A legtöbb elemző, az ezzel foglalkozó civil szervezetek és nemzetközi intézmények jó pár éve egyetértenek abban, hogy Magyarország nem tekinthető jogállamnak. A 16 éve hatalmon lévő Fidesz−KDNP ugyanakkor egyrészt azt állítja, hogy a magyar jogállam igenis működik, hiszen minden a törvényeknek megfelelően történik, másrészt a jogállamiságot egyfajta „gumifogalomnak”, politikai furkósbotnak tekinti, amellyel visszaélve a hazai és nemzetközi baloldal a demokratikusan megválasztott kormányt támadja.
Milyen demokrácia?
A jogállam alapvetően a törvények, a jog uralmát (rule of law) jelenti. De a kormánypártok érveivel szemben felhozható, hogy ha pusztán formálisnak tekintjük a jogállamot, akkor ennek a meghatározásnak a náci vagy a bolsevik rendszerek is megfelelnek, amelyek biztosan nem jogállamok, hanem diktatúrák voltak.
Éppen ezért a jogállamnak a XX. század második felében kialakult fogalma tartalmi elemekkel egészült ki – ilyenek: a jogegyenlőség; a független bíráskodás; a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok rendszere; az egyéni szabadságjogok érvényesülése; a politikai pluralizmus; a szabad nyilvánosság, a média sokszínűsége.
Az Európai Tanács definíciója, amely az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkén alapul, épp ilyen tartalmi elemekre hivatkozik.
A fenti elveket alkalmazó államokat liberális demokráciának vagy demokratikus jogállamnak szokás nevezni. Ezzel szemben a Fidesz−KDNP előszeretettel nevezi rendszerét többségi (elvű), vagy Orbán Viktor nyomán illiberális demokráciának, amely az aktuális politikai többség uralmát jelenti, és amely nincs tekintettel a hatalom korlátaira. Ahogy Kövér László 2019 októberében elég egyértelműen megfogalmazta: „A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (…) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.” Az Orbán által használt illiberalizmus fogalom is fosztóképzőnek tekinthető, a liberális demokrácia ellentétét jelenti: „(…) az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő, sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz.”
Eljött a joghorror kora, Orbán Viktor és társai azt hiszik, törvényen felül állnak, mert megválasztották őketTalán ennek a megközelítésnek a fő eleme, hogy a több mint öt éve tartó folyamatos (egészségügyi, majd háborús) veszélyhelyzet, illetve a több mint tíz éve bevezetett „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” lehetőséget ad a rendeleti kormányzásra, így Orbán Viktornak a parlamenti többségre sincs szüksége a kormányzáshoz.
Minek nevezzelek?
A többségi vagy illiberális demokrácia mellett számos egyéb definíciót használnak a magyar politikai rendszer leírására: hibrid demokrácia, választási autokrácia, a többség zsarnoksága (Tocqueville nyomán), maffiaállam (Magyar Bálint szerint), de előfordul a diktatúra vagy a fasisztoid rendszer is. Ezek mindegyike az orbáni hatalmi berendezkedés néhány alapvető jellemzőjére épít: rendszeresen vannak ugyan parlamenti választások, ám a választási szabályok a hatalmon lévőknek kedveznek („free but not fair” azaz szabad, de nem igazságos – írta a választásról az EBESZ); formálisan léteznek az alkotmányos intézmények, de ezeket a kormányerők uralják, a fékek és ellensúlyok rendszere nem működik; a hatalmi ágak szétválasztása nem teljes, a végrehajtó hatalom hegemóniája felülírja a törvényhozói és a bírói hatalmat; az egyéni szabadságjogoknak nincsenek meg az intézményes biztosítékaik; a (média)nyilvánosság erősen korlátozott.
Történetileg nézve a 2010-ben kétharmados többséggel hatalomra került Fidesz−KDNP már az első kormányzati ciklusában meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét, korlátozta az alkotmányos intézményeket. Csak az Alkotmánybíróság (AB) és a bírósági rendszer működését vizsgálva kiderül, hogy folyamatosan, szisztematikusan építették le ezen intézmények hatalomkorlátozó jogköreit. Már 2010-ben szűkítették az AB hatáskörét: a „régi” alkotmányba írták a központi pénzügyi tárgyú törvények vizsgálatának tilalmát. Ez a rendelkezés bekerült az 2011 áprilisában hatályba lépett Alaptörvénybe is, amely úgy rendelkezik, hogy az alkotmánybírák az alaptörvény-módosítások tartalmát sem vizsgálhatják. Megszűnt az „actio popularis”, az AB ma leginkább a bírósági döntések elleni alkotmányjogi panaszokat vizsgálja. Az elmúlt években az AB összes tagja kicserélődött, minden mai alkotmánybíró a Fidesz−KDNP-nek köszönheti megválasztását.
A bírósági rendszer átalakítása a bírói nyugdíjkorhatár 2011-es csökkentésével kezdődött. A bírák kötelező nyugdíjazási korhatárát a korábbi 70 évről a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárra (akkor 62 évre) szállították le, amivel lefejezték a bírói kart. Bár utóbb az AB és a Európai Unió Bírósága is alkotmányellenesnek, illetve diszkriminatívnak minősítette a szabályozást, az idősebb, vezető bírák nem kerültek vissza korábbi pozícióikba.
Az Alaptörvény átalakította a teljes bírósági rendszert; a Legfelsőbb Bíróságot (LB) megszüntették, helyette létrehozták a Kúriát, amely az ítélkezés, az igazságszolgáltatás legfőbb szerve lett, illetve az Országos Bírósági Hivatalt (OBH), melynek hatáskörébe a bíróságok központi igazgatása került.
Az LB elnökét, Baka Andrást, akit 2009-ben választottak meg hat évre, az átalakításra hivatkozva 2012. január 1-jén menesztették – utóbb emiatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta a magyar államot. A Kúria élére 2012-ben a munkáját alapvetően korrekten végző Darák Péter került, őt 2021-től a nem is titkoltan a kormánypártokkal szimpatizáló Varga Zs. András váltotta. Az OBH élére Handó Tünde (Szájer József felesége) került, aki – különösen 2018 után – rendszeresen összetűzött az őt ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanáccsal, amely sokszoros jogsértést tárt fel az OBH-elnök bírói kinevezési gyakorlatában.
Talán ennek is köszönhetően Handót mandátumának lejárta előtt menesztették, alkotmánybíróvá választották, helyére a kevésbé harcias, de a kormányhoz lojális Senyei György Barna került. A bírósági rendszert ráadásul az elmúlt időszakban folyamatosan, éves rendszerességgel módosítgatták a kormánypártok, elég csak az Alaptörvénybe írt, majd onnan kivett önálló közigazgatási bíróságokra gondolni.
Hogyan tovább?
Nem véletlen, hogy a folyamatos jogállamisági, emberi jogi problémákra hivatkozva 2022 decemberében az Európai Bizottság (EB) felfüggesztette, illetve feltételekhez kötötte Magyarország uniós forrásokhoz való hozzáférését. Egy évvel később részben megszüntették ezt a felfüggesztést, de így is eurómilliárdoktól esik el az ország. Az EB tavalyi jogállamisági jelentése lesújtó képet fest az országról, s ha ez nem lenne elég, egy múlt heti hír szerint az Európai Unió Bírósága vélhetőleg ki fogja mondani, hogy az EB szabálytalanul oldotta fel a Magyarországra vonatkozó említett korlátozásokat.
A Tisza Párt, illetve elnöke, Magyar Péter ezeknek a pénzeknek a hazahozatalát ígéri, ami a varsói Tusk-kormány példája alapján akár teljesíthető is lehet egy általános jogállamisági nyilatkozattal, illetve néhány törvény módosításával. Sokkal nehezebb dolga lesz hatalomra kerülve a Tiszának azokkal a közjogi tisztségviselőkkel, akiknek a mandátuma még több évig tart (lásd táblázatunkat). Kérdés, hogy ezek a kivétel nélkül a Fideszhez kötődő személyek egy új kormány esetében kihez lesznek lojálisak: a törvényekhez, vagy a megbízójukhoz? Magyar Péter a 444-nek a múlt héten erről azt mondta: hisz abban, hogy ha a megválasztott miniszterelnök leül a köztársasági elnökkel, az Alkotmánybíróság elnökével, a többi kétharmados többséggel bebetonozott Orbán-janicsárral, akkor meg fogják érteni az idők szavát. Ugyanebben az interjúban úgy fogalmazott: – Nagyon fontos elmondani, hogy jogállamot nem lehet jogállamellenes lépésekkel visszaépíteni. Voltak az előző választásnál olyan ötletek, hogy mindenféle feles többséggel hogyan írjuk felül a kétharmados vagy a sarkalatos törvényeket meg az alaptörvényt. Ezt én nem tartom egy jó útnak.
