A következő napokban közvetlenül érintett tanúk ismertetik majd a gödi Samsung gyár működésével kapcsolatos tapasztalataikat - mondta el Salgótarjánban a Tisza Párt elnöke szerint.
Magyar Péter – írja a 24 – szerdán a Facebook-oldalán egy, a Samsung SDI gyárról készült képet tett közzé „coming soon”, azaz „hamarosan” felirattal, részletek ismertetése nélkül. Közölte, hogy a csütörtöktől megszólaló tanúk a gödi akkugyár működéséről, valamint a munkakörülményekről és az egészségvédelmi intézkedésekről adnak tájékoztatást.
Súlyos állítások szerepelnek egy feljegyzésben, amelyet a gödi akkugyár volt középvezetője készítettHozzátette, hogy a beszámolók nyilvánosságra hozatalát több napon át folytatják mindaddig, amíg állítása szerint a politikai és jogi felelősök nem vállalják a következményeket. Beszédében ismét bírálta a kormányzati szereplőket, név szerint említve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is.
„Hogy lehet olyan gyár, ahol két héttel korábban tudják, hogy jön a katasztrófavédelem? Elpakolják a dolgokat, erről is lesz szó a holnapi videóban… Elvitték olyan raktárakba a nikkelt, kobaltot, grafitport, egy csomó rákkeltő, veszélyes anyagot, ahol semmilyen engedély nem volt, végighurcolták Budapesten és Pest megyén, majd két hét múlva visszahozták”
- fogalmazott Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke egy hete olyan videót hozott nyilvánosságra, amely közlése szerint a gödi Samsung SDI-gyárban 2018-ban történt robbanást rögzíti egy légtechnikai berendezésnél. A felvételt azt követően osztotta meg, hogy Orbán Viktor a Telex kérdésére „kamu ügynek” minősítette az akkugyárral kapcsolatos botrányt.
Az ellenzéki politikus azt kérdezte, mit ért a miniszterelnök a „kamu” kifejezés alatt, majd felsorolja azokat a gondokat, amelyekről állítása szerint dolgozók és érintettek számoltak be, így a munkavédelmi hiányosságokat, a hibásan működő elszívórendszereket, a rákkeltő és magzatkárosító anyagok nem megfelelő kezelését, a kifogásolt szűrőrendszert, valamint az egészség- és környezetkárosító kibocsátásokat. Azt is állítja, hogy a kormány mindezzel tisztában volt, ennek ellenére jelentős állami támogatást biztosított a gyár számára. Közlése szerint csapata nagy számban kap bejelentéseket, fényképeket és videókat, amelyek a gyárban tapasztalt állapotokat rögzítik.
Navracsics Tibor: 2024 januárja óta tudom, hogy a Samsunggal különböző problémák vannakMagyar Péter: Aki a halál vámszedőit keresi, az figyeljen Gödre, a Samsungra és a többi akkugyárra
