„Hallom a háború boldogtalan sikolyát” – hangzik el Giuseppe Verdi Aida című operájának rögtön az elején. Ez a sikoly pedig szinte végigkíséri a nézőt a több mint három és fél órás előadás egészén. Mohácsi János rendezését 2015-ben mutatták be az Erkel Színházban. 2024 júniusában áthozták az Operába, és most néhány előadás erejéig újra látható az Andrássy úton. Mohácsit – erről korábban beszélt is – elsősorban a háború borzalma, fájdalma és a szerelem törékenysége izgatta a történetben. A bemutató óta pedig ezt a borzalmat az ismert, tőlünk nem is távoli események és körülmények miatt még közelebb érezzük magunkhoz. De a háború miatti félelem az egész világra jellemző, nem beszélve azokról a régiókról, ahol nem is sikerült megakadályozni az újbóli vérrontást.
Khell Zsolt díszlete egyszerre viseli magán az ősi, szakrális és a modern jegyeket: önmagában is impozáns, az előadás végi kriptajelenetben pedig megrázóan sötét és puritán. Remete Kriszta jelmezein szintén megfigyelhető az elegancia és az egyszerűség kettőssége; az arany és a fekete használata a hagyományosra és a maira egyaránt utal. Bodor Johanna koreográfiája rendkívül letisztult, ugyanakkor olykor bravúrosan akrobatikus. A cirkuszi jeleneteket kellően ellenpontozza például az emberáldozatot megjelenítő epizód, amikor egy hófehérbe öltözött lányt áldoznak fel – a jelenet drámaisága egyenesen katartikus. Az előadásban az Opera balettegyüttese és népes kórusa közreműködik, kifejezetten magas szakmai színvonalon. Ugyanez igaz a zenekarra és a dirigensre, Rajna Martinra is, aki most először vezényli a művet az Ybl-palotában. Perczel Enikő dramaturg és a magyar feliratért felelős Kenesey Judit mindent megtesz azért, hogy a cselekmény fordulatos, mégis jól követhető és átélhető legyen.
A rendezésre is jellemző a letisztultság: Mohácsi János a történet lényegi pontjait erősítette fel. A szenvedély sodrását, ugyanakkor azt a motívumot is, hogy ennek súlyos ára lehet.
A mű romantikus eleme, az árulás motívuma ebben az előadásban teljesen elveszíti romantikáját, helyette a felelősség és a hűség kérdését veti fel.
Meddig vagyunk felelősek a tetteinkért? Mikor lép át a magánélet a nyilvánosságra is tartozó közüggyé? Meddig hivatkozhatunk a titokra, és mikortól nyílik ez meg egy sokkal tágasabb dimenzió felé? Az etióp hercegnő és az egyiptomi hadvezér története ezekből a szempontokból igencsak aktuális, a mai nézőpontból is felkavaró.
A kettős szereposztásban Boross Csilla Aidája az előadás egyik kiemelkedő énekesi teljesítménye; a címszereplő színészi jelenléte is sokszínű és erőteljes, el tudja hitetni, mekkora a tét. Kellően karizmatikus a riválist, az egyiptomi királylányt, Amnerist alakító Gál Erika. Szenvedélye pusztítóvá válik, noha nem ezt szeretné. Pataki Adorján Radamese igyekszik lépést tartani a hölgyek eltökéltségével, ám a harctéri határozottság helyét bizonytalanság veszi át – ez lesz a végzete. Cser Krisztián egyiptomi királya mentené őt, de egy ponton ezt már nem teheti meg. Alexandru Agache Amonasrója szintén jelentős drámai erőt mutat. Kisebb szerepekben Gábor Gézat, Heiter Melindat és Bartos Barnát láthatjuk.
A végén, amikor már úgy érezzük, mindennek vége, elhangzik a béke. Az a szó, amelyet nap mint nap hallunk politikai kampányokban és közösségi oldalakon. Ám ha végigüljük az Operában az Aidát, megértjük ennek a szónak az igazi, súllyal és téttel bíró jelentését. Azt is, hogy nem lehet és nem érdemes elhasználni, kiárusítani.
Meg kellene teremteni – és akkor valóban boldogabbak lehetnénk mindannyian.
Infó: Giuseppe Verdi: Aida. Rendező: Mohácsi János. Magyar Állami Operaház.
