bíróság;Lázár János;bírók;Bors;Tisza Párt;

Lázár János úgy látja, a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak

Szamizdat lett az igazságból – állapította meg az építési és közlekedési miniszter, miközben a Bors legújabb, lejárató különszámát lapozgatta.

Vissza a '80-as évekbe, szamizdat lett az igazságból – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebookon közzétett videójában, amelyben éppen a Bors különkiadását lapozgatja, amit szerinte „az egyik fővárosi tiszás bíró” betiltott.

– Milyen szerencse, hogy a magyar bírók azok függetlenek! Ez azt jelenti, hogy csak a Tiszának nyalnak – állapította meg a tárcavezető.

Mint megírtuk, a Fővárosi Törvényszék nemrég kimondta, hogy nem lehet terjeszteni a Bors különszámát, amely a Tisza Párt nem létező adóemelési terveivel riogat. A Mediaworks fideszes médiakonglomerátum ugyanakkor közölte, hogy a szólásszabadság elleni támadásnak tartja a bíróság ítéletét, és nem áll le a propagandaanyag terjesztésével. Sőt, a fideszes Digitális Polgári Körök szegedi gyűlésén a betiltott különszámot osztogatták, több kormánypárti orgánum pedig online is közzétette a lejárató anyagot.

A Magyar Bírói Egyesület ezzel kapcsolatban leszögezte, a magyar bíróságok döntései mindenkire nézve kötelező érvényűek, azok betartása nem opcionális. A bíróság határozata nem vélemény, nem sugallat, nem kampányeszköz. A bíróság határozatai jogszabályokon alapulnak, jogszabályban meghatározott módon megtámadhatóak, az arra jogosultak szabályozott formában kérhetik a számukra sérelmes döntések felülvizsgálatát – hangsúlyozta a szakmai szervezet. Egyben közölte, a bírósági döntések kötelező erejének megkérdőjelezése, nevetségessé tétele vagy bagatellizálása nem csupán az igazságszolgáltatás tekintélyét sérti, hanem közös érdekeinket és a közélet tisztaságát is mérgezi.

A független országgyűlési képviselő szerint az is kérdéses, a kínai biztosító berendezés mikor kapja meg az engedélyt.