Fidesz;Medián;Göd;pártpreferenciák;Tisza Párt;

Medián: a választani tudó biztos szavazók körében már 20 százalék a Tisza előnye

A kutatás szerint a magyarok 72 százaléka feltételezi, hogy az Orbán-kormány tudott a gödi Samsung-gyár súlyos egészségügyi kockázatairól.

Január közepe óta tovább erősödött a Tisza Párt: a teljes szavazókorú népességben 11 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, a választani tudó biztos szavazók körében pedig már a 20 százalékpontot is elérte az előnye – derül ki a HVG megbízásából február 18-a és 23-a között készült Medián-kutatásból.

A pártot választani tudók körében jóval kisebb a két nagy párt közötti különbség (13 százalékpont), mint azok körében, akik állításuk szerint biztosan elmennek április 12-én (20 százalékpont) szavazni. Ezt az eltérést a választáson való részvételi szándék egyenlőtlen eloszlása magyarázza:

míg a Tisza szimpatizánsai közül szinte mindenki (97 százalék) biztosra állítja, hogy részt fog venni az áprilisi választásokon, addig a Fidesz táborának csak 85 százaléka biztos a részvételében.

A bő egy hónappal ezelőtti Medián-felméréshez képest a Tisza Párt 2 százalékpontot tudott javítani, miközben a Fidesz ugyanennyit gyengült, a „biztos” szavazók bázisán pedig 4 százalékponttal szerepelt jobban a Tisza, és 4 százalékponttal rosszabbul a Fidesz.

Így a teljes népesség bázisán 4 százalékponttal, a biztos szavazók között pedig 8 százalékponttal nyílt az olló.

A kutatásból kiderült az is, hogy a két nagy párton kívül a Mi Hazánk erősödött (hibahatáron belül), így most minden viszonyítási alapon a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalék felett van a támogatottsága. A hónapok óta 1-2 százalékon álló Kétfarkú Kutya Párt és Demokratikus Koalíció mellett a még éppen mérhető kisebb pártok szavazói összesen sem tesznek már ki 1 százalékot, ami részben egyes pártok visszalépésének tulajdonítható.

A felmérés szerint a Tisza újra átvette a vezetést abban is, hogy kit látnak az emberek a választás valószínű nyertesének:

a választókorú népesség 43 százaléka szerint a Tisza Párt fog győzni áprilisban, míg 41 százalék szerint a Fidesz marad kormányon.

A Medián kutatása a gödi Samsung-gyár és a Magyar Pétert támadó rejtett kamerás felvétel ügyére is kitért. Mindkét fejlemény jelentősen átvitte az ingerküszöböt, ugyanis a közönség 89 százaléka hallott már róluk, bár pártpreferencia alapján erős különbségek vannak a tájékozottságban. Míg a tiszások közül szinte mindenki tudomást szerzett már mindkét ügyről, addig a fideszesek 27 százalékához nem jutott el a gödi szennyezés híre, és az utóbbiak 17 százaléka a belengetett kameraképpel sem találkozott. A felmérésből kiderült,

  • a társadalom 72 százaléka az feltételezi, hogy a kormány tudott a gödi Samsung-gyár súlyos egészségügyi kockázatairól (kétharmadnyi válaszadó ráadásul biztos ebben), és csupán 12 százalék feltételezi, hogy a kormány nem tudott a rákkeltő szennyezésről. Még a Fidesz szavazói között is többen vannak azok, akik szerint a kormánynak korábban is tudomása lehetett a veszélyekről.

  • a szavazókorú népesség 64 százaléka szerint a gödi botrány rontja a Fidesz választási esélyeit, 26 százalék szerint nagymértékben, 38 százalék szerint kismértékben. A tiszások 86 százaléka szerint ez az ügy nem kedvez a kormánypártnak, és még a Fidesz-szavazók egyharmada is ezt feltételezi.

  • a kiszivárogtatott, homályos tartalmú kamerakép megosztja a közönséget abban a kérdésben, hogy az melyik párt számára lehet ártalmasabb: 23 százalék szerint a Tisza, míg 24 százalék szerint inkább a Fidesz választási esélyeit rontja a felvétel belengetése, igaz, minden második válaszadó azt feltételezi, hogy a videó nem befolyásolja az esélyeket.

  • majd minden második megkérdezett szerint tűrhetetlen, ha a kampányban egy párt vezetőjét rejtett kamerás felvételekkel akarják lejáratni, míg közel ugyanennyien gondolják azt, hogy egy vezető politikusnak azért is felelősséget kell vállalnia, hogy a magánéletben hogyan viselkedik.

  • a fideszesek 84 százaléka inkább a vezető politikus felelősségét hangsúlyozza, de 11 százalékuknál kiverte a biztosítékot a rejtett kamera használata. A tiszásoknál fordítva: 78 százalékuk elfogadhatatlannak tartja a rejtett kamerás lejáratást, de akad 17 százalék olyan Tisza-szavazó is, aki szerint ennél fontosabb a párt vezetőjének magánéleti példamutatása.

  • a kisebb pártok szavazói és párt nélküliek megosztottak a kérdésben, egy kicsit többen vannak, akik megengedőbbek a rejtett kamerák használatával.

A Medián kutatása szerint az is elmondható, hogy a kampány hivatalosan épphogy csak elkezdődött, de a társadalomnak már most elege van belőle: november óta 69-ről 74 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint a mostani kampány minden korábbinál durvább.

A tiltakozások miatt idén nem zárja be négy óvodáját a hegyvidéki önkormányzat. Más kerületek nem így döntöttek. A gyerekszám csökkenése miatt egyre többnek kell foglalkoznia az üggyel.