Sáránd önkormányzatának új rendelete szerint márciustól „betelepülési hozzájárulást” kell fizetniük a beköltözőknek, és az elővásárlási jogok is módosulnak – írja a Haon.
A portál összefoglalója szerint a rendelet – amelyről az önkormányzat Facebook-oldalán osztottak meg részleteket – 2026. március 1-jén lép hatályba, és két fő területen hoz szigorítást, az ingatlanvásárlás és a lakcímbejelentés során.
Az egyik legfontosabb változás, hogy ettől az időponttól kezdődően ha valaki „betelepülőnek” kíván ingatlant eladni Sárándon,
az önkormányzatot, valamint a helyi ingatlantulajdonosokat elővételi jog illeti meg.
Ez azt jelenti, hogy a helyiek elsőbbséget élveznek a kívülről érkezőkkel szemben a vásárlás során.
A beköltözni vágyóknak egy új adminisztrációs és anyagi gáttal is számolniuk kell. A jövőben a kormányhivatalban történő lakcímbejelentés előtt egy igazolást kell kérni a Sárándi Polgármesteri Hivataltól, az igazolás kiadásának feltétele pedig vagy a mentesség igazolása, vagy az 500 000 forintos betelepülési hozzájárulás megfizetése. Nem kell fizetniük azoknak,
akik már most is sárándi lakóhellyel vagy ingatlannal rendelkeznek,
akiknek Sáránd a származási helyük,
akik (vagy hozzátartozójuk) a születésüket követő 10 évben legalább egy évet a faluban éltek,
akik állami vagy önkormányzati munkavégzés (pl. tanárok, hivatali dolgozók) miatt költöznek be,
akik lakáscélú állami támogatással (pl. CSOK Plusz) szereznek ingatlant,
egyházi alkalmazottaknak és a mentességet élvezők közeli hozzátartozóinak.
A képviselő-testület fenntartotta a jogot a méltányosságra is: ha valaki aktívan részt vesz a település közösségi életében, közfeladatot lát el, vagy korábbi munkásságával bizonyította elkötelezettségét a sárándi értékek iránt, a testület eltekinthet a feltételek teljesítésétől, mivel a betelepülése a település érdekét szolgálja.
Csődbe ment a KDNP-s nógrádi falu, amely önazonossági rendeletben tartotta volna távol a beköltözőketA település polgármestere a bejegyzéshez fűzött hozzászólásában kiemelte, a helyi rendelet megalkotásának a célja az volt, hogy legalább megismerjék azokat a családokat, akik Sárándot választják otthonuknak. „Megtiszteltetés, hogy itt képzelik el a jövőjüket. Nem célunk az anyagi haszonszerzés, mi nem így gondolkodunk. Ha egyetlen feltételnek sem felel meg a településünket választó személy, ismerve a képviselő-testület bölcsességét, a Sárándot választó jószándékú családok 99 %-nak mentességet fogunk nyújtani és segíteni fogjuk, a bölcsőtől a koporsóig. (Kelengyepénz, beiskolázási támogatás, tanulmányi ösztöndíj, karácsonyi csomag a családoknak, magas színvonalú szolgáltatások, temetési hozzájárulás, stb.) Szeretettel fogadunk mindenkit, viszont el akarjuk kerülni a távol-keleti vendégmunkások beköltözése következtében, a lakosaink körében kialakult aggodalmakat. 2023-ban megígértük, hogy ennek érdekében mindent megteszünk” – fogalmazott.
Hadházy Ákos: Csak a legelesettebbeket, a szociális bérlakásokba költözőket sújtja Rimóc község önazonossági rendelete
