Irán megerősítette az országot 37 éve irányító legfelsőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah halálát, ez azonban nem jelenti az országot ért amerikai-izraeli támadások végét: Donald Trump saját közösségi oldalán, a Truth Social-ön kezdett újabb fenyegetőzésbe, arra reagálva, hogy a perzsa állam megtorlást helyezett kilátásba az agresszió miatt.
„Jobb, ha nem teszik, mert ha mégis, akkor olyan erővel fogjuk ütni őket, mint még soha” - közölte az egyébként Nobel-békedíjra ácsingózó amerikai elnök. Ali Laridzsáni, Irán legfelsőbb nemzetbiztonsági tanácsának titkára a történteket ugyanis a CNN szerint úgy kommentálta: „Az amerikaiak szíven szúrták az iráni népet, ezért mi is szíven fogjuk szúrni őket.” Az ajatollah kulcsfontosságú tanácsadójaként és kvázi utódjaként emlegetett iráni politikus sokkal erőteljesebb reakciót helyezett kilátásba a korábbiaknál, s mint közölte, tudniuk kell, hogy ezek után „nem rohanhatnak csak úgy el.”
Ali Laridzsáni egyúttal arról is beszámolt, hogy hamarosan létrejön egy ideiglenes vezetői struktúra az elnökkel és az igazságszolgáltatás vezetőjével. A régió többi országának azt üzente, hogy Irán nem áll háborúban velük, a közel-keleti országokban található amerikai bázisok azonban továbbra is célpontjaik lesznek. „Egyszer s mindenkorra világossá kell tenni, hogy az amerikaiak nem zsarolhatják az iráni nemzetet” - jelentette ki.
A történtekkel kapcsolatban megnyilvánult Reza Pahlavi, a száműzetésben élő iráni koronaherceg is, aki az Egyesült Államok és Izrael szövetségesének számít - olyannyira, hogy még a tavaly júniusi, Irán elleni izraeli támadást sem ítélte el, miképp most sem tette ezt meg. Helyette az X-en úgy fogalmazott: „Ali Hameneit, korunk vérszomjas despotáját, Irán legbátrabb fiai és lányai tízezreinek gyilkosát kitörölték a történelemből. Halálával az Iszlám Köztársaság gyakorlatilag véget ért, és hamarosan a történelem szemétdombjára kerül” - jelentette ki, hozzátéve, „a rezsim maradványainak minden kísérlete, hogy Hamenei utódját kinevezzék, eleve kudarcra van ítélve.” Megüzente a katonaságnak, a bűnüldöző szerveknek és a biztonsági erőknek is, hogy „minden erőfeszítés, amely egy összeomló rezsim megőrzésére irányul, kudarcot vall”.
Teherán közben megerősítette azt is, hogy az amerikai-izraeli támadásokban többek között életét vesztette Aziz Nasirzadeh, Irán védelmi minisztere, Abdolrahim Muszavi, a fegyveres erők főparancsnoka, Mohammad Pakpur, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) vezetője, és Ali Samhani, az iráni Védelmi Tanács titkára is. Emberjogi csoportok jelentése szerint az agresszió eddigi civil halálos áldozatainak száma legkevesebb 133, további 200-an pedig megsebesültek. Az amerikai székhelyű Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége (HRANA) hangsúlyozta, hogy ezek óvatos becslések, a halálos áldozatok tényleges száma ennél valószínűleg jóval magasabb. Az iráni Vörös Félhold 24 tartományban 201 ember haláláról és további 747 sebesültről közölt jelentést.
A Guardian szerint Irán Izrael és több Perzsa-öböl menti város ellen indított újabb rakéta- és dróntámadásokat. Izrael középső részén és a megszállt Ciszjordánia egyes részein is megszólaltak a légvédelmi szirénák, de Dohából, Dubajból és Manámából is robbanásokról érkezett jelentés. Az iraki autonóm Kurdisztán régióban található erbili repülőtér közelében is csapásokat mértek, amely az Egyesült Államok vezette koalíciós csapatokat fogadja. „Néhány perccel ezelőtt az Iráni Iszlám Köztársaság légierőinek pilótái sikeresen bombázták az amerikai bázisokat a Perzsa-öböl országaiban és Irak Kurdisztán régiójában, több műveleti fázisban” - közölte az iráni hadsereg az állami médián keresztül. Izraelben tegnap este egy halálos áldozatot jelentettek és nagyjából 120-an megsebesültek az iráni válaszcsapások nyomán. A zsidó állam közben Teheránban indított széles körű csapásmérő hullámot.
Irán lakossága megosztva reagált Ali Hamenei halálának hírére, az ajatollah halálát több ezren gyászolták az utcákon, feketébe öltözve, a fényképével vonulva, „halál Amerikára” és „halál Izraelre” skandálások közepette. Mások azonban ünnepelni kezdtek.
Irán is megerősítette, hogy meghalt Ali Hamenei ajatollah, aki saját népére is ellenségként tekintettDonald Trump bejelentette, hogy Ali Hamenei ajatollah halott, Izraelben egy ember vesztette életét az iráni válaszcsapás miattIrán most nem enged át hajókat a Hormuzi-szoroson az izraeli-amerikai támadás miatt, de ő maga is sokat veszít a lezárással
