Nem kizárt, hogy az Egyesült Államok vagy Izrael beavatkozik Iránban, de a teheráni vezetést nem lehet úgy lefejezni, mint a venezuelait vagy a szíriait

Második hete tart Iránban az újabb tiltakozási hullám, amelyet az első hírek szerint a 2025-ben meglódult infláció váltott ki. Az iráni valuta, a riál gyors értékvesztése nem újdonság. Az iszlám köztársaságot sújtó nemzetközi szankciók mellett mi vezetett általános elégedetlenséghez?

Iránban az elégedetlenség fő oka a krónikus gazdasági problémákra vezethető vissza. A gazdaság gyakorlatilag két évtizede stagnál, a népesség viszont ezalatt 73 millióról 90 millió fölé emelkedett. Ebben a helyzetben a gazdasági lehetőségek beszűkülnek, az iráni fizetőeszköz pedig folyamatosan romlik, újabb történelmi mélypontot érve el 2025 decemberében. Ennek egyik közvetlen, húsba vágó következménye az infláció: 2024-ben 32 százalék fölött volt a mutató, az élelmiszerárak pedig akár 70 százalékkal is drágulhattak. Az irániak ráadásul úgy látják, hogy a kormány nem tud vagy nem akar mit kezdeni ezzel a helyzettel. Eközben a lakosság mintegy harmada szegénynek tekinthető, a fiatalok több mint 20 százaléka munkanélküli, és ezek csak a hivatalos adatok. Irán emellett egy környezeti válsággal is szembesült: az elmúlt időszakban a vízhiány miatt szóba került Teherán kiürítésének lehetősége is, miután a víztartalékok a főváros ellátásához szükséges mennyiség körülbelül 12 százalékára csökkentek. E gazdasági problémák csak egyik, de fontos oka voltak a nemzetközi szankciók. Az ENSZ multilaterális kényszerítőintézkedései 2025 őszén álltak vissza, de az Egyesült Államok által fenntartott szankciós rendszer már az előző években is ellehetetlenítette Irán részvételét a nemzetközi gazdaságban. A strukturális okok is rengeteg gondot okoznak. A rezsim védelmét ellátó Forradalmi Gárda irányítja közvetlenül a gazdaság felét, ők pedig nem a hatékony gazdaságszervezésről híresek.

Emberi jogi aktivisták szerint a tiltakozások kilencedik napjáig a 31-ből 27 tartomány több mint 88 városából és számos egyetemről jelentettek tüntetéseket, hétfőre már legalább 29 halálos áldozata volt az összetűzéseknek és több mint 1200 embert tartóztattak le a hatóságok.

Ezekből a számokból ítélve a tüntetések ugyan az egész országra kiterjedtek, de egyelőre nem érték el a 2022-23-as szintet, amikor a fejkendőviselés szabályait megsértő Mahsza Amíni rendőrségi őrizetben bekövetkezett halálát követően vonultak az irániak az utcákra. A halálos áldozatok és letartóztatások száma is alacsony a korábbiakhoz képest, ami jól mutatja, hogy a hatóságok még nem eszkalálták a fellépést. A vidék érintettsége kapcsán meg kell jegyezni, hogy a tüntetések a korábbi hullámokban is erősebbek voltak periferikus területeken, hiszen itt a gazdasági problémák is kínzóbbak, illetve gyakran megjelennek etnikai feszültségek is.

Egyre több helyen skandálnak az ország vallási vezetésének távozását követelő jelszavakat. Sokan úgy látják, a teokratikus rezsim már nem alkalmas az Irán előtt tornyosuló problémák kezelésére. Vajon dominánsak ezek a rendszerváltást követelő hangok?

A rendszerrel szembeni ellenérzések valóban erősek Iránban, de ez nem jelenti azt, hogy a tüntetők körében lenne egy egységes elképzelés arról, hogy ki vezesse az országot. Nem látható se az országban, se azon kívül olyan vezető vagy csoport, amelyik kellő legitimitással rendelkezik, hogy átvegye a hatalmat. A sokak által emlegetett Reza Pahlavinak, az 1979-es iszlám forradalom előtt az országot vezető uralkodócsalád 65 éves „koronahercegének” vannak támogatói Iránban, de a legtöbben nem szeretnének visszatérni az erősen autoriter monarchikus rendszerhez. Ennek következtében a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a tüntetések nem fogják rövid távon megdönteni a rendszert, viszont tovább erodálják annak már egyébként is gyenge legitimitását. Ám amíg a fő elitcsoportok birtokolják a politikai, gazdasági és katonai erőforrások jelentős részét, nehéz elképzelni tényleges rezsimváltást.

Maszúd Peszeskján elnök kezdetben jogosnak nevezte a tiltakozást, egyeztetéseket ajánlott, és kijelentette: kormány „pokolra kerül", ha nem képes legalább részben megoldást találni a gondokra. Hétfőre azonban az iráni igazságszolgáltatás feje már "a közrendet fenyegetők" elleni szigorú fellépésre szólította a hatóságokat. Mivel magyarázható a kormányzat eleinte óvatos fellépése?

Stratégiai szempontból a rezsim hasonlóan jár el, mint korábban: kezdetben a korábbi évek tiltakozási hullámai ellen is kompromisszumkészséget hangozttava lépett fel, utóbb azonban egyre radikálisabb és erőszakosabb eszközökhöz nyúlt. Most már ennek a jeleit láthatjuk, hiszen a rendőrségi válaszlépésekben már többen meghaltak, bár egyelőre valóban elmaradt a keményebb fellépés. Szerintem a kormány pontosan látja, milyen nehéz helyzetben van. Ha rosszul kezeli a tüntetéseket, akkor egyrészt azok a korábbiaknál jobban eszkalálódhatnak, másrészt pedig Izrael és az Egyesült Államok is kedvet kaphat a beavatkozáshoz. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök a hírek szerint az év utolsó napjaiban is tárgyalt egy Iránnal szembeni újabb fellépésről, tehát ez semmiképp sem zárható ki.

Miképp függenek össze az események a gázai háború kapcsán Irán szövetségeseire, majd tavaly nyáron katonai vezetőire, légvédelmére és nukleáris létesítményeire mért izraeli-amerikai légicsapásokkal? A tüntetők állítólag Irán regionális szerepvállalása ellen is tiltakoznak.

Az iráni tüntetők már korábban is nyíltan bírálták az iráni külpolitikát. Sokan úgy látták, az a pénz, amelyet a kormány a térségbeli szövetségeseire költ, jobban hasznosulna, ha az iráni gazdaság fejlesztésére fordítanák. Ebből a szempontból Teherán valóban túlterjeszkedett saját lehetőségein, de ez is mutatja, hogy a rezsim túlélésének célja felülírja az általánosabb nemzeti érdeket. A 2025-ös amerikai-izraeli támadás által okozott károknak is voltak gazdasági következményei, amelyek hozzájárulhattak a jelenlegi helyzethez. A probléma viszont átfogóbb: a kormány nemzetközi elszigeteltsége és a nukleáris programja körüli viták két évtizede túszként tartják fogva az ország gazdaságát és társadalmát. Ráadásul a 2015-ös nukleáris megállapodással felfüggesztett ENSZ-szankciók 2025. őszi visszavezetése fokozta azt az érzést, hogy az ország semmit sem haladt előre.

Trump elnök szombati fenyegetése, hogy az USA beavatkozik, ha Iránban tüntetőket ölnek meg, hétfői gesztusa egy „Tegyétek Iránt ismét naggyá” feliratú sapkával, s a tiltakozókat támogató más nyugati nyilatkozatok miképp befolyásolhatják az eseményeket?

Szerintem az amerikai megnyilvánulások egyelőre még nem játszanak nagy szerepet. Sőt, később is inkább kontraproduktívak lehetnek, hiszen erősítik az iráni kormány visszatérő narratíváját, miszerint a belső tüntetéseket is külföldi ügynökök szervezik. Tapasztalatom szerint a kormányellenes irániak többsége sem várja, hogy az Egyesült Államok vagy Izrael mentse meg őket a teokratikus diktatúrától, nem akarnak amerikai vagy izraeli beavatkozást.

Megfigyelők szerint Washington minapi venezuelai beavatkozása és Maduro elnök elrablása miatt Teheránban tartanak egy hasonló akciótól. Trump keményen reagált az iráni tüntetésekre, s a kezét – szemben elődeivel – nem köti a párbeszéd fenntartásának igyekezete. Állítólag Washington és Jeruzsálem is mérlegeli egy iráni intervenció lehetőségét. Hogy értékeli ezeket a híreket?

Igen, a venezuelai beavatkozás biztosan félelmet keltett Teheránban is. Kétségkívül nem elképzelhetetlen, hogy az amerikai vagy izraeli vezetés úgy dönt, kihasználja a jelenlegi helyzetet, és intervenciót hajt végre Iránban. Ugyanakkor én még nem ezt tartom a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Trump elnök számára most láthatóan Latin-Amerika a prioritás, belekavarodni az iráni eseményekbe rengeteg erőforrást és figyelmet kötne le. Maduro elfogását is hónapokig tartott megszervezni, vagyis ha történik egy ehhez hasonló akció a következő hetekben, akkor azt nem a múlt héten kibontakozott tüntetések hatására kezdték volna előkészíteni. Kockázatos lenne egy beavatkozás Izrael számára is, ahol nemsokára választások is lesznek. Mindebből kifolyólag szerintem egyelőre az izraeli és amerikai megjegyzések nyomásgyakorlásként szolgálnak, mindkét kormány kivár, hogyan alakulnak az események, és az alapján fognak reagálni.

Milyen perspektívákat lát, a mostani tüntetések miként hathatnak Irán belső politikai erőviszonyaira?

Általánosságban a tüntetések tovább gyengítik a kormányzat legitimitását, de rövidtávon aligha hoznak nagy változást – feltéve persze, ha nem követ el a hatalom valami kapitális hibát. A fő kérdés a belső politikai viszonyok alakulása kapcsán az lesz, hogy a legfőbb vallási és politikai vezető, Ali Hámenei utódlása hogyan alakul majd. Én arra számítok, hogy a Forradalmi Gárda marad meghatározó hatalmi pozícióban, akár tovább erősödve is a kormánnyal és a legfőbb vallási vezetővel szemben.

Egyes elemzők szerint a mivel a hatalom nem tud már kivezető utat mutatni, a rezsim tisztségviselői között is bizonytalanság érezhető. A brit hírszerzés közlése szerint – ami persze szándékos dezinformáció is lehet – előkészületek zajlanak Hámenei ajatollah Moszkvába menekítésére.

Én nagyon meglepődnék, ha ne lennének életben tervek és előkészületek arra, hogy egy belső válság esetén, főleg ha az nemzetközi beavatkozással párosul, miként menekítsék ki a vezetőket Iránból. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy ez meg is fog történni, csak azt, hogy felkészültek a legrosszabb forgatókönyvekre, ami a 2025. júniusi háború után érthető lenne. Ugyanakkor fontos látnunk, hogy az iráni rendszer nem egy embertől függ. Hámenei egy 86 éves, egészségügyi problémákkal küzdő vezető, akinek utódlása régóta téma az iráni közbeszédben. Már a tavalyi háború alatt sem ő tűnt a legfontosabb vezetőnek, a politikai hatalom sokkal inkább a kormány és az azóta frissen létrehozott Védelmi Tanács kezében van, nem beszélve a Forradalmi Gárdáról. Az iráni vezetést éppen ezért nem lehet úgy lefejezni, mint a venezuelait vagy a szíriait. Ha Hámenei el is hagyja Teheránt, attól még nem biztos, hogy összedől a rendszer.