A bíróság az Index elleni perben ma kimondta: a Tisza terveként bemutatott kamudokumentum az orbáni propaganda hazugsága. Az első betűtől az utolsóig – közölte Facebook-oldalán Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke posztjában nem ismertette pontosan a határozatot, csak a per megnyerését a kormánypárti portálon augusztus 26-án megjelent, „Egy, az Index birtokába került feljegyzésből kiderül: brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt” cikke ügyében.
– Orbán Viktor propagandalapja, az Index már nyáron brutális adóemelésekről hazudozott egy hamisított dokumentumra hivatkozva. Azóta a teljes Fidesz ezt a hazugságot tolja. Most már bírósági papírjuk is van róla, hogy ez is csak egy ócska hazugság volt. Mint minden szavuk. A valóság az, hogy a TISZA-kormány az adócsökkentés és a nyugdíjemelés kormánya lesz – tette hozzá Magyar Péter.
Ezzel szemben az Index „Az ismételt elsőfokú eljárás érthetetlen módon megváltoztatta a Tisza Párt Index elleni helyreigazítási pere eredményét” című közleménynek nevezett cikkben taglalta az ítéletet, de annak érdemi részét nem említette. – Az ügy eljárástörténete az elmúlt hónapokban szokatlan fordulatokat vett. A bírósági gyakorlattal ellentétesen közéleti-társadalmi vitában foglalt állást – írták, ám gyorsan megjegyezve, hogy „ezek további részletezésére jelen közleményünkben nem térünk ki”.
Mint arról lapunk is beszámolt, a múlt szeptemberi elsőfokú perben a Fővárosi Törvényszék az Index magyarázatát fogadta el. A Telex akkor megszerezte azt az ellenkérelmet, amelyet a 2020 óta a NER égisze alatt működő lap ügyvédje, Bodolai László nyújtott be az ellenzéki párt által indított helyreigazítási perben. Ez azzal érvelt, hogy a cikk nem is a Tisza Pártról szól, és amúgy is, csak véleményt fogalmaztak meg benne. Ezt az Index annak ellenére állította, hogy a cikk nem úgy néz ki, mint egy publicisztika, és értelmezni is nehéz másképpen, mint hogy az a Tisza Pártról szólna.
– A felperesek fellebbezése nyomán a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet eljárásjogi okból hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot, arra hivatkozva, hogy a tényállás nem került kellően feltárásra. Az újra lefolytatott elsőfokú eljárás során – a korábbi tárgyalással megegyezően – az Index tanú meghallgatását kezdeményezte (az első elsőfokú tárgyalás során ennek nem adtak helyt). Az újratárgyalt elsőfokú tárgyaláson a meghallgatott tanú vallomása ellenére a bíróság ezeknek érdemi súlyt nem tulajdonított, és az ítélet rendelkező részében olyan közlemény közzétételére is kötelezte az Indexet, amely az eddigi gyakorlat szerint nem lehet sajtó-helyreigazítási per tárgya – írták, azt állítva, hogy „az ítélet tartalmi koncepciója már a tárgyalást megelőzően kialakult”. Közölték, hogy fellebbeznek.
Az Index azt állítja, véleményt közölt, és nem is a Tisza Pártról szólt, amikor azt állította, hogy a Tisza Párt brutális adóemelésre készülhetMagyar Péter: Botrányos ítéletben védte meg a Fővárosi Törvényszék az IndexetMagyar Péter: Kimondta a bíróság, hogy a Magyar Nemzet, az Index és a Ripost is hazudottTarr Zoltán: A Fidesz egy olyan adórendszerrel riogat, amit az Index hamisított Rogán Antal megrendelésére
