Irán;Egyesült Államok;Donald Trump;vámháború;

Donald Trump amerikai elnök

Donald Trump: Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki az Iránnal üzletelő országokra

Az amerikai elnök bejelentésére a teheráni rezsim kormányellenes tüntetőkkel szembeni kíméletlen fellépése után kerül sor. Az intézkedés azonnal hatályba lép.

Donald Trump kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki az Iránnal kereskedelmi kapcsolatban álló országokból származó árukra, válaszul a közel-keleti országban harmadik hete tartó kormányellenes tüntetések elleni véres fellépésre – írja a BBC

Az amerikai elnök a saját közösségi oldalán, a Truth Socialön azt írta, az intézkedés azonnal hatályba lép. Irán egyébként a világ egyik legszankcionáltabb országa, már eddig is súlyos amerikai büntetőintézkedések alatt állt, emellett összeomló valutával és inflációval küzd, ami az élelmiszerárak 70 százalékos emelkedését eredményezte.

Az élelmiszerek Irán importjának körülbelül egyharmadát teszik ki, és a vámok okozta korlátozások további dráguláshoz és hiányhoz vezethetnek. Irán legnagyobb kereskedelmi partnere egyébként Kína, továbbá Irak, az Egyesült Arab Emírségek, Törökország és India.

Az Iránban napok óta tartó internetleállás megnehezíti az országból érkező információk ellenőrzését, de jogvédők becslései szerint legalább 648 tüntető vesztette életét zavargások ellen jelenleg is zajló megtorlások következtében. Hétfőn korábban Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője arról beszélt, hogy az Egyesült Államok továbbra is a diplomáciai megközelítést részesíti előnyben az Iránnal folytatott tárgyalásokon, de a Trump-adminisztráció nem zárja ki a katonai megoldásokat sem, ha szükséges. Az USA emellett arra kéri az Iránban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el a közel-keleti országot. 

A Fehér Ház korábban azt közölte, hogy a Trump-adminisztráció nem zárja ki a katonai beavatkozást sem a közel-keleti országban harmadik hete tartó zavargások miatt.