Győr polgármestere feljelent egy volt fideszes, most független képviselőt, aki szerinte 13 millió forint közpénzt vett fel egy AI készítette áldokumentumért

Pintér Bence szerint Hajtó Pétert az önkormányzati Győr-Szol leánycégénél üzletfejlesztési koordinátorként foglalkoztatták. Tevékenysége hozzájárulhatott ahhoz is, hogy a cég tavaly több mint 186 millió forint veszteséggel zárt.

Korábbi felvétel

Győr alkotmányjogi panaszt nyújt be a szolidaritási hozzájárulás miatt

Erről egyhangúlag döntött rendkívüli ülésén a közgyűlés.

Pintér Bence - Korábbi felvétel

A győri polgármester közölte, a városban is találtak azbeszttel szennyezett kőzúzalékot

Pintér Bence megjegyezte: főleg az ilyen esetekben mutatkozik meg, mennyire beszűkült az önkormányzatok pénzügyi mozgástere az abszurd mértékű állami elvonások, főként a szolidaritási adó miatt.

Nyomoz a rendőrség a fideszes győri önkormányzati médiacég szerződései ügyében

Pintér Bence polgármester feljelentése után különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indul büntetőeljárás a Győr+Média Zrt. működése miatt. 

Pintér Bence: Jeleztem a kormánynak, örülnék, ha Győrben lenne a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal székhelye

Győrben igen, országosan viszont nem támogatja az előrehozott önkormányzati választást – erről beszélt a Népszavának Pintér Bence. A város vezetője a kétciklusos polgármesteri korlátozással sem ért egyet, és azt is leszögezte: nem érnek rá június végéig a Tisza-kormánnyal való tárgyalásokkal. A polgármester szeretné, ha Győrben alakulna meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal, és stratégiai hibának tartja Cser-Palkovics András megválasztását a Megyei Jogú Városok Szövetsége élére. Interjú.

Pintér Bence példákkal mutatta be, hogyan szórták Győrben a közpénzmilliókat a most megszűnt fideszes szócsövekre

A megyei jogú város polgármestere további bizonyítékokat is csatolhat az önkormányzati Győr-Szol által megszüntetett médiacentrum ügyében tett korábbi feljelentéséhez.

Korábbi felvétel

Megszűnik a győri Fidesz szócsövének tekintett médiacentrum

Az önkormányzati tulajdonú Győr-Szol Zrt. fizetésképtelenség miatt döntött a bezárásról. Az eddig tévécsatornát, rádióadót, portált és hetilapot kiadó leánycégnél csaknem félszáz munkatárstól köszöntek el.

A GYŐR-SZOL Zrt. Orgona utcai épülete

Nyomozók jelentek meg a győri lakáskasszát kezelő cégnél

1,7 milliárd forint sorsa a tét. A polgármester szerint ez az összeg eltűnt, a Fidesz tagad.

A GYŐR-SZOL Zrt. Orgona utcai épülete - Korábbi felvétel

Hatott az 1,7 milliárd forintos botrány, lemondott a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója

A győri lakáskassza eltűnt 1,7 milliárd forintja továbbra sincs meg. Pintér Bence polgármester a héten kapta meg a bizonyítékokat, hogy a pénzt hitelből pótolták. A távozó vezető felelőssége megmarad, a cég az elmúlt években 6 milliárdos tőkeveszteséget is szenvedett.

Sárkány Péter

Nyomoznak a fekete ruhások ügyében, akik ellentüntetőket vegzáltak Orbán Viktor győri rendezvényén

A győri rendőrség személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése miatt indított büntetőeljárást.

Orbán Viktor Győrben március 27-én

Győr polgármestere feljelentést tett fiktív foglalkoztatás miatt a helyi fideszes médiánál

Hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja.

Pintér Bence - Korábbi felvétel

Nyomozók szálltak ki Győrben az egyik fideszes felügyelet alatt álló céghez, a városházán bizonyítékokat kapott a lakáskasszaügyben is

A város polgármestere szerint a határozott lépésekkel megkezdődött, ahogy fogalmazott, a korrupció kisöprése.

Pintér Bence visszakapja adatbetekintési jogát a győri önkormányzati cégek átvilágítása idejére

A fideszes többségű közgyűlés jelentősen korlátozta a városvezető mozgásterét, most legalább a közpénzből működtetett társaságok adataiba betekinthet.

Korábbi felvétel

Nem oszlatta fel magát Győr közgyűlése, pedig a Fidesz volt frakcióvezetője is megszavazta

Pintér Bence polgármester több ezer győri polgár kérésének is eleget tett, amikor újra beterjesztette a korábban a fideszes többség által leszavazott javaslatot. 

A Kúria Győr polgármesterének adott igazat, nem sértett törvényt amikor fideszes képviselőket bírált, mert nem jelentek meg a munkahelyükön

Kormánypárti feljelentésére az NVB marasztalta el Pintér Bencét, aki Orbán Viktor győri kampányán erőszakoskodó feketeruhások ügyében tartott rendkívüli közgyűlésen emelt szólt a fideszesek ellen.

Pintér Bence - Korábbi felvétel

Győr polgármestere az országgyűlési választáson nagyon kikapott helyi fideszesek lemondását és a városi közgyűlés feloszlatását várja

Pintér Bence már a következő tanácskozáson újra benyújtja a kezdeményezését, hogy új önkormányzati választást is tarthassanak a megyeszékhelyen.

Pintér Bence feljelenti a fekete ruhásokat, akik Orbán Viktor győri rendezvényén ellentüntetőket vegzáltak

„Ők Magyarország szégyenei a megbízóikkal együtt” – közölte a városvezető, aki emellett kezdeményezte a fekete ruhás verőlegények kitiltását Győrből.

Megrovást kapott a fideszes többségű közgyűléstől Pintér Bence győri polgármester

A győri polgármesterrel szemben azért indult fegyelmi eljárás, mert a kormányhivatali vizsgálat szerint a városvezető megsértette a zárt ülésre vonatkozó szabályokat azzal, hogy nyilvánosságra hozott titkos szavazásra vonatkozó információkat.

Pintér Bence polgármester a győri közgyűlés egy korábbi ülésén

Pintér Bence: Egyesíti a rendőrség a győri városrendészetnél zajló nyomozásokat

A  polgármester a szervezet gazdálkodása, teljesítés nélküli kifizetések járműeladások és -bérlések, jutalmazások miatt tett feljelentéseket hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával.

Pintér Bence örvendezni kezdett, hogy találkozhat Orbán Viktorral, de aztán jött a 4iG, és inkább lemondta a polgármester meghívását a győri programra

Túl veszélyes lett volna egy találkozó?

Pintér Bence ismét kezdeményezi a győri közgyűlés feloszlatását

A polgármester szerint a cég működése egész egyszerűen nem gazdaságos, és erre bizonyíték a lakáskassza ügye is.

Pintér Bence - Korábbi felvétel

A fideszes cég vezetője szerint nem is hiányzik a polgármester által keresett 1,7 milliárd forint a győri lakáskasszából

Közölte azt is, hogy bármikor képes elszámolni az összegekkel, a kifogásolt összeg pedig - a likvid eszközök és hitelkeret figyelembevételével - rendelkezésre áll.

„Hol van a pénz?” – Megtelt tüntetőkkel a győri Bécsi kapu tér, sokan tudni szeretnék, hová tűnt az 1,7 milliárd forint a fideszes lakáskasszából

Pintér Bence polgármester szerint vége van a következmények nélküli világnak.

Pintér Bence

Győr polgármestere úgy tudja, távozott a lakáskasszát kezelő cég gazdasági igazgatója

Eddig nem adtak ki közleményt az ügyben.

Korábbi felvétel

Tanúként hallgatták meg a győri polgármestert az 1,7 milliárdos lakáskassza ügyében

A politikus továbbra is várja a bizonylatokat a Fidesz irányította városi cég vezérigazgatójától. 

„Győr nem nyugszik bele” - Tüntetést szervez a polgármester a hiányzó lakáskassza-pénz miatt

Fogytán Pintér Bence türelme, és szeretné megmutatni: nem lehet mindent megcsinálni a győriekkel.

Pintér Bence

Büntetőeljárás indult, már nyomoznak a győri lakáspénz miatt Pintér Bence polgármester feljelentése után

Közben a Fidesz fegyelmi eljárást is indított Pintér Bence ellen a „zárt bizottsági ülések titkosságának megsértése” miatt. 

Stratégiai érdek

A Fidesz által irányított győri önkormányzati cég azt állítja, nem tűnt el 1,7 milliárd forint, a polgármester szerint mindenkit hülyének néznek

A Győr-Szol Zrt. szerint minden forint megvan, Pintér Bence szerint azonban semmit nem bizonyítottak, csak azt, hogy mennyi pénznek kellene meglennie.

A GYŐR-SZOL Zrt. Orgona utcai épülete

A közgyűlés feloszlatását és új önkormányzati választás kiírását kezdeményezi Győr polgármestere

Állítása szerint legalább 1,7 milliárd forintnak veszett nyoma egy olyan önkormányzati cégnél, amelyet kizárólag a Fidesz irányít.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang