Görögország;Nemzetgazdasági Minisztérium;Alföldi Tej;

Képünk illusztráció

Meggondolhatta magát az Alföldi Tej ügyében a magyar állam

Mégis visszacsábítaná a görög vevőt.

Fordulat történt az Alföldi Tej eladásánál: előbb elzavarta, most mégis visszacsábítaná a görög vevőt a magyar kormány – írja a Telex.

A portál felidézi, a görög Hellenic Dairies viszonylag jó árat fizetett volna az Alföldi Tejért, és a vállalat több vezetője is megfordult Magyarországon az ügylet előkészítéséhez, melyben kulcsfigura volt Szteliosz Szarantisz vezérigazgató. Mellettük – kicsit amolyan tessék-lássék módon – magyar érdeklődő is akadt. Korábban nem lehetett tudni, kiről lehet szó, de felmerülhetett Csányi Sándor és a Bonafarm, az agrárium egyre több területe iránt érdeklődő, „mindenevő” Mészáros Lőrinc, vagy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar felé szintén óvatosan nyitó Tiborcz István. Közülük Csányi állítólag valóban érdeklődést mutatott, a másik két szereplő viszont nem. A szervezett eladási folyamat keretében mindenesetre az derült ki, hogy a Hellenic Dairies ajánlata a legmagasabb, úgy nézett ki tehát, hogy ők lesznek a vevők. Ám a Hellenic Dairies-t a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elhessegette, ezek után jött egy kör, amikor úgy tűnt, hogy az alapvető élelmiszerszektor magyar kézben tartásáért küzdő magyar állam majd maga lép a vevő helyébe azzal, hogy saját maga megveszi a céget.

A Telex szerint az Alföldi Tejjel is megkezdődtek a tárgyalások, már elkészült a szerződésminta, amikor egyszer csak

az állam, ha nem is határozottan, de visszatáncolt, állítólag azért, mert az NGM nem talált nélkülözhető forrást a finanszírozáshoz.

A portál azt írja, az állami képviselők – akik korábban nem is ültek le egyeztetni Szarantiszékkal – most nyitottabbak lennének, ugyanakkor a Telex úgy tudja,

a görögök már kifejezetten sajnálják az ügylet előkészítésébe beletett időt és pénzt.

Az biztos, hogy még ha vissza is jön a Hellenic Dairies, kompenzálni kell valamivel, csak úgy, büntetlenül nem csinálhatja meg rendszeresen a magyar állam azt, hogy elkerget, majd visszahív uniós befektetőket. A görögök meggyőzéséhez a portál szerint az állam az Alföldinek (és így közvetve a Hellenic Dairies-nek) akár egy stratégiai megállapodást is belengethetne ösztönzésül, más kérdés, hogy a kétséges kimenetelű 2026-os választásokhoz közeledve milyen értéke van egy ilyen megállapodásnak.

A portál információi szerint a folyamat most ott tart, hogy

január elején visszatérhet tárgyalni Magyarországra Szteliosz Szarantis vezérigazgató.

„A görög venni akar, a gazdák eladni szeretnének, össze fog ez jönni” – kommentálta bizakodva a helyzetet egy érintett, aki szerint nem kell annyira félni a görögtől, mert bár valóban megváltoztatná a termékmixet, de új gépeket is hozna, illetve exportálna.

Adódik kérdés, hogy amennyiben a szándékok találkoznak, mikorra lehet befejezni a folyamatot. Aktualizálni kellene ugyanis a lassan másfél éves riportokat, a vevő biztosan el fogja kérni a 2025-ös adatokat is, illetve frissíteni kell az egyszer már kitárgyalt szerződést. Mindemellett a Telex úgy hallotta, egyáltalán nem kizárt, hogy elég gyorsan be lehet fejezni az eredeti forgatókönyv alapján a tranzakciót.

A pénzintézet arra kéri az ügyfeleit, hogy a tranzakciókat időzítse a bankszünnapokat megelőző időszakra.