Váratlanul berendeltek az óbudai kapitányságra egy szegedi nőt „bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyként” még tavasszal, egy hétfő reggeli időpontra – derül ki a 444 cikkéből.
A nő megpróbálta megtudni, hogy miről van szó, de telefonon „sem a bűncselekmény típusáról, sem az elkövetés pontos időpontjáról nem adott információt a nyomozó, kifejezetten lerázó stílusban hozta a tudtomra, hogy ha a kihallgatáson nem jelenek meg, akkor előállíttatnak”. A rendőr annyit elárult, hogy
egy 2025. év eleji, budapesti bűncselekményről van szó, és őt az arcfelismerő rendszerük azonosította elkövetőként.
Itt a nő megpróbálta jelezni, hogy ez egészen biztosan tévedés lesz, mert ő szegedi, és fél éve nem járt Budapest környékén sem. „Mondanom sem kell, hogy az eset abszurditása mellett a kihallgatáson való megjelenéshez nemcsak szabadságot kellett kivennem, hanem a munkáltatóm felé is jeleznem kellett, hogy pontosan milyen ügyben lennék távol, ami borzasztóan kínos és megalázó volt egyszerre” – idézte fel. Egyeztetett egy ismerősei által ajánlott büntetőjogásszal, akitől kapott tanácsokat, de végül egyedül ment a kihallgatásra, mert elég magas óradíjért vállalta volt az ügyvéd a kíséretet.
Alaposan meglepődött, amikor megtudta, azzal gyanúsítják, hogy ellopott egy óriási, ember nagyságú plüssmackót egy óbudai virágbolt elől február 20-án reggel 8 óra 18 perckor. Azon pedig még jobban meglepődött, amikor megmutatták neki a kamerafelvételekről készült fotókat. A mackótolvaj nő ugyanis cseppet sem hasonlított rá, sem korban, sem testfelépítésben, bár a rendőr szerint az orruk azért hasonlít.
A nyomozó megmutatta neki, hogy milyen igazolványfotók szerepelnek róla a rendszerben, ami alapján állítása szerint az arcfelismerő program 100 százalékos azonosságot mutatott.
„Kérdésemre, miszerint nem volt-e ettől függetlenül TELJESEN egyértelmű, hogy nem én vagyok a fotón, azt a választ kaptam, hogy »ha a rendszer ezt az eredményt adja, ráadásul egyedüli azonosítottként dob fel, akkor kötelességük behívni kihallgatásra«”
– mondta. Annyi szerencséje volt, hogy magával vitte a munkahelyén kiállított jelenléti íveket, ezzel tudta igazolni, hogy 170 kilométerrel arrébb volt a plüssmackórablás idején. „Tekintve, hogy a rendőrségtől arról sem kaptam tájékoztatást, hogy mivel/hogyan kellene készülnöm a kihallgatásra, így saját kútfőből kigondolva három havi aláírt munkavállalói jelenléti ívet vittem magammal, ha ne adj isten szükség volna rá” – tette hozzá. Innentől kezdve már csak tanúként hallgatták ki, nem gyanúsítottként, bár tanúnak nem volt különösebben értékes, mivel semmi köze nem volt a lopáshoz.
A 444 a dátumok alapján megtalálta, hogy a nőt milyen ügybe keverte az arcfelismerő: a Vörösvári úton egy virágbolt bejárata mellől hurcolták el a mackót, a hozzá kötözött székkel együtt. A plüss – ami 60 ezer forintba került – eltűnt, csak a széket találták meg hátrahagyva:
A nőt nem hagyta nyugodni, hogyan fordulhatott elő az arcfelismerős baki, és mi történt volna, ha nem tudja igazolni, hogy a szegedi munkahelyén, és nem a Vörösvári úton volt másfél hónappal azelőtt. „Azt a választ kaptam, hogy mivel az én szavam állt volna szemben a »rendszer szavával”, így bizonyosan rabosítást indítványoztak volna a büntetőeljárás megkezdésével párhuzamosan. Nonszensz” – kommentálta a történteket.
A 444 megkereste a rendőrséget az ügyben, ezzel kapcsolatban a cikk kiemeli, annak ellenére, hogy a nőnek megküldött idézés tárgya az, hogy „idézés gyanúsított részére”, és maga a dokumentum is úgy kezdődik, hogy „idézés bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy részére”, a szövegben meg terheltként hivatkoznak rá, a rendőrség a válaszában azt írta:
„az eljárásban az ön által említett nőt a III. kerületi Rendőrkapitányság nem gyanúsította meg, gyanúsítottként nem hallgatta ki és bűnügyi nyilvántartásba vételre sem került sor”.
A magyarázat a rendőrség szerint az, „hogy a nő idézésekor vele szemben az akkor rendelkezésre álló adatok szerint a gyanú megalapozott volt, azonban a tudomásunkra jutott információk alapján kizárólag tanúként hallgatták ki.”
Egy korábbi rendőrségi közleményt is elküldtek, amit még 2025. március 28-án adtak ki. Ennek a címe Tévhitek helyett tények az arckép-azonosításról, és az szerepel benne, hogy az arcképelemzési program „valószínűségi alapon – az adatbázisok pontosságától és rendelkezése állásától függően – tesz javaslatot a potenciális egyezésekre”. De ezeket az egyezéseket – legalábbis a rendőrség közleménye szerint – emberek is megvizsgálják. „A szakértők minden esetben további elemző munkával értékelik és vetik össze a rendelkezésre álló adatbázisokkal. Míg néhány évvel ezelőtt az ilyen elemzések eredménye átlagosan 70%-os pontosságú volt, a rendszer rohamos fejlődésének köszönhetően napjainkban ez már 90% fölötti eredményt jelent.”
Az óriási plüssmedve nem lett meg, a 444 szerint az ügyet 90 nappal a lopás után lezárta a rendőrség.

