A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13:00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel, a járatok érkezése és indulása biztonságosan megvalósul – tudatta lapunkhoz is eljuttatott kedd délutáni közleményében a Budapest Airport.
A légikikötő az üzemeltetője ezzel együtt jelezte, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a forgalom lelassult, egyes járatok esetében késések vagy járattörlések is előfordulhatnak a következő órákban, ezért kérik az utasok türelmét és megértését. Arról tájékoztattak, hogy a légikikötőben jelenleg is a legmagasabb szintű havas készültség van érvényben, a Budapest Airport csapatai nagy erőkkel, folyamatosan takarítják a futópályákat, gurulóutakat és előtereket. Az utasokat arra kérik, hogy a járatukkal kapcsolatos legfrissebb információkért kövessék a repülőtér weboldalát, illetve a légitársaságok tájékoztatásait.
Mint arról beszámoltunk, a repülőtér ma délelőtt 10 óra 25 perctől átmenetileg az ónos eső és az extrém jegesedés miatt biztonsági okokból nem indított és fogadott járatokat. A repülőtér-üzemeltető közölte azt is, hogy a délelőtt folyamán az Ethiopian Airlines ETH3707 járatszámú teherjáratának orrfutóműve gurulás közben lecsúszott a gurulóút szilárd burkolatáról a fűbe, aminek következtében a légijármű elakadt.
Az ónos eső miatt leállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, egy teherszállító repülőgép megcsúszott gurulás közbenA baleset körülményeinek feltárása jelenleg folyamatban van, a repülőtér-üzemeltető az illetékes hatóságokkal közösen mindent megtesz a légijármű elakadásának elhárításáért – írta korábban a Budapest Airport. Az időjárási viszonyok miatt a budapestihez hasonlóan átmenetileg bezárt a pozsonyi és bécsi repülőtér is.
Estétől ónos eső érkezik, kedden többfelé másodfokú figyelmeztetés lesz érvénybenElképesztő, de kedd délelőtt 18 fok volt a különbség Magyarország leghidegebb és legmelegebb pontja között
