Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is az asztalon van – közölte a Fehér Ház szóvivője.
Karoline Leavitt újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Donald Trump elnök megfontolja az iráni tüntetésekre adható válaszok lehetőségeit, és „minden eshetőséget az asztalon tart”.
– A légicsapás a sok-sok lehetőség egyikét jelenti
– fogalmazott az elnöki hivatal sajtótitkára, hozzátéve, hogy „az elnök számára mindig a diplomácia az első opció”.
Karoline Leavitt elmondta, az iráni kormánnyal való diplomáciában fontos szerep hárul majd Steve Witkoff elnöki különleges megbízottra, és beszámolt arról, hogy egy iráni kormányzati tisztségviselő kereste meg az amerikai diplomatát a tárgyalási javaslattal, és „teljesen más hangot ütött meg”, mint amit a teheráni kormány hivatalos nyilatkozataiban hallani.
Hozzátette, az amerikai elnök az érdekének tartja, hogy meghallgassa az iráni fél üzenetét.
– Ugyanakkor és mindezzel együtt az elnök megmutatta, hogy nem fél a katonai eszköz alkalmazásától, ha szükségesnek ítéli, ezt pedig senki nem tudja jobban Iránnál
– jegyezte meg Karoline Leavitt.
Donald Trump szerint Irán tárgyalni akar, Grönland pedig így vagy úgy, de az Egyesült Államoké leszMillióan a teheráni rezsim ellenAz iráni külügyminiszter közölte, országa nem akar háborúzni, de készen áll arra, hogy visszavágjon
