Orbán-kormány;Alkotmánybíróság;önkormányzatok;kormányrendelet;veszélyhelyzet;szolidaritási hozzájárulás;

Fővárosi Közgyűlés (képünk illusztráció).

Szolidaritási hozzájárulás: az Orbán-kormány külön rendeletben rögzíti, hogy nem illeti meg jogvédelem az önkormányzatokat

A háborús veszélyhelyzetre hivatkoznak.

A kormány külön rendeletben mondja ki, hogy a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat nem illeti meg jogvédelem – számol be a HVG a kedd esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján.

Mint írják, a rendelet az Alkotmánybíróság nemrégiben hozott végzésére hivatkozik, amely egyértelművé tette – megerősítve korábbi, 2024-es határozatát –, hogy a szolidaritási hozzájárulás összhangban áll az Alaptörvénnyel, önkormányzati jogokat nem sért. A lap szerint valójában azonban az Alkotmánybíróság januárban nem erősített meg semmit, hanem – ahogy Karácsony Gergely főpolgármester értelmezte – érdemi vizsgálat nélkül visszautasított egy bírói kezdeményezést, mondván: erről egyszer már döntött. 

A 2024-es döntés alapján az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásáról szóló törvény nem Alaptörvény-ellenes ugyan, de épp azért, mert ez nem adó – a Magyar Államkincstárnak le kell folytatnia egy hatósági eljárást a beszedése előtt, hogy megállapítsa, mekkora összeget kell beszedni, ami egyszer sem történt meg.

A mostani rendeletben az áll, hogy a veszélyhelyzet idején „a szolidaritási hozzájárulás megállapítása, beszedése, elszámolása a központi költségvetés végrehajtásának technikai lebonyolítását szolgáló folyamat, az ezzel összefüggő intézkedés vagy irat nem minősül hatósági aktusnak, ellene közigazgatási pernek vagy azonnali jogvédelemnek helye nincs”. Ezzel a kormány maga mondja ki, hogy ha nem lenne háborús veszélyhelyzet, nem így kellene alkalmazni ezeket a törvényeket – írja a lap. 

A tavalyról maradt tartozásokat a szerdai hatályba lépés után 15 napon belül be kell szedni. A rendelet melléklete még a 2023-2024-es elmaradásokat is felsorolja: Budapest ebben a két évben összesen 123 milliárd forinttal, a XIV. kerület 3,2 milliárddal, Budaörs 4,6 milliárddal, Szigetszentmiklós 2 milliárddal lett volna köteles hozzájárulni a központi költségvetéshez.

Továbbgyűrűzik a gyöngyösi Lázárinfó botránya: fideszes politikusok szerint tarnazsadányi lefizetett Tisza-szimpatizánsok szították az elégedetlenséget a fórumon, az erről beszámoló helyi informátort állítólag megverték, biceg, de a lába nem ezért van bekötve, hanem mert ráesett egy tuskó.