Papp Sándor Zsigmond: Home alone

Ki ne tudná, hogy a megidézett híres film a magyar keresztségben végül a Reszkessetek, betörők! címet kapta. Ez kétségtelenül izgalmasabb, mint az eredeti, hiszen már eleve a fő veszélyre hívja fel a figyelmet, és van benne valami rajzfilmes humor, megadva az alaphangot, Ugyanakkor elfedi az igazi nagy kalandot: gyerekként egyedül lenni a szülői házban/lakásban. Hát kell ennél nagyobb buli?

Dusi most ért abba a korba, amikor már gond nélkül otthon hagyhatjuk, és nemcsak akkor, amikor valami sürgős elintéznivalónk akad, hanem esténként is, amikor olyan hívságoknak szentelhetjük az időnket, mint színház vagy étterem. Ezek az események szinte már randiszámba mennek, hiszen a gyereket és a kutyát hátrahagyva olyan, mintha szabadságot vennénk ki. Aki csak félig-meddig jártas a nevelésben, az tudja, hogy a meló jelentős részét a figyelem és az éberség adja, hiszen a fél szemünket a legönfeledtebb kikapcsolódás közben is rajta kell tartani a delikvensen. Mert valami mindig történik, vagy történni fog. 

A lassan tizenkét éves Dusira persze már nem kell úgy figyelni, viszont megváltoztak a dolgok: míg korábban mi örültünk jobban a lopott óráknak, most ő az, aki ragyog az örömtől, amikor megkérjük, hogy bírjon ki egy kis időt nélkülünk. Legutóbb már vigyorogva tolt ki minket a lakásból, hogy érezzük jól magunkat, nem kell hazasietnünk, élvezzünk csak ki minden pillanatot. Még arra is volt esze a gyereknek, hogy megkérjen minket, csörögjünk rá, amikor elindulunk haza, meg akkor is, amikor már a sarkon vagyunk. Okos húzás, jegyeztük meg magunkban nevetgélve. Aztán már kevésbé nevetgélve azon kezdtünk töprengeni, vajon miért kellenek ezek az óvintézkedések. Igazából mindegy is, csak ne kelljen utána hosszan takarítani.

Ha lett volna mobiltelefon, akkor lehet, hogy negyven évvel ezelőtt én is valami hasonlóra vettem volna rá a szüleimet. Ám ezek híján pontosan beosztottam a rendelkezésemre álló időt: az első felében jöhetett a haddelhadd, utána pedig arra koncentráltam, hogy semmilyen nyoma ne maradjon a kíváncsiságomnak. Mert jobbára az vezérelt. Meg a kaland, ami semmi másból nem állt, mint hogy elképzeltem: én lakom egyedül a lakásban (az anyámék persze időnként meglátogathatnak), én döntök mindenről, én rendezem be a legkisebb zugot is. És persze azonnal partit adok, ahová mindenki eljöhet. (Akkor még nem sejtettem, hogy egy igazi buli mennyi takarítással jár.) A meghívottak listájának semmi sem szabhat határt. Mert ezen a nagyon is földi estélyen, nem úgy, mint Kosztolányi a Hajnali részegségben, én látom vendégül az égi sereget és akár azt a nagy, ismeretlen Urat is. Mert megtehetem. És ha eljön bokros teendői mellett. Hiszen részegség ez is, a közelgő felnőttség szédítő mámora. Olyan elixír, amely a jövőbe repít, és gyorsan vissza is hoz. Néha megér ez is egy verset.

Nem tagadom, a kíváncsiságom olykor látható jeleket hagyott maga után. Egy-egy foltot a falon, égésnyomokat a pulton, amikor híres szakácsnak képzeltem magam; megrepedt vázát, mert hiába voltam körültekintő a teremfoci-világbajnokság megrendezésével, a teniszlabda őrülten tudott pattogni. Úgy sejtem, hogy ezeket a nyomokat anyámék is felfedezték, de vagy tapintatból, vagy jól felfogott, hosszútávú érdekükből (hiszen ők is éltek társasági életet esti összejövetelekkel) nem szóltak. Furcsa volt pár évtizeddel később úgy hazaérkezni, hogy most én görgetem végig rutinos tekintetem a lakáson: mi hiányzik, mi mozdult el, mit kell javítani. Azt is megfogadtam, hogy én sem teszek szóvá semmit, hacsak nem ölt a dolog nagyon látványos méreteket. (Az a sejtésem, hogy Kevin sikeres akciója után, amikor megvédte a házat a betörőktől, bizony a szülőknek kellett eltakarítani azt a mérhetetlen nagy dúlást. Valamikor a stáblista után. Egyszer nézzék meg ilyen szemmel is a filmet, megéri.)

De nem találtunk semmit Dusi után. Még csak azt se tudtuk kinyomozni, hogy mit csinálhatott a gyerek a két óra alatt, ami mélységesen sok idő a tizenkét évesek fantáziájának szempontjából. Lehet, hogy tényleg csak olvasott és tévét nézett? Feküdt a kanapén? De hát hol az égi sereg vendégeskedésének megannyi velejárója? Hol a felnőtté válás első lépéseinek kézzelfogható nyoma? Bellát, a mudi-puli keveréket hiába kérdezgettük, cinkosan hallgatott. Persze ami késik, nem múlik: idő kérdése és eljön a repedt vázák meg a gyanús foltok időszaka is. A romeltakarításé, amire minden bölcs szülő idejében felkészíti magát türelemmel és rafinált tisztítószerekkel. A rom mérete már csak szerencse kérdése. Annak függvénye, hogy az egyre cseperedő gyerek milyen kalandokba keveredik, miféle „betörőket” kell majd távol tartania magától, kikkel és mikkel küzd meg a maga útján. Lehet ebből még okos dráma és térdcsapkodós vígjáték is, vagy ezek keserédes keveréke. És mi csak nézzük majd, mint a moziban, és drukkolunk, életünk végéig szurkolunk a főszereplőnek.