„A ma megjelent név nélküli szóbeli közlésen alapuló információkat a rendőrség feljelentésként értékeli és az eljárást haladéktalanul megindítja” – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán, nem sokkal Magyar Péter gödi akkugyárról szóló videója után.
Az ügy előzménye, hogy csütörtökön a Tisza Párt elnöke közzétette az első részt abból a sorozatából, amelyben ígérete szerint bemutatja a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárában tapasztalt szabálytalanságokat. A videóban egy eltakart arcú és eltorzított hangú férfi szerepel, aki arról beszél, hogy 2019 és 2022 között szállítmányozóként dolgozott a Samsung egyik alvállalkozójának. Elmondása szerint neki és cégének többek közt az volt a feladata, hogy az akkugyárból a katasztrófavédelmi ellenőrzés idejére külső, jellemzően Pest megyei raktárakba szállítsák el a rendkívül veszélyes alapanyagokat.
Magyar Péter: A gödi akkumulátorgyárból rendszeresen elrejtették a veszélyes anyagokat a katasztrófavédelmi ellenőrzések előlMagyar Péter szerint erről a szállítmányozó beszámolója mellett dokumentumok, írásos bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A videóban elhangzott, hogy a közpénzből támogatott gödi gyárból évente több alkalommal is, akár 50 kamionnyi, esetenként több mint ezer tonnányi emberi egészségre rendkívül veszélyes, rákkeltő, maró és tűzveszélyes anyagot vittek ki engedély nélküli külső raktárakba, hogy ne legyen probléma az ellenőrzések során. „Gödön és Pest megye több településén a szabálytalanságok nemcsak a gyár dolgozóit, hanem több tízezer környékbeli lakos egészségét is veszélyeztették. Mindez nem történhetett volna meg a hatóságok és a politikai vezetők tudta nélkül” – állította a Tisza Párt elnöke.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán reagált az elhangzottakra. „A magyar kormány az emberi élet és egészség védelmét mindenek felett álló értéknek tekinti, amelyet semmilyen beruházói vagy profitérdek nem írhat felül” – írta Facebook-posztjában. Hozzátette, Magyarországon a legszigorúbb uniós környezetvédelmi és munkavédelmi szabályok vannak érvényben, és ezek minden hazai munkaadóra vonatkoznak. „A kormány leghatározottabb utasítása és elvárása a hatóságok felé mindig is az volt, hogy ezeket a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni” – közölte, majd bejelentette, hogy a rendőrség eljárást indít a név nélküli beszámoló alapján.

