Egy párt sem írta alá a DK rendkívüli üléskezdeményezését a határon túliak szavazati jogának megszüntetése ügyében – közölte csütörtökön Sebian-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője.
A politikus sajtótájékoztatóján felidézte, a hivatalos adatok szerint már közel félmillió határon túli regisztrált a választásra, ami kétszer annyi, mint ahányan 2022-ben szavaztak a határon túlról. – Ez azt jelenti, hogy akár négy mandátum sorsa is a határokon kívül dőlhet el. Különösen aggasztó, hogy a Nemzeti Választási Iroda vezetőinek tájékoztatása sem oszlatta el azokat a félelmeket, amelyek szerint akár visszaélések – például akár halottak nevében leadott szavazatok – is előfordulhatnak. Ezért kezdeményeztük, hogy a parlament rendkívüli ülésen tárgyalja meg, hogy a Fidesz hogyan használja a határon túli levélszavazatokat hatalma bebiztosítására – fogalmazott.
A DK törvényjavaslatot nyújt be a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről és az arányos választási rendszerrőlA kezdeményezés aláírására nyitva álló határidő tegnap lejárt. Sebian-Petrovszki közölte, arra kérték az ellenzéki pártok országgyűlési képviselőit, hogy írják alá a rendkívüli ülés összehívását. Azonban ezt
minden ellenzéki frakció megtagadta, sem a Momentum Mozgalom, sem az MSZP, sem a Jobbik, sem a Párbeszéd nem volt hajlandó támogatni a DK kezdeményezését.
– Ma rajtunk kívül minden politikai erő elfogadhatónak tartja, hogy olyan emberek is beleszóljanak a magyar választások eredményébe, akik soha nem éltek Magyarországon, soha nem adóztak itt, és nem viselik a döntéseik következményeit. Ugyanezt az álláspontot képviseli a parlamenten kívüli ellenzék részéről a Tisza Párt és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is, hiszen ők is támogatják a határon túliak szavazati jogát is. Ez ismét világosan megmutatja, hogy erős baloldal, azaz erős DK nélkül nem lesz valódi változás Magyarországon. Ugyanúgy velünk marad a fideszes alaptörvény és a torz, a Fidesz érdekeit szolgáló választási rendszer, mint a határon túliak szavazati joga is, ha nem lesz elég erős baloldali politikai erő, amely képes kikényszeríteni a valódi változást – jelentette ki.
Nincs garancia, hogy a külhoni magyar voksok leadásánál nem történik szavazatvásárlás– Mi eddig sem adtuk fel az elveinket, és ezután sem fogunk bocsánatot kérni azért, mert mást gondolunk, mint a magyar jobboldal és a jobboldalhoz dörgölőző pártok. Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció továbbra is azt képviseli, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon, soha nem adózott itt, és nem viseli a döntése következményeit. Ezt képviseltük eddig is, és ezután is azért fogunk dolgozni, hogy megszűnjön a határon túliak szavazati joga. Akkor is, ha ebben a kérdésben rajtunk kívül mindenki más egy követ fúj Orbán Viktorral – üzente a DK frakcióvezetője.

