Gary Lineker angol válogatott labdarúgó ismert mondása szerint a futball egyszerű játék, huszonkét férfi kerget egy labdát 90 percen át, és a végén mindig a németek nyernek. Hasonló élményük lehet a politikáról a rendszerváltás környékén vagy utána született magyaroknak: négyévente parlamenti választást rendeznek ugyan, azon különféle ellenzéki pártok is részt vesznek, de ennek nincs különösebb jelentősége, úgyis a Fidesz győz.
Pedig voltak idők, amikor még működött a politikai váltógazdaság Magyarországon.
A rendszerváltáskor az úgynevezett vegyes választási rendszer létrehozásáról állapodtak meg az akkoriban alakult ellenzéki pártok és a hatalom átadására készülő állampárt képviselői. Ez annyit tesz, hogy az Országgyűlés összetétele meghatározott arányban pártlistáról és egyéniben megválasztott jelöltekből áll.
Bár a mandátumszámítás módja igencsak bonyolultra sikeresedett (létezett területi lista és országos kompenzációs lista is), a lényeg mégiscsak az: a szabályok kidolgozásakor a többé-kevésbé arányos képviselet megteremtése mellett lényeges szempont volt a kormányzóképesség biztosítása. Fontos elem, hogy az egyéni képviselőket két fordulóban választották meg. (Kivéve, ha valaki már az első körben megszerezte a szavazatok többségét. Kezdetben erre elenyészően kevés példa akadt.)
Könnyen belátható, hogy a választási rendszer komoly hatással van a pártrendszer alakulására. Ahogyan azt egyik elemzésében Tóth Csaba politológus is megállapította, a magyar választási rendszer döntő szerepet játszott a magyar pártrendszer blokkosodásában és koncentrációjában.
A korszakhatárt jelentő 1990-es parlamenti választás eredményénél érdemes kicsit elidőzni, már csak azért is, hogy lássuk, honnan indultunk. A győztes jobboldali Magyar Demokrata Fórum (MDF) 24,7 százalékot kapott, a második helyen végzett liberális Szabad Demokraták Szövetsége 21,4 százalékot. Bekerült még a törvényhozásba a kisgazdapárt (FKGP) 11,7 százalékkal, baloldali utódpártként a Magyar Szocialista Párt (MSZP) majdnem 11 százalékkal, a szintén liberális Fidesz közel 9 százalékkal és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) mintegy 6,5 százalékkal. Az MDF – Antall József vezetésével – a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal koalícióban alakított kormányt.
Tétek és esélyek áprilisban – Már nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter, hanem hogy van-e még visszaút a civilizációbaKét, egymástól jelentősen különböző, de egyaránt baloldali párt nem sokkal maradt el az akkor még 4 százalékos parlamenti küszöbtől. A pártállami múltat nevében is felvállaló, a szocializmust dicsőítő Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) – a későbbi Munkáspárt – 3,7 százalékot, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) nagyjából 3,5 százalékot ért el. Az MSZDP gyenge szereplése kifejezetten meglepetésnek számított. Az Agrárszövetség 3,1 százalékot gyűjtött, a Vállalkozók Pártja és a Hazafias Választási Koalíció 1 százaléknál többet, de 2-nél kevesebbet.
A pártok teljesítményét nézve szembetűnő, hogy még a nyertes MDF támogatottsága is 25 százalék alatt maradt. A baloldal – az államszocializmus összeomlása után érthető módon – padlóra került, de könnyen előfordulhat, hogy az akkori állapothoz képest is rosszabb helyzetben lesz a 2026-os választás után.
A társadalom politikai mozgósítottsága rendkívül korlátozott volt, amit az első szabad választásokon megjelenők viszonylag alacsony száma is mutatott – hívta fel a figyelmet nemrég publikált tanulmányában Tóth István György közgazdász-szociológus, a TÁRKI Zrt. vezérigazgatója. Az első választási fordulóban 65 százalékos, a másodikban 45 százalékos volt a részvételi arány. A régióban ennél az akkor még csak részben szabad, irányított lengyel választásokon volt alacsonyabb a részvétel, máshol legalább 20 százalékponttal meghaladta azt.
1994-ben ugyanazok a pártok jutottak be az Országgyűlésbe, mint négy évvel korábban, de az erőviszonyok alaposan átrendeződtek. Visszalengett az inga, az MSZP toronymagasan győzött. A szocialista pártnak elegendő képviselője volt ahhoz, hogy kormányt alakítson. Azzal, hogy az MSZP koalíciót kötött az SZDSZ-szel, a kormánypártok kétharmados többséghez jutottak a parlamentben.
Az 1998-as választás megmutatta, milyen nagy jelentősége lehet a két választási fordulónak. A már említett Tóth Csabát idézve: ez a választás szinte tankönyvi példát szolgáltatott arra, hogyan tud egy változatlan intézményi szabály eltérő politikai magatartás mellett döntő változásokat elérni a pártrendszerben és a választói magatartásban.
Listán az MSZP kapta a legtöbb szavazatot, és az első forduló után a legtöbb egyéni választókerületben is a szocialisták vezettek. A Fidesz és az FKGP azonban a két forduló között megállapodott egymással, a kisgazdák visszaléptették a jellemzően harmadik helyen álló jelöltjeiket. Az MSZP hiába vezetett az első körben még 113 körzetben, végül csak 54-ben tudott nyerni. A szocialisták elveszítették a választást.
Orbán Viktor első kormányát a Fidesz, a kisgazdapárt és az MDF alkotta. A parlamentbe nagy nehezen bekerült az MDF-ből kivált szélsőjobboldali, Csurka István-féle Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP), a KDNP ellenben kiesett.
A következő választás tanulsága az: akár a kis pártok szereplése is döntő lehet. 2002-ben történetesen azért sikerült az Orbán-kormány leváltása, mert – miközben a közösen induló Fidesz-MDF és az MSZP listán hasonló eredményt ért el – az SZDSZ szűkösen bejutott a parlamentbe, a MIÉP viszont nem.
Ekkor lépett elő Kupa Mihály elnökletével a Centrum Párt nevű formáció is, amelynek létrejötte a rossz nyelvek szerint nem állt távol a szocialisták érdekeitől. A 3,9 százalékot elérő Centrum felbukkanása jórészt a Fideszt gyengítette.
2006-ban először fordult elő a rendszerváltás óta, hogy egy kormány – jelesül az MSZP-SZDSZ – újabb négy évre meg tudta őrizni a hatalmát, de 2010-ben már tarolt a jobboldal: Orbán Viktor és a Fidesz (amely a közös listán időközben a KDNP-re cserélte az MDF-t) kétharmados parlamenti többséggel tért vissza.
A NER és a sajtó: ki kit nyír ki?Bár rendszerváltás meghatározó pártjai közül a kisgazdák után az MDF és az SZDSZ is eltűnt a színről, az évek során rendre megjelentek új szereplők: az MSZP-ből kivált Demokratikus Koalíció, LMP, Jobbik, aztán az LMP-ből kivált Párbeszéd és a Jobbikból kivált Mi Hazánk, Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), Momentum. Így vagy úgy, de az MKKP kivételével mindegyik felsorolt párt rendelkezett országgyűlési képviselettel.
A Fidesz nem elégedett meg azzal, hogy nyakló nélkül önti a közpénzt a kormánypropagandába, 2010 után a választási szabályok átírásával is igyekezett bebetonozni magát. Orbánék megszüntették a kétfordulós választást, bevezették az úgynevezett győzteskompenzációt, az ellenzék szempontjából hátrányos módon szigorították az ország lista állításának feltételeit.
Továbbá: csaknem felére csökkentették a parlament létszámát, ami alkalmat adott arra, hogy a Fidesznek tetsző módon átrajzolják az egyéni választókerületek határait és – ugyancsak a Fidesz érdekeinek megfelelően – a listás mandátumok rovására növeljék az egyéni képviselők arányát. A többes ajánlás bevezetésével és anyagi ösztönzőkkel megteremtették a feltételeit a kamupártok burjánzásának. Szavazati jogot adtak a határon túli magyaroknak, akik túlnyomórészt Fidesz-szimpatizánsok. Számukra lehetővé tették, hogy levélben is voksolhassanak, míg a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő – jellemzően ellenzéki – magyaroktól megtagadták ugyanezt a lehetőséget. Nekik akár több száz kilométert is utazniuk kell, ha szavazni szeretnének.
Úgy tűnik, Orbán Viktor szerint Magyarország náci vagy bolsevik diktatúra is lehetne, Magyar Péternek itt elég nehéz dolga leszAz ellenzéki pártok többféle stratégiával próbáltak szembeszállni a Fidesszel: hol a külön indulással, hol a részleges koordinációval, hol a teljes összefogással kísérleteztek. Ebben a választási rendszerben, amelyik az „egy az egy ellen” konstrukciót preferálja, elvileg a teljes összefogás kecsegtetett a legnagyobb sikerrel. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt hibái és az ellenzéken belül uralkodó kaotikus viszonyok miatt 2022-ben mégis ennek a felállásnak lett a legnagyobb vereség a vége. 2010 után a Fidesz 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is kétharmados parlamenti többséggel nyerte a választást.
Most viszont új és rendkívüli helyzet van: Magyar Péternek és a Tisza Pártnak jórészt sikerült egy táborba terelnie a csalódott ellenzéki szavazókat.
A Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd jobbnak látta, ha nem állít országos listát. Más kis pártok szeretnének állítani, de némelyikük számára még ennek az akadálynak a leküzdése is komoly nehézségekbe ütközik.
A tendenciák a kétpártrendszer felé mutatnak. Ahhoz, hogy ne így legyen, a választási rendszer átalakítására, demokratikusabbá tételére lenne szükség. Erről azonban csak akkor van értelme beszélni, ha a Tiszának kétharmados többsége lesz a törvényhozásban.
Még ez sem elképzelhetetlen. A Political Capital korábban sorra vette, melyek azok a választási szabályok (torzítások), amelyek kifejezetten a Fidesznek, és melyek azok, amelyek a mindenkori legnépszerűbb pártnak kedveznek. Ha nemcsak a közvélemény-kutatásokban, hanem a választáson is a Tisza Párt szerepel a legjobban, akkor bármi előfordulhat.
Elvégre Gary Linekernek nem volt igaza: a fociban se mindig a németek nyernek.
