bíróság;Fővárosi Törvényszék;szolidaritási hozzájárulás;

Fővárosi Közgyűlés (képünk illusztráció).

Bíróság mondta ki, hogy jogsértő az Orbán-kormány rendelete a szolidaritási hozzájárulásról

A Fővárosi Törvényszék normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól, a szolidaritási hozzájárulás ügyben indult közigazgatási jogvita következő tárgyalási napját megtartják. 

Meglepő tartalmú végzést kapott a főváros (Budapest Főváros Önkormányzata) és az állam (konkrétan a Magyar Államkincstár) a Fővárosi Törvényszéktől – értesült a Telex.

A végzés szerint a Fővárosi Törvényszék értesítette a peres feleket és az eljáró ügyvédeket, hogy a szolidaritási hozzájárulás ügyben indult közigazgatási jogvita következő tárgyalási napját is megtartja, illetve mindenféle aggálya merült fel a kormány február 3-án kiadott, 15/2026 (II.3) számú rendeletével, mely szerint az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás esetében „a törvényben megállapított fizetési kötelezettség teljesítése az önkormányzatok esetében sem lehet vita tárgya”.

A portál szerint a bíróság végzésben jelezte, hogy alkotmányossági aggályai merültek fel a 15/2026. (II.3.) kormányrendelettel szemben, szerinte

„a rendelet sérti a jogbiztonság elvét, a jogállamiság elvét, a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát, így egyedi normakontroll eljárást fog kezdeményezni.”

A bíróság tájékoztatta továbbá a feleket arról, hogy a bíróság megfontolja előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatásának kezdeményezését is azon okból, hogy a szolidaritási hozzájárulás intézménye ellentétes lehet a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt Egyezmény egyes rendelkezéseivel, továbbá a hivatkozott kormányrendelet ellentétes lehet az EUSZ 2. cikkében, valamint a 19. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezésével.

Mindezek alapján felhívja a feleket, hogy

jelen végzés kézhezvételétől számított 15 napon belül mind az alkotmányossági kérdésben, mind az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről terjesszenek elő előkészítő iratot.

Végül a bíróság tájékoztatta a feleket, hogy a kitűzött (2026. március.16.) tárgyalási határnap meg lesz tartva. Ez új megoldás ahhoz képest, mint amikor Szigetszentmiklós hasonló perében a bíró halasztásról döntött.

Bár a kormányrendelet kifejezetten arra utasított, hogy a rendelet rendelkezéseit „a folyamatban lévő bírósági eljárásokban is alkalmazni kell”, ez – jegyi meg a portál – láthatóan a bíróságnak is sok volt.

Min arról mi is beszámoltunk, a szolidaritási hozzájárulásról szóló friss rendelet az Ukrajnában zajló háborúra hivatkozva kimondja, hogy a magyar önkormányzatok által fizetendő szolidaritási hozzájárulás (szola) megállapítása, beszedése, elszámolása a központi költségvetés végrehajtásának technikai lebonyolítását szolgáló folyamat, az ezzel összefüggő intézkedés vagy irat nem minősül hatósági aktusnak, ellene közigazgatási pernek vagy azonnali jogvédelemnek helye nincs. Lapunk információi szerint a kedden megjelent kormányrendelet tervezete nem volt napirenden a legutóbbi ülésükön, sőt „nem volt rajta a kormányzati horizonton”, a kabineten belül is vita volt róla a rendelet kiadása előtt.

A realitás alapján a mostani állás szerint három mandátumot szerez Somogyban a Fidesz-KDNP, egyet a Tisza, ellenzéki szempontból a legoptimistább verzió a döntetlen, de előfordulhat, hogy a kormánypártok sorozatban ötödször is lenullázzák ellenfeleiket. Sorozatunkban a megyéket, illetve a fővárosi kerületeket mutatjuk be az április 12-ei választásig. Első rész.