A negyedik parlamenti választás jön a NER-ben (a 2010-es még a rezsimen kívül zajlott), és negyedszerre van lehetőségünk megírni: a Fidesz minden kampánynak a tőle független sajtó szűkebb karámba szorításával és a pártmédia hasonló arányú térnövelésével fut neki. Ez az alapszabály addig érvényes, amíg maga a rendszer él; láthatóan szükséges, de nem biztos, hogy elégséges feltétele a rendszer túlélésének. 2014-re megszerezték a teljes közmédiát. 2018-ra leuralták az Origót, a megyei sajtót meg a TV2-t, és eltüntették a színről a Népszabadságot. 2022-re visszavették az átmenetileg átállt Simicska-médiabirodalmat, és bekebelezték az Indexet. 2026-ban a fentieken túl már nekik muzsikál a Blikk is (ami egyszerre jelenti a legnagyobb bulvárlapot – vele a teljessé vált fideszes hegemóniát a nyomtatott bulvársajtóban –, meg az egyik legszélesebb elérésű hírportált), pedig a választási időszak hivatalosan még el sem kezdődött.
Ez a fajta médiastratégia két dolgot jelent.
Egyrészt ugyanannak a mandátumarányos eredménynek, a kétharmadnak az eléréséhez évről évre növelni kellett azok táborát, akikhez többnyire vagy kizárólag a Fidesz üzenetei jutnak el.
Másrészt, az előbbivel nyilván szoros összefüggésben, a 2010-től uralkodó párt messze nem csak a kormányzás eredményeivel nyerte sorra a választásokat: ugyanilyen fontos volt számára a valóság folyamatos átkeretezése is. A 2010-es győzelmet még a polgári kormányzás ígérete hozta el, ami a valóságban már 1998 és 2002 között is jórészt illúzió volt: a „polgári” csupán annyit jelentett, hogy „nem MSZP-s”, de amúgy semmivel sem volt gyorsabb a polgárosodás tempója, mint a Horn-éra második felében. 2014-ben a két és fél éves recessziót követő másfél éves fellendülést kellett folyamatos fejlődésnek maszkírozni; ehhez már nagy szükség volt a címeket, a szövegeket és a képeket is központilag komponáló álnyilvánosságra, meg az általa közvetített rezsihazugságra (mellesleg akkor a relatíve leggyengébb eredménnyel, 44 százalékkal lett meg a kétharmad). 2018-ban voltak kézzelfogható eredmények is, de elérhetetlen lett volna a 49 százalék a lakájsajtó által hatalmasra konfabulált migránsveszély nélkül. A 2022-es 54 százalék pedig biztosan álom marad, ha nincs az addigra már tényleg gömbölyűre hizlalt, a fiatalok hadba küldésével riogató médiagólem.
Mára a gömböc még hatalmasabb lett, a hitele viszont megcsappant; paradox módon azért kell tájékoztatás helyett egyre többet lódítania – kitalált ellenzéki programokról és a világpolitikai színpadon aratott elképzelt győzelmekről –, hogy legalább azok elhiggyenek valamit a meséből, akik számára az Orbánnak írt hőseposz jelenti a valóságot. Meg azért, mert a NER sajtómunkásai most az egyszer valóban a jövőért dolgoznak: a saját jövőjükért, amely egzisztenciális értelemben csak addig biztosított, amíg a szorgos munkájukkal felépített hazugságvár össze nem omlik.
Romhalmazt hagynak maguk után: a kár, amit az országnak okoztak, csak akkor lehetne nagyobb, ha még maradnának egy ideig.