önkormányzat;Győr;Pintér Bence;

A GYŐR-SZOL Zrt. Orgona utcai épülete

A Fidesz által irányított győri önkormányzati cég azt állítja, nem tűnt el 1,7 milliárd forint, a polgármester szerint mindenkit hülyének néznek

A Győr-Szol Zrt. szerint minden forint megvan, Pintér Bence szerint azonban semmit nem bizonyítottak, csak azt, hogy mennyi pénznek kellene meglennie.

Mint beszámoltunk róla, a közgyűlés feloszlatását és új választás kiírását kezdeményezi Pintér Bence győri polgármester, miután állítása szerint 2025 januárja és szeptembere között, alig 9 hónap alatt eltűnt a Győr-Szol Zrt. kezelésében álló önkormányzati lakáskassza csaknem egésze. A gazdasági beszámolókra hivatkozva azt közölte:  1,7 milliárd forint nincs meg a Fidesz által irányított cégnél.

A Győr-Szol Zrt. azóta reagált a polgármester által megfogalmazottakra, közölve, hogy a közleményük csak változtatás nélkül közölhető, ennek megfelelően alább olvasható:

„A hamis vádakkal szemben itt az IGAZSÁG – Reakció Pintér Bence támadó posztjára

Itt a bizonyíték a 2,1 milliárd forintos lakáskassza összegéről – minden pénz megvan, egy forint sem hiányzik belőle

A közvélemény félrevezetése helyett indokolt lenne a szerződés tényleges tartalmáról beszélni. A riogatás nem pótolja a tényeket, így társaságunk a tisztánlátás érdekében reagál a polgármester szakmaiságot nélkülöző, vélhetően politikai indíttatású támadására.

Közérthetően: a polgármester által megfogalmazott vádakkal szemben a Győr-Szol Zrt. az ingatlankezelésről szóló megbízási és vállalkozási szerződésben megfogalmazottakat pénzügyileg és szakmailag is maradéktalanul teljesíti.

A szerződés, amelyről szó van, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. között 2018. május 7-én létrejött Megbízási és Vállalkozási Szerződés. Ez egyértelműen rögzíti a bérleti díjak kezelésének és elszámolásának szabályait.

A szerződés nem írja elő elkülönített bankszámla vagy bankbetét fenntartását, kizárólag elkülönített nyilvántartást és havi, teljes körű, főkönyvi elszámolási kötelezettséget, amit eddig Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata nem kifogásolt egyszer sem. A szerződés 5.8. pontja alapján a Megbízó és Megbízott közötti ingatlankezeléssel kapcsolatos bevételek és kiadások elszámolása pénzmozgás nélkül történik.

Összefoglalva:

✔ nem sérült a szerződési kötelezettség,

✔ nem áll fenn szabálytalanság.

✔ az ingatlanokkal kapcsolatos feladatellátásra biztosított a pénzügyi fedezet

Közleményünkhöz mellékeljük a vonatkozó szerződés részleteit, és társaságunk főkönyvi kivonatát. A tények meg nem értése, tudatos vagy hozzá nem értésből fakadó félremagyarázása alkalmas a lakosság félrevezetésére, félelemkeltésre. Ismételten kérjük polgármester úrtól: szakmai egyeztetésekre törekedjen a közösségi médiában való kommunikáció helyett.

Az elmúlt időszakban többször előfordult, hogy a városvezetés valótlan információkat közölt, melyek alkalmasak arra, hogy rossz színben tűntessék fel társaságunkat, ezért a szükséges jogi lépéseket megtesszük.”


A GyŐR-SZOL Zrt. által közreadott szerződés A GyŐR-SZOL Zrt. által közreadott szerződés A GyŐR-SZOL Zrt. által közreadott szerződés A GyŐR-SZOL Zrt. által közreadott szerződés

A közleményre már meg is érkezett Pintér Bence válasza. A polgármester egy Facebook-posztban azt írta: „Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol Zrt. Azzal próbálják meggyőzni a győrieket arról, hogy mégsem tűnt el 1,7 milliárd forint a városi lakáskasszából, hogy közzétették, mennyi pénznek kellene meglennie.”

A városvezető szerint a főkönyvi nyilvántartás csak annyit árul el, hogy 2,1 milliárd forintnak kellene lennie most a lakáskasszában, ennyivel tartozik a Győr-Szol a győri önkormányzatnak. „Ezt tudtuk eddig is. Azért tettünk feljelentést, mert a főkönyv és a számviteli bizonylatok virtuális számai nem jelennek meg a valóságban, a bankszámlán. A Győr-Szol 2025. évi harmadik negyedéves beszámolója (ez a legfrissebb) szerint ugyanis a bankszámlán mindössze 304 millió forint van” - fogalmazott.

Pintér Bence ezért továbbra is várja a választ arra a kérdésre, hogy hol a pénz. „Nem elég kiragasztanom otthon egy cetlit a hűtőre, ha tartozok ezer forinttal a szomszédnak; meg is kell lennie nálam az ezresnek, amikor átkopog” - fogalmazta meg hasonlatát.

Mert sérti az Emberi Jogok Európa Egyezmények 8. cikkét, amelyik a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot védi. Jelenleg orvosokat és tanárokat is meg lehet figyelni bírósági kontroll nélkül Magyarországon.