Habár végrehajtóként fel van függesztve, a korrupcióval vádolt Schadl György számára továbbra is biztosított, hogy évente akár százmilliós nagyságrendű összeget keressen a végrehajtói irodájával – írja a cégbírósági iratok alapján a 24.hu.
A portál szerint Schadlnak azért van lehetősége arra, hogy felfüggesztett végrehajtóként továbbra is jól keressen, mert az irodáját állandó helyettesítéssel az a Kovássy Szabolcs végrehajtó vette át, aki már a 2015-ben Schadl vezetésével alakult elnökségnek, valamint a jelenlegi vezetőségnek is tagja. Bár utóbbi a saját irodájával egyszerűen átvehette volna Schadl irodájának munkáját Budaörsön, nem ezt tette.
Úgy állapodtak meg, hogy továbbra is Schadl irodája végzi a végrehajtást, ám abban 10 százalékos tulajdonrészt kapott Kovássy, aki végrehajtóként jár el a korábbi elnök helyett, utóbbinak viszont 90 százalékos tulajdonrésze maradt az irodájában.
A cégbíróságra leadott iratok szerint a nyereséget a tulajdonrészek arányában osztják fel egymás közt.
A 444 azt írja, a portál szerint volt olyan év, hogy az iroda 300 millió forintos nyereséget termelt. Schadl számára a végrehajtói kar engedélyezte a cégátalakítást, vagyis azt, hogy az irodáját 10 százalékos tulajdonszerzés mellett egy másik végrehajtó működtesse tovább. Ugyanilyen formában működik tovább Schadl vádlott feleségének irodája is.
A lapnak a volt elnök azt mondta, hétköznapi gyakorlat, hogy egy végrehajtó állandó helyettese tulajdonrész megszerzésével veszi át a helyettesítést ahelyett, hogy a saját infrastruktúráját használná. Csakhogy – jegyzi meg a portál – ez nem látszik azoknál végrehajtóknál, akik a vádak szerint kenőpénzt fizettek Schadlnek a kinevezésükért cserébe, a hét érintett közül hat esetében az állandó helyettes a saját irodájával vette át a működtetést.
Schadl György visszaszerezné a lefoglalt ékszereit, autóit, kisrepülőjét és kishajójátA 24.hu már korábban megírta, a végrehajtók volt elnöke a börtönben ülve is 189 millió forintot keresett, miközben 200 millióra büntetné őt az ügyészség. Ez a gyakorlat azután sem változott meg, hogy a végrehajtói kart felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) többször is hangsúlyozta: a végrehajtói hivatásrend megújításán dolgozik. Ennek része volt az is, hogy 2023 májusában tisztújítást tartottak a köztestületnél, amelynek új elnöke Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori egyetemi évfolyamtársa, Lupkovics Beáta lett.
189 milliót keresett Schadl György, ameddig a börtönben ültSchadl György ellen újabb bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség