December 31-ről január 1-jére virradóra, Amerikától Ázsiáig sok milliárd ember koccintott boldog új évet kívánva. Olyan sokan, hogy könnyű lenne azt gondolni, mindenki számára ugyanakkor kezdődik az új esztendő. Ez azonban koránt sincs így, függetlenül attól, hogy a gazdaság, a közélet, a politika az egész földön használja ezt az időszámítást.
Ha csak a környező országokban nézünk körül, változatos hagyományokat látunk az évlezárásra és az új kezdetre. Az ortodox keresztények vízkeresztkor tartják a karácsonyt, majd egy hétre rá ők is elbúcsúztatják az óévet. A romániai vegyes vallású településeken, ahol együtt élnek latin és pravoszláv keresztények, kétszer, decemberben és januárban is ünneplik a karácsonyt és az újévet. Ennek a különbségnek az oka egyrészt a hagyományok megőrzésében, másrészt a Föld Nap körüli járásának kiszámításában rejlik.
Ahogy a Nap jár az égen
A görög és római keresztények eltérő évkezdete a julián és a gregorián naptár közötti különbségből adódik, és abból a csillagászati tényből, hogy az év nem pontosan 365 és egynegyed nap, hanem 11 perccel hosszabb. Emiatt az évszázadok alatt annyi plusznap került a naptárba, hogy napjainkra két héttel eltolódtak egymástól. Az ortodox karácsony így került egy időbe a katolikus vízkereszt ünnepével, az újév pedig a „mi” naptárunk szerint január 14-re. Ez az eltérés azonban nem változtat azon, hogy az év utolsó napján az összegzésre, az első napját pedig a szerencsés kezdet előteremtésére fordítanak figyelmet.
A Nap útját követő évkezdetek jóval nagyobb eltérést is mutathatnak, mint néhány nap. A lényegük különbözik.
Attól függően, hogy a nép habitusa mit tart fontosnak, vagy az őseik milyen istenségeknek hódoltak évszázadokkal-évezredekkel ezelőtt, az év befejezése és az új év kezdete is különböző időpontokhoz kötődik. A hagyományban a természet változása adta az év ritmusát, így a föld sarkkörhöz közeli tájain a sötét és a világos periódusok, míg a Ráktérítőhöz közeledve a száraz és az esős évszakok osztották két részre az évet. Ennek jó példája a kelták által tartott újév, amely ünnepként egyre népszerűbb az amerikai és az európai kultúrában. Az október 31-én, sötétedéskor kezdődő Samhain mára halloween néven lett ismertté szerte a világon. A Samhain a termékeny nyarat követő betakarítást, begyűjtést zárja le, és felkészül a hideg, sötét, zord télre. Ebben az időszakban a kelták hite szerint szabadon garázdálkodtak a gonosz szellemek, ezért a zajjal történő gonoszűzés éppen olyan fontos része volt az ünnepnek, mint a pogány gyökerű magyar regölésben, hejgetésben. Hasonló volt a két kultúrában a kántálás, ez a házról házra járó, ajándékkérő szokás, ahogy a tűzgyújtás és a virrasztás is. A közösséghez tartozás mindenütt hasonló tartalmakat alakított ki.
Ínségből bőségbe
A kelta tradícióban a világ a sötétségből a világosságba beltane ünnepén, május 1-jén fordult át, mintegy új évkezdetként az életet ünnepelve. Amennyire félelmetes volt a tél hidege és a nélkülözés, annyira örömteli, ahogy a tavasz felpezsdíti az életet, és tudni lehet már, hogy ebből a pezsgésből lesz a nyár bősége. Tulajdonképpen mindkettő egy-egy kezdet, egy bőséges és egy ínséges fél év ritmusa.
A keltákhoz hasonlóan az őszi időszak a számvetés, az összegzés és az új kezdet ünnepe a zsidó vallásban is. A rós ha-sána (tükörfordításban „az év feje”) nemcsak egyszerűen egy új év indulása, hanem lehetőség a megtisztulásra.
A böjt, az önsanyargatás, az ember maga által választott nélkülözése nemcsak a testnek adja meg az élményt és felismerést, amit a hétköznapokban nem tudatosít – hogy valójában mennyire gazdag –, de a hívő lélekre is rávilágít.
Ez az idő alkalmas rá, hogy az ember felismerje a rossz tulajdonságait, mérlegelje cselekedeteit, így lehetőséget ad a fogadalmakra, az új elköteleződésre, a változásra. Az évkezdetek közül ez a szokás fordul leginkább az ember belső folyamatai felé. Nemcsak egyszerűen lezár egy évet, hanem felfogható olyan spirituális útnak, amelynek tanulságait a személy belsőként éli meg. Az évet két fél évre különíti el, alkalmazkodva ahhoz az életvitelhez, amit az ősök – mint állattartó és földműves nép – az évezredek során kialakítottak.
Ahol a Hold hozza a változást
A kínai holdújév a napútalapú évkezdettől már a nevében is jelzi különbözőségét, emellett más minőség köré is szerveződik. Nem szakad el az évkörtől, hiszen a téli napforduló adja azt a biztos pontot, amihez a holdciklusokat számítják. A kínai újév mindig újholdkor van, abban az időpontban, amikor minden adva van egy új időszak kezdetéhez. Az újhold előtt az éjszaka még sötétebb, és ez télen amúgy is baljós, szorongást keltő időszak. A holdújév kezdetére azonban már hosszabbodnak a nappalok, és az éjszakai égen is megjelenik a fény. A legalkalmasabb tehát arra, hogy a túlvilág lényei áttekintsenek erre a világra, és segítséget adjanak az élethez.
A régiségben az emberek pontosan tudták, hogy az új elkezdését nagyon körültekintően kell végezni, hiszen az meghatározza az elkövetkezendő időszakot. Nemcsak a kínai újévi hagyományokban, de a legtöbb kultúrában valamiféle alapos takarítás, rendrakás, a régi dolgok eltüntetése, kidobása, megsemmisítése is hozzátartozott az előkészületekhez. A kínai családokban ennek is megvolt a szerencsevarázsló módja. Minden szakrális cselekedet egy-egy áldásbehívás, mindennapi mágia.
Az évkezdetben igyekeztek vidáman, gondtalanul tölteni a napot, mintegy megidézve a többi napra is a gondtalanságot és a bőséget.
A tavaszünnep elnevezés már a tavaszra utal, amikor a téli nélkülözésnek vége szakad. Megkezdődik egy új év, ami egy új minőség hatása alatt áll. Az idén február 17-én kezdődő, március 3-ig tartó tavaszünnepen a Tüzes Ló éve váltja a Fakígyóét, új lehetőségeket, mozgalmas változásokat hozva, a jó szerencsét és az éltető erőt jelképező sárkányokat megidéző, kínai újévi mulatságon.
Mágia és mulatság
Az európai kultúrkörben azonban még a tél nehézségeit is szerették mulatsággal elütni. Mint a hagyományosan mezőgazdaságból élő közösségekben, az őszi munkálatok befejezte után elkövetkezett a hosszú pihenés, a házban töltött idő, amikor a megtermelt javak adták a biztonságot a túléléshez, és a kamrák bősége a valódi, jó életminőséget. A maskarázás, a zajkeltés ősidők óta hozzátartozott az óévből új évbe átlépéshez. A hónap neve, a január is az ősi római istenséget, Ianust idézi, akit a múlt és a jövő felé néző arccal és nyitott kapuval ábrázoltak, és akinek „védnöksége” alatt a derék antik római polgárok és rabszolgáik néhány napra mulatságból szerepet cseréltek.
Az átmenet, az átváltozás mindig hozzátartozott az új kezdethez.
Ezért alkalmas ez az időszak a jóslásra. A magyar hagyomány is bővelkedik mágikus szertartásokban, elég csak az újévi lencsére és malacsültre gondolni. Mindemellett komoly megkötések és szabályok kapcsolódtak a jósláshoz. Szepes Mária is úgy tartotta, a jövőre vonatkozóan kártyát húzni csak karácsony vagy szilveszter éjszakáján érdemes. A jövendő fürkészése az emberi kíváncsiságból fakad, és az évezredek folyamán mindig fókuszban maradt. A jó szellemek segítségül hívása ugyanolyan fontos volt a kelták, a kínaiak, a magyarok vagy bármely közösség tagjai számára. Tették ezt ostorcsattogással, petárdadurrogtatással vagy puskalövéssel, kulturális környezettől függően. A jelenben is szeretnénk behívni a segítő erőket, és távol tartani az ártó lényeket. Ennek a módja változott, a lényege nem.
Felkészülés a megújulásra
A tél azonban egy befelé forduló, nyugalmas periódus. Ahogy változik az idő, azt szinte a vérében érzi az ember. Így azt a másféle új évet is, ami egy igazi megújulás, nagy energiákkal teli. Ez a tavaszpont, amikor a természet a téli nyugalmát elhagyva új erőre kel. Ez az időpillanat a Föld tavaszi nap-éj egyenlősége, mely az idén március 20-ra esik. A zodiákusban ez a kos uralmának kezdete, a kirobbanó erő ideje. A természetben az északi félgömbön a rügyfakadás, a sarjadás időszaka. Nem véletlen, hogy a nagy kultúrákban a tavaszponthoz szintén nagy ünnepek kapcsolódtak, és az sem, hogy ezek a Hold járását vették alapul. A húsvét a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltéhez van kötve, amikor már érezni lehet az új élet pezsgését.
A megújulásra szintén érdemes felkészülni. A régi rossz eltüntetésével, az elmúlt év kisöprésével, jelképes megsemmisítésével is, mint ami a régi magyar hagyományban a kiszebáb elégetése. Nagyon körültekintőnek kell azonban lenni a jó és a rossz, a hasznos és a haszontalan, a megtartandó és az idejétmúlt szétválasztásával. Az új korszak kezdetekor érdemes figyelnünk arra, milyen értékeket viszünk át a jövendőbe, melyeknek az új évkör ad erőt a kiteljesedéshez.
