyire komoly kihívásokkal szembesült a fordításban. A magyar kiadás sajnos elveszíti az egyébként sejthető, különleges lebegést, azt a finom mélységet, amely az eredeti mű sajátja. Óhatatlanul belegabalyodik a nyelvi rétegzettségbe, hiszen a koreai nyelv, és különösen az írónő egyedi kifejezésmódja az ottani kultúra hangulatát, olyan árnyalt érzelmi és szellemi állapotokat képes egyetlen szóban megragadni, amelyeket a magyar nyelv eszköztára nehezen tud visszaadni. Ennek ellenére az álomszerű atmoszférák, a melankóliával átitatott egyszerű szerkezetek nem hagynak kívánnivalót maguk után.

A Görög leckék végső soron a transzcendencia lehetőségéről szól egy olyan világban, ahol a kommunikáció hagyományos formái egyre inkább ellehetetlenülnek. Míg a nyugat szabványszerűsíti ezeket a fogalmakat, Han Kang a csend és a sötétség fájdalmáról és termékenységéről emberien és tisztán ír. Közben a regény sajátos módon reflektál az elszigetelődés témájára és képes egy specifikus kulturális kontextust egyetemes emberi tapasztalattá tágítani. A létezés alapvető kérdéseire keresi a választ kivételes kifinomultsággal, mely mindenképpen nyomot hagy az olvasóban.

Infó: Han Kang: Görög leckék. Jelenkor Kiadó, 2024. Fordító: Kiss Marcell