„A sajtóban tegnap megjelent videó egy több évvel ezelőtt elvégzett minőségellenőrzési tesztet mutat be, amelynek célja a vállalat által gyártott akkumulátorok tartósságának és biztonságosságának értékelése volt, és amelyet ellenőrzött tesztkörnyezetben, szélsőséges körülmények között hajtottunk végre. A tesztelő létesítmény az illetékes hatóságok hivatalos engedélyével működik” – közölte pénteken az SK Battery Manufacturing Kft.
A HVG-ben megjelent közleményben a vállalat azt írta, hogy semmiféle szabálytalanság nem történt és nem történik. „Minden tesztelési tevékenységet a vonatkozó törvények és belső szabványok szerint bonyolítunk le, és a vállalat kialakított irányítási és felügyeleti keretrendszere alapján hajtunk végre” – tudatták.
Tűz és robbanás is volt minőségellenőrzés alatt a komáromi akkumulátorgyárbanAz ügy előzménye, hogy tűz keletkezett, majd az ajtó is robbant egy Átlátszó birtokába került videó tanúsága szerint a komáromi SK Battery Manufacturing Kft. gyárának abban a részlegében, ahol a gyártott akkucellák minőség-ellenőrzését végzik. A az oknyomozó portál szerint az említett épületben többször is tűzeset és robbanás történt az elmúlt években, és úgy tudják, hogy hatósági vizsgálatokra ezekben az esetekben nem került sor. A tűzzel járó tesztelés során állítólag kikapcsolják a tűzriasztókat, ám az egyik esetben, mivel a füst eljutott távolabbi épületrészekbe is, ott megszólalt a riasztó – ez hallható egy másik közzétett felvételen.
A céget évek óta bírságolják munkavédelmi szabálytalanságok miatt. 2022 januárjában arról szóltak a hírek, hogy a komáromi gyárból 14 embert kellett kórházba szállítani egy gázszivárgás miatt, majd kiszivárogtak hatósági jegyzőkönyvek is, amelyek szerint rákkeltő gázok kerültek a munkahelyi légtérbe, és a céget 1,5 millió forint bírsággal sújtották a dolgozók súlyos és közvetlen veszélyeztetése miatt.
Tűz ütött ki az SK komáromi akkumulátorgyárában augusztus 20-ánTavaly augusztusban tűz ütött ki, amely a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a gyár cellaformázó épületének töltő, öregbítő részlegén keletkezett. 2022-ben a dolgozók egészségének és testi épségének súlyos veszélyeztetése miatt 4,1 millió forintos bírságot róttak ki az üzemeltetőre, ahogyan 2025-ben is, amikor 4,3 millió forintra bírságolták a céget, ugyancsak munkaügyi hiányosságok miatt.
Baleset volt a komáromi akkumulátorgyárban, több száz embernek kellett elhagynia az üzemet Mérgező gáz kezdett terjengeni, nyolc embert kórházba vittek a komáromi akkugyárból
