Fennmaradásáért küzd az EBESZ, csak a háború lezárása jelenthet némi reményt

Januártól Svájc veszi át a bécsi székhelyű Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöki tisztét 12 hónapra. Ignazio Cassis svájci külügyminiszterre vár az elnöklés feladata. Országa harmadszor vezeti majd a munkát Bécsben, a svájci diplomaták tisztában vannak a teendőkkel. De a 64 éves liberális politikus még csak nem is vág jó arcot a feladathoz, tudja, hogy csaknem a lehetetlenre vállalkozik. Az 57 európai, közép-ázsiai és észak-amerikai tagországot (és további 11 társult tagot) tömörítő szervezet feladata a béke, az emberi jogok, a demokrácia, a gazdasági együttműködés feletti őrködés, másképp fogalmazva a válságmegelőzés, a válságkezelés és a válság utáni rehabilitáció.

Az EBESZ béna kacsa, amióta Oroszország 2022 februárjában háborút indított Ukrajna ellen. Az agresszióért a szervezetben felelőssé tett Oroszország azóta ott tesz keresztbe, ahol csak tud, kihasználva az EBESZ konszenzus elvét, azaz, hogy az 57-ek döntései csak akkor válnak hatályossá, ha arra az összes tagország rábólint. Moszkva pedig mindig beint, így 2021 óta az EBESZ-nek költségvetése sincs, a szervezet a tagországok önkéntes hozzájárulásaiból működik, de a következő évi soros elnök és a főtitkár három évre szóló kiválasztása is rendszeresen akadályba ütközik.

2025-ben Finnország töltötte be a soros elnöki tisztséget, bár Moszkva csak fogcsikorgatva egyezett bele, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió hatására több évtizedes katonai semlegességével szakító és 2023-ban NATO-taggá vált ország kerüljön az élre. A svájci külügyminiszter állítólag John Biden volt amerikai elnök nyomására fogadta el a 2026-os megbízatást. Hogy mi lesz 2027-ben, még nem tudni, Ciprus vállalkozna ugyan a feladatra, de Törökország rögtön vétózott.

A 2025-ös miniszteri értekezletre, sorrendben a 32-re december 4-5-én került sor. A szokás azt írja elő, hogy a soros elnök országában tartsák a rendezvényt, ezúttal azonban nem Helsinki volt a helyszín, hanem a bécsi Hofburg. A szervezet diplomatái bölcsebbnek látták, ha az osztrák fővárosban maradnak, ahova eddig mindig eljött az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov, súlyt adva a találkozónak. A 76. évében járó politikus azonban most távol maradt, helyettesét, Alekszandr Gruskót küldte el, aki kellőképpen lefagyasztotta a légkört. „Nem tartaná, meglepőnek – mondta például –, ha az idei rendezvény lett volna az utolsó a szervezet életében, az EBESZ a múltból itt felejtett szervezet, amely csak arra alkalmas, hogy állandóan bírálja, hamis hírek terjesztésével, propagandatevékenységgel vádolja Moszkvát.“

A másik nagy szereplő, az USA külügyminisztere sem ért rá, Marco Rubio képviseletében egy befektetési üzleteiről híres embere, Brendan Hanrahan fenyegetőzött. „Ha nem csökkentik az EBESZ 138 millió dollár körüli ideiglenes költségvetését 15 millióval, s ha a pénzt nem csak háborús megfigyelésre, fegyveres konfliktusok megállítására használják, hanem például környezetvédelemre, emberi jogokra, ha a szervezet Oroszországot továbbra is a szervezet szélére szorítja – hangoztatta –, akkor az Egyesült Államok elhagyja Bécset.“

Ott volt a decemberi konferencián a magyar külügyminiszter is, aki a Patrióták Szövetségéhez tartozó szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt főtitkárával tartott közös sajtótájékoztatót, s ismét kifogásolva, hogy nem ez, a népszerűségi listák élén álló párt irányítja Ausztriát.

Az EBESZ az 1975-ben diadalmas nyilatkozattal záruló, a kelet-nyugati enyhülés korszakát megkoronázó Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletből fejlődött ki. A kölcsönös barátságkeresés és kapcsolatfejlesztés időszakát azonban mára a ridegség korszaka váltotta fel (állítólag Golda Meir izraeli miniszterelnök már a kezdetekkor megkérdőjelezte az enyhülés szó értelmét, mondván, bevált a helyzetre a „hidegháború“ kifejezés is). De az elemzők szerint az EBESZ-re mindmáig szükség van, ez az egyetlen hely, ahol Oroszország, Ukrajna, az USA, az Európai Unió országai egy asztalhoz tudnak ülni és közvetlenül tanácskozni. Nem verik nagydobra, de a tagországok illetékesei minden csütörtökön zárt ajtók mögött konzultálnak egymással, fenntartva a kommunikáció folyamatosságát.

Kimondva, kimondatlanul, mindenki arra számít, vagy legalább reménykedik abban, hogy 2026-ban megszületik a béke Oroszország és Ukrajna között, s ez a tetszhalott óriásszervezet feltámadását is elhozhatja. Indulhatnak a szakértők a békefolyamat betartásának ellenőrzésére, a háborús károk felmérésére, a helyreállítási tervek kimódolására. „Tartsa mindenki a kezét a béke indítógombján!“ – búcsúzott Bécstől az idei finn elnökséget végigküzdő Elina Valtonen külügyminiszter. Hasonló várakozással tekint küldetésére Ignazio Cassis is, aki szerint éppen akkor van a legnagyobb szükség a diplomáciára, amikor úgy tűnik, hogy nem segít.