Nagyjából 700 milliárd dollárjába kerülne az Egyesült Államoknak, ha vásárlással akarná megszerezni Grönlandot - írja az NBC News három, a költségbecslést ismerő személyre hivatkozva.
A portál szerint ez az összeg több mint fele az amerikai Védelmi Minisztérium éves költségvetésének, de talán ennél is beszédesebb, hogy ekkora mennyiségű pénz nagyjából megfeleltethető Belgium, illetve Írország 2025-re becsült nominális GDP-jének, Lengyelországétól, illetve Svájcétól pedig 200-250 milliárd dollárral marad el.
Csakhogy Grönland továbbra sem eladó, sem a sziget 57 ezer lakója, sem a politikai vezetésük nem akar az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozni. JD Vance amerikai alelnök és Marco Rubio külügyminiszter ma fogadja Washingtonban Dánia és Grönland külügyminisztereit, erősen kérdéses azonban, hogy lesz-e bármilyen megállapodás az ügyben. Vivian Motzfeldt grönlandi tárcavezető Washingtonba érkezve is rögzítette, Grönland nem akar az Egyesült Államok tulajdona lenni, nem akar amerikai fennhatóságot, nem akar az Egyesült Államok része lenni. „Azt a Grönlandot választottuk, amelyet ma ismerünk – a Dán Királyság részeként” - jelentette ki.
Miközben Donald Trump nemzetbiztonsági okokra hivatkozva követeli a sziget feletti fennhatóságot, nem elhanyagolható tényező, hogy Grönland igen gazdag ásványkincsekben. Üzleti és ásványkincsekért felelős minisztere, Naaja Nathanielsen az NBC News szerint egy londoni sajtótájékoztatón elmondta, az amerikai fenyegetés miatt nagyon nyugtalanok a sarkvidéki sziget lakói, alvási nehézségeik vannak és a téma ténylegesen kitölti a napirendjüket. „Tehát hatalmas nyomás nehezedik ránk, és az emberek érzik ennek a hatását” - fogalmazott, hozzátéve, a szorongás ellenére nem áll szándékukban amerikaiakká válni.
Ennél is furcsább Donald Trump fenyegetése annak fényében, hogy a Grönland megszerzésére irányuló terveket a friss közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak túlnyomó többsége sem támogatja. Egy, az NBC News-nak nyilatkozó, ügyben jártas amerikai tisztviselő is értetlenkedését fejezte ki, mondván, „miért kell levágni a tehenet, ha viszonylag jó áron megvehetjük a tejet?” Az Egyesült Államoknak ugyanis most is megvan a lehetősége arra, hogy nagy számban hozzon létre amerikai katonai támaszpontokat a szigeten.
Grönland kormányfője szerint Dániát választanák az Egyesült Államok helyettMarco Rubio szerdán fogadja Dánia és Grönland külügyminiszterétÖnkényesen az Egyesült Államok 51. tagállamává nyilvánítaná Grönlandot egy republikánus képviselőGrönland közölte, a sziget védelmének a NATO-n keresztül kell megvalósulnia
