Cikkünk nemsokára frissül!
A következő időszakban a miniszterelnök felkérésére kampányolni fog az építési és közlekedési miniszter.
„Lázár János a hétfői Közlekedésinfón azt mondta, a kampányidőszak alatt Csepreghy Nándor miniszterhelyettes viszi majd a minisztérium ügyeit. Ha a kampányban sokat kell dolgoznia – jelenleg heti 3-4 eseményen vesz részt –, akkor nem fogja felvenni a miniszteri fizetését sem.
Mindez – fűzhetjük hozzá – kissé disszonánssá teszi, hogy a Fidesz képviselőjelöltjeként induló Takács Péter egészségügyi államtitkár a Népszava kérdésére a minap úgy válaszolt, ő az ágazatvezetői feladatai mellett vesz részt a 2026. áprilisi választást felvezető kampányban
„Most őszintén: nem édesmindegy, mit válaszolok?” – Államtitkári feladatait megtartva indul a Fidesz képviselőjelöltjeként Takács PéterArról is beszélt, hogy mellékvágányra futott a pályaudvarok felújítását célzó program, és a MÁV ingatlanvagyonának magánkézbe adása is megakadt, mert a Fideszben nem volt meg a szükséges konszenzus. Nem volt a Fideszben konszenzus, egy „állampárti (...) állami megközelítés és hangulat uralkodott el”, ami szerinte hiba. Az Állami Számvevőszék a lábát lejárta, hogy mattolja – jelentette ki név említése nélkül. Beszélt arról is, hogy „felütötték a fejüket az ingatlanfejlesztők”, véleménye szerint a pályaudvarok ingatlanjainak magánkézbe adása Magyarország legprofitábilisabb ingatlanfejlesztése lenne. – Ez lenne a legnagyobb üzlet. Valakik úgy csűrték-csavarták, hogy ne tudjak ezzel elindulni. Ennyi történt idáig - mondta, majd megjegyezte: az Állami Számvevőszék ebben biztos részt vett, így a kérdést neki kell feltenni.
Ami általában a politikát illeti, Lázár János többszöri kérdésre sem volt hajlandó konkrét nevet mondani, hogy kik azok, akik a Fideszben félnek. Szerinte „úgy nem lehet választást nyerni, hogyha valaki fél a vereségtől, vagy nem meri vállalni a győzelmet, akkor ne induljon el a választásokon. Tehát úgy nem lehet politikát csinálni, hogy állandóan azon retteg az ember, hogy úristen, majd mi lesz a választásokon” - fejtegette. Éppen ezért mindenkinek oda kell magát tennie, és nem azon lamentálni, mi lesz a választások után. „Az egyik már azért gondolkodik, hogyha győzünk, akkor mi lesz belőle, a másik meg azon pánikol, hogyha veszít, akkor mi lesz vele. Ha nem ezzel foglalkoznának, hanem a munkát elvégeznék, akkor nagyobb esély lenne a győzelemre” - nyomatékosította.
Azt mondta, a választás eredménye után fogja megnevezni, kik voltak azok, akik hátráltatták a munkát, és kik azok, akik féltek. Egyúttal mindenkinek azt javasolja, ne felmérésekkel foglalkozzon, hanem inkább az emberekkel, mert ez „talán hoz valamit” a Fidesznek.
Lázár János elismerte, hiba volt, hogy szlováknak nevezte a Tisza Párt képviselőjelöltjét, de örül, hogy tisztázódott a dolog, a helyiek azonban úgy tekintenek a politikusra, mint egy szlovákra. „Bánt, ha őt bántottam, nem akartam bántani egyáltalán” - mondta, hozzáfűzve, hogy a maga formájában ő már bocsánatot kért.
Lázár János bocsánatot kért a leszlovákozott felvidéki tiszás magyar politikustól, sajnálja a rossz fogalmazástNem azon fog múlni a parlamenti választás, hogy Magyar Péter lefoglalta a Fidesz szlogenjének megfelelő biztosvalasztas.hu oldalt, éppen ezért nem tartja ezt hibának. Az egésznek semmi jelentősége - nyomatékosította. A tárcavezető saját bevallása szerint többre becsüli a magyar embereket, mivel a döntésüknek nem ez az alapja, hanem az, hogy például 11 százalékkal növekszik a minimálbér. „Higgye el, hogy akit ez érint, akik a mi szavazóink, azokat nem érdekli, hogy ki milyen honlapot, meg domainnevet foglal le” - fejtegette. Bevallása szerint fogalma sincs, hogy történhet-e szivárogtatás a Fideszen belülről. „Teljesen világos, hogy kik vagyunk, mik vagyunk és mit akarunk. Nincsenek titkaink (...) Bármi kiszivároghat, de oda is jöhetnek, meg is kérdezhetik, meg meg is hallhatják. Tehát ezek ilyen sajtópletykák, kávéházi beszélgetések, aminek semmi jelentősége nincs a választók szempontjából” - fogalmazott.
Magyar Péter ötmilliárd forintért adná el a Fidesznek a biztosvalasztas.hu oldaltEgy másik kérdésre értetlenségét fejezte ki, miért nem lett következménye annak a rendőrségi eljárásnak, amely Ruszin-Szendi Romulusz ellen indult, aki korábban egy lakossági fórumon lőfegyvert viselt. „Én vadász vagyok. Ha most ide kitenném a vadászfegyveremet, (...) elvették volna a fegyverviselési engedélyemet is, a fegyvert is és a vadászjogosítványomat is bevonták volna másnap” - mondta, éppen ennek okán felháborodását fejezte ki, hogy ez az ellenzéki politikus így jelenhetett meg egy nyilvános rendezvényen.
Kérdezték arról is, ki a jobb kampányfőnök, Orbán Balázs avagy Gyürk András. A miniszter válaszában nem tett különbséget kettejük közt, és általánosságban beszélt a kampány irányításáról. Azt mondta, ő betartja az utasításait, „néha mondok olyat is, amit nem mond, de hát azért, mert nem mondta. Mindent megcsinálok, amit mondanak, és néha egy kicsit többet, vagy mást” - jegyezte meg, ám ebből nem szokott konfliktus lenni, mivel a hajók egy irányba haladnak, és ez a lényeg.
A Népszava arról kérdezte Lázár Jánost, mit gondol arról, hogy Kövér László Peter Magyarnak nevezte a Tisza Párt elnökét. Erre válaszolva a tárcavezető azt mondta, ez egy politikai beszéd volt, a házelnök egy jelenségre akarta felhívni a figyelmet (miszerint az ellenzéki politikus EU-párti), és ezt így oldotta meg. Akinek nem inge, ne vegye magára - fűzte hozzá. Faggattuk a minisztert arról is, mekkora volt ennek a sajtótájékoztatójának az igazságtartalma, utalva arra, hogy a miniszter egy tavalyi interjúban azt mondta, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak. A tárcavezető azt állította, hogy „ebben lényegében nem volt ilyen”, de ha lesz, akkor szólni fog. Újbóli kérdésre egyértelművé tette, hogy nem volt ilyen, ám amennyiben ilyesmi előfordul, akkor jelzi a későbbiekben. Saját bevallása szerint ő nem tartozik azon politikusok közé, akik egy bizonyos hullámhosszon hazudnak, „de a politikában bizonyos jelenségek felnagyítása a választók megnyerése érdekében vagy a politikában bizonyos jelenségek figyelmen kívül hagyása nem egy „unortodox” dolog. Lázár János érdemben nem válaszolt arra a kérdésre, hogy van-e olyan politikustársa a Fideszben, akiről tudja, hogy rendszeresen vagy nagy mértékben hazudik. Szerinte aki rendszeresen hazudik, azt nem választják meg rendszeresen. A Fideszt meg rendszeresen megválasztják - magyarázta.

