Szűk egy hete harcolta ki Budapest a lehetőséget, hogy megvegye a mini-Dubajnak kiszemelt rákosrendezői területet, de máris látszik: a kormány és a főváros egyaránt kemény játszmára készül. Lázár János építési miniszter rögtön utasításokat próbál adni az új vevőnek, amely az adás-vételi szerződésből hozná ki a lehető legtöbbet. Az eredetileg az arab befektetővel kötött, de a fővárosra is érvényes szerződés szerint – ahogy arról már írtunk – több részletben kell kifizetni a 85 hektáros ingatlanegyüttes 50,9 milliárd forintos árát. A kulcs a második részlet.
A 17,8 milliárd forintos vételárrészlet kifizetését öt feltételhez kötötte a kormány. Ha ezek közül bármelyik nem teljesül, a vevő elállhat a vásárlástól. Az első két feltétel a projekt megvalósításához szükséges építési-, légi, értékesítési és adózási jogszabályok módosítása. Ez pedig kifejezetten kapóra jöhet a fővárosi önkormányzatnak, hiszen minden olyan törvény módosítása kérhető a megállapodás szerint, ami a beruházás megvalósítása miatt szükséges. Ebbe a körbe pedig különféle adózási, finanszírozási jogszabályok is beletartozhatnak, így a szolidaritási hozzájárulás is.
– A meglehetősen elnagyoltan megírt szerződés széles utat nyitott a főváros előtt. A főváros nem hagyja leszeletelni a szerződési feltételeket, nem vesszük előre a kormány számra fontos lépéseket. A feltételrendszernek együtt kell teljesülnie
– mondta Kiss Ambrus a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Népszavának.
A szolidaritási adónak azért nagy a jelentősége, mert a második vételárrészletet éppen a szolidaritási hozzájárulási pereken visszanyert milliárdokból fizetné ki a főváros. (Az első részletet a Mohu Budapest által megvásárolt fővárosi hulladékágazat eszközeiért, illetve a hulladékégető és a logisztikai központért kapott 39 milliárd forintból állnák, amelynek ugyan csak egy része használható fel erre a célra, de az pont elég az első 12,7 milliárdra.) A második rész kifizetéséhez kapcsolódó jogszabály-változtatások listájáról 2025 végéig kell megállapodni a feleknek. Ennél jóval kevesebb ideje van a kormánynak arra, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítse a projektet. A szerződés mindössze 90 napot ad erre. Az Egyesült Arab Emirátusok (EAE) által kijelölt vevő – az Eagle Hills, amelynek orra elől az elővásárlási jogával élő főváros elhalászta a teleküzletet – azt is kikötötte, hogy az ingatlanok tulajdoni lapján lévő perfeljegyzéseket törölni kell.
A hulladékkoncesszió bevételéből venné meg a Rákosrendezőt Budapest, de a Mohu szerint ez nem fog menniVitézy Dávid: A szerződés szerint az Orbán-kormánynak számos eszköze van arra, hogy elgáncsolja a rákosrendezői terveket„A MÁV feladata a perek lezárása” – hangsúlyozta Kiss Ambrus, aki szerint a terület birtokba adásakor meg kell kapniuk a bérlők listáját. Ezeket a szerződéseket egyenként fogják áttekinteni különös tekintettel a szolgálati lakásokra. A főváros saját szabályai mindenesetre tiltják az elhelyezés nélküli kilakoltatást. Ez szintén a második vételárrészlet kifizetése előtt rendezendő kérdések közé tartozik, ahogy például a telekalakítás is. Ehhez a MÁV-nak meg kell határoznia a vasútüzem fenntartásához szükséges telekrészeket, ezeket le kell határolni, majd meg kell állapodni a fővárossal a használati jogcímről. A szerződés értelmében ezeket a területeket a MÁV visszavásárolta volna az arab befektetőtől, így a fővárossal is ekként kell eljárnia.
Lázár János, a Rákosrendezővel kapcsolatos összes kormányzati ügyben eljáró az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vezetője más sorrendet szabna. Keddi soproni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: – Biztos, hogy amikor a tulajdonjogát a fővárosnak bejegyzik, másnap reggel a főpolgármesternek meg kell kezdenie a szemét elszállítását, minden további együttműködés és minden további fejlesztés annak a feltételében valósulhat csak meg, hogyha a főváros a szemetet elviszi.
Tegyük ezt a kijelentést azok közé, amelyek szerint a főváros nem élhet az elővásárlási jogával, vagy mutasson be 5000 milliárdos csekket, mint az arab befektetők – jegyezte meg a főigazgató, aki szerint
értelmezhetetlen a tárcavezető közlése, hogy az arab beruházókkal informális megállapodást kötöttek, amelynek alapján 25 milliárd forint értékben elszállítják a szemetet.
A szerződés szerint a kármentesítésről külön megállapodást kell kötni, erre természetesen a főváros is nyitott. Érdemes azonban azt is észben tartani, hogy a területen lévő szemét nagyobb részét a Budapest Sportcsarnok bontási törmeléke teszi ki, amit az állam szállított oda, így a szennyező fizet elv alapján valójában neki kell elszállítania. Ezt egyébként maga Lázár János is elismerte, amikor még kormányzati részről más volt a projekt dallama. A főváros mindenesetre nem a kormány kottájából játszik. Nem hagyja, hogy a szerződésben rögzített feltételeket úgy szeleteljék fel, ahogy a kormány számára a legkedvezőbb. A kormánynak is teljesítenie kell a szerződésben vállaltakat.
Karácsony Gergely: Rákosrendező szennyezettségének felszámolása továbbra is megoldandó kérdés„A főváros egyelőre nem hoz létre külön projektcéget, a beruházás előkészítésével kapcsolatos feladatokat a Budapesti Közművek Zrt.-n belül kialakítandó új szervezeti egységre bízzák. Ők készítik majd elő a terület városfejlesztési és beépítési paramétereit részletesen meghatározó, úgynevezett mesterterv kidolgozásához szükséges tervpályázatot is” – közölte Kiss Ambrus, aki azt is tisztázta, hogy az önkormányzatot a híresztelések ellenére sem az arab befektető, sem az EAE nagykövetsége nem kereste meg. Egyelőre nem indult egyeztetés a minisztériummal sem. A tárcavezető külön miniszteri biztost jelöl majd ki a feladatra.
Orosz rulettet játszottak Rákosrendező ügyében, mindenki blöffölt, de még nem tudni, ki veszített