Bár már a múlt pénteken ki kellett volna adniuk minden iratot, a bürokrácia malmai lassan őrölnek, és potyogtatva érkeznek a (ki tudja, mennyire szépített, rövidített) Epstein-akták.
A második, közel 11 ezer fájlt tartalmazó adagból, amelyet az amerikai igazságügyi minisztérium hozott nyilvánosságra, az derült ki, hogy Donald Trump amerikai elnök 1993 és 1996 között legalább nyolcszor szerepelt a pedofil szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein magángépének utaslistáján. Epstein – aki 2019-ben bírósági tárgyalására várva halt meg börtöncellájában – pénzügyi tanácsadó volt, és prominens körökben mozgott. Bűntársa, Ghislaine Maxwell jelenleg is börtönbüntetését tölti.
A keddre virradóra nyilvánosságra hozott aktákban az egykori András hercegről, III. Károly brit király testvéréről derültek ki újabb részletek, többek között az, hogy „a láthatatlan emberként” hivatkoztak rá. Az egyik közte és Maxwell közötti levelezésben a bukott arisztokrata (az e-mailt csak A-ként írja alá) azt kéri a nőtől, hogy szerezzen neki „illetlen” barátokat.
Megfosztották hercegi címétől András herceget, windsori otthonát is el kell hagyniaSzigorúan piszkos ügyekTrumppal kapcsolatban még egy érdekes levelezés található a fájlok között. Ezt Epstein írta 2019-ben Larry Nassarnak, az amerikai tornasport egyik legsúlyosabb szexuális bűnözőjének, amikor mindketten börtönben ültek. Ebben Epstein arra céloz, hogy ők a rövidebbet húzták, pedig „elnökünk is osztja fiatal lányok iránti szeretetünket” – írta. A helyzet pikantériája, hogy az igazságügyi minisztérium egy X-en közzétett bejegyzésben már előre mentegette az elnököt, mondván: bár a frissen nyilvánosságra hozott akták sok információt tartalmaznak Trumpról, jelentős részük megalapozatlan és hamis. Szerintük ennek köze lehet ahhoz, hogy ezeket az információkat a 2020-as amerikai elnökválasztás előtt küldték el az FBI-nak.
A még pénteken közzétett dokumentációban egyébként rengeteg fotó szerepelt magyarázat nélkül. Ezeken Michael Jacksonnal, Bill Clinton volt amerikai elnökkel, Mick Jaggerrel és a színész Kevin Spacey-vel szerepelt Epstein és kerítője, Maxwell. Clintonról több fotó is napvilágot látott, ezeken többek közt medencében van fiatal hölgyek társaságában. A nyilvánosságra hozott dokumentumok erősen cenzúrázottak, a magyarázat szerint az áldozatok és a folyamatban lévő nyomozások védelme érdekében.Herczeg Szonja
Epstein-akták: reagált a fotókra Bill Clinton, szerinte ez az ügy nem róla szól
