Zugló;eltiltás;Pajor András;

Tíz évre eltiltották a zuglói plébánost, Pajor Andrást a papi feladatok gyakorlásától

És ugyanerre az időszakra a kiskorúakkal végzett, egyházi intézmények vagy rendezvények keretében folyó tevékenységtől is.

Tíz évre eltiltotta a Hittani Dikasztérium, azaz a Vatikán Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától – erősítette meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a Telexnek, miután a Kontroll arról írt, hogy az erről szóló döntést vasárnap felolvasták a zuglói templomban a híveknek.

A Főegyházmegye a portál megkeresésére azt írta,

„Pajor András atyát 2025. december 18-cal kezdődően 10 évre eltiltotta [a vatikáni hatóság] a papi feladatok gyakorlásától, és ugyanerre az időszakra a kiskorúakkal végzett, egyházi intézmények vagy rendezvények keretében folyó tevékenységtől.”

Mint megírtuk, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye 2024 decemberében közleményben tudatta, hogy bejelentés érkezett a főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához egy fővárosi plébános ellen, akivel szemben eljárást folytat a katolikus egyház, eltiltotta minden papi tevékenység gyakorlásától, és a rendőrségnek is bejelentette az esetet. A bejelentés nevet nem tartalmazott ugyan, azonban lapunknak katolikus berkekből megerősítették a Válasz Online értesülését: Pajor András, a zuglói Kassai téri templom plébánosa az, akit eltiltottak minden egyházi tevékenységtől. A Válasz Online és a Népszava információ szerint konkrét pedofil aktusok nem történtek ugyan, de a ministránsfiúkkal szemben visszaélt hatalmával és tekintélyével, ennek pedig volt szexuális dimenziója is. Az áldozatként nyilatkozók elmondása szerint a táborokban például rendszeresítette a „kullancsvizsgálatot”, amelyre hivatkozva a fiúknak anyaszült meztelenül kellett megjelenniük előtte, és ő tapogatta az intim testrészeiket, illetve masszírozta is őket.

Pajor András a cikkek megjelenése után, 2024. december elején szűkszavúan reagált a sajtóban felmerült vádakra. „Súlyos lejárató kampány folyik ellenem. Nem magyarázkodom, mert nincs miért. Aki ismer, kérem, aszerint ítélje meg mindezt” – írta a közösségi oldalán.

Pajor 2002-től volt a zuglói Kassai téri templom plébánosa. Ismert volt a közéleti megnyilvánulásairól, 2010 után a kormánypártok mellé állt, és a szószékről rendre a Fidesz-KDNP mellett kampányolt, de korábban terápiát javasolt Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének is, valamint orosz propagandát terjesztett a közösségi oldalán. Semjén Zsolt 2023-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki, külön kiemelve ifjúságnevelésben vállalt szerepét.

A kutatás szerint a magyarok 72 százaléka feltételezi, hogy az Orbán-kormány tudott a gödi Samsung-gyár súlyos egészségügyi kockázatairól.