újév;gasztronómia;vaddisznó;

Vaddisznópörkölt a szabad ég alatt

Január elseje különös nap, különös hagyományokkal. Az ember egyszerre szeretne lassítani és ünnepelni, elengedni az előző év fáradtságát, miközben valami igazán tartalmasat adni az új év első óráinak. Számunkra ezt idén egy bográcsban, szabadtűzön készített vaddisznó pörkölt jelentette. Nem csupán maga az étel, hanem a rítus: tűzrakás, közös munka, történetek és füstszagú kabátok – mindaz, ami miatt a vidéki gasztronómia több egyszerű főzésnél.

A néphit a malacot a bőséggel és a jóléttel állította párhuzamba. Ez a háttere annak is, hogy Újévkor miért érdemes malacot enni. A jószág ugyanis az orrával előrefelé túrja ki a szerencsét – a következő évre. Egy időben mi is próbálkoztunk a sütésével: a SPAR-ban lehet kapni ilyenkor egész szilveszteri malacot, de mi csak felet kértünk. Gázsütőben próbálkoztunk vele, de ott nem akart kellőképpen átsülni, forgónyársunk pedig nincsen. Emiatt maradtunk végül a vaddisznónál, amely a malackához hasonlóan szintén fejedelmi lakoma. A húst hagyományosan a METRO áruházból vesszük, az itteni termék jó minőségű és árban is megfizethető.

A belőle készített újévi pörkölt viszont nem a konyhában született, hanem a szabad ég alatt. A januári hideg csípős volt, a levegő tiszta, a föld keményre fagyott. Ami a bográcsot illeti, nem válogattunk, a lomtárból előkerült, nem használt deszkalapok ugyanúgy megteszik. Grillezésnél és nyársalásnál szeretünk gyümölcsfát használni. A begyújtás ezúttal viszont nehezebb volt: a párás, hideg levegő is nehezítette a folyamatot. Így másodjára is neki kellett esni a csiholásnak. A bogrács alatt ropogó tűz fénye narancssárgára festette az arcokat, miközben a füst lassan keveredett a reggeli párával. Ilyenkor minden mozdulatnak súlya van: a fa kiválasztásának és rárakásának, a bogrács mozgatásának és a parázs gondozásának is.

A bográcsozás nálunk közösségi műfaj. Mire az első láng fellobban, már mindenki tudja a dolgát. Van, aki a fát hasogatja, más a hagymát pucolja, megint más a bográcsot készíti elő, és így tovább. Hagyományosan én vagyok a tűzmester, én gyújtom be és táplálom a főzés ideje alatt. A fákat szeretem gúlába rakni, és a tüzelés alatt is igyekszem tartani ezt a formát. A kések tompa koppanása, a deszkán gyűlő hagyma illata és a forralt bor gőze egyszerre jelzi: itt valami elkezdődött. Az alapanyagok egyszerűek: sok hagyma, paprika, paradicsom, jó minőségű őrölt pirospaprika, fokhagyma, só, bors, kömény, borókabogyó és babérlevél. Semmi fölösleges, semmi hivalkodó. A hagymát, paprikát és paradicsomot mi turmixgépben aprítjuk össze, ezáltal még jobban kiadja az ízét. A hangsúly viszont a hús és a tűz kapcsolatán van. Ez a környezet önmagában meghatározza az ételt. A szabadtűz nem siet, nem engedi a kapkodást. A pörkölt lassan, fokozatosan puhul meg és készül el.

A főzés folyamata

A vaddisznóhús karakteres, erőteljes alapanyag, amely megköveteli a tiszteletet és a türelmet. Nem lehet siettetni, nem viseli el a felületességet. A húst érdemes megtisztítani az inaktól, hártyáktól, továbbá nagyobb kockákra vágni. A vad íze nem harsány, hanem mély. A lassú főzés során fokozatosan simul bele a hagymás-paprikás alapba, miközben megőrzi saját tartását. Ez az a pont, ahol a pörkölt több lesz, mint hagyományos egytálétel: történetet kezd mesélni az erdőről, a télről és az időről.

A bogrács alján először a hagyma üvegesedik. Nem barnulhat, nem éghet meg – a tűz erejét folyamatosan igazítani kell. Amikor a hagyma eléri a megfelelő állagot, lehúzzuk a bográcsot a lángról, és hozzáadjuk a pirospaprikát. Ez a pillanat döntő: egyetlen másodperc is számít. Ezután kerül bele a vaddisznóhús. A bogrács visszakerül a tűz fölé, majd tovább főzzük. A hús először levet enged, majd szépen visszafő, a fűszerek pedig fokozatosan bontakoznak ki. Aki grillezett már, minden bizonnyal tudja, hogy a készülő ételnek milyen pompás illata van: az illatfelhő betölti a környéket – a szomszédok nagy sóvárgására. Egyszer öcsém mondta, hogy még a szomszéd utcából is érezhető volt, amikor grilleztem.

Az év utolsó napjai egy furcsa, érzelmileg telített „senkiföldjén” találnak minket. Még bennünk van az ünnepi étel okozta tompaság, de már feszít a kényszer, hogy valami „újat”, nagyot, valami látványosat kezdjünk januártól.