Reza Pahlavi iráni trónörökös a Népszavának: Nincsenek vezetői törekvéseim, évtizedek óta világi demokráciát akarok

Évtizedek óta él távol a hazájától, ahol most háború dúl. Az iszlamista rezsim megroppant. Mit érez most?

Egyrészt végtelen örömöt. Csaknem ötven éves rémuralom és gyötrelemnek vetett véget az Amerikai Egyesült Államok beavatkozása. Azt kell mondanom, hogy hálás vagyok Donald Trumpnak, amiért megöletett egy szörnyeteget. Meggyőződésem ugyanis, hogy Ali Hamenei ajatollah, a „szörnyek vezérének” kiiktatásával óriási esélyt kapott Irán, ez hatalmas változásra ad lehetőséget.

Azt mondja a vallási vezetőre, hogy szörnyeteg volt, de a közzétett felvételek szerint sokan siratják.

Ali Hamenei valóban igazi szörnyeteg volt a szó legszorosabb értelmében. De nemcsak én állítom ezt, saját népe is ősellenségként tekintett rá. Rengeteg vér tapadt a kezéhez.

A tavaly decemberben kirobbant lázadás vérbefojtására céloz?

Nemcsak erre. Ez a rezsim tavaly decemberben szó szerint háborút indított a saját népe ellen. Nem ez volt az első, de ez volt az egyik legvéresebb mészárlás Perzsia történetében.

Mit tart a legnagyobb bűnének?

Ruhollah Homeini, aki 1979-ben megdöntötte a monarchiát és egy iszlamista rezsimmel váltotta fel, ideológus volt. A mostani elnyomás alapjai ebben az ideológiában gyökereznek. De 1989-től már Ali Hamenei lett Irán legfelsőbb vezetője. Az évtizedeken át tartó erőszak, a gyűlölet, embertömegek fizikális bántalmazása, kivégzése, bebörtönzése, a számtalan rettenetes diktatórikus intézkedés, az, hogy Iránban, mondjuk ki, maffiakormány alakult - mindez az ő nevéhez kötődik. Ali Hamenei felelőssége mindaz a sok borzalom, amit évtizedek óta az ő nevében, az ő jóváhagyásával követtek el az iráni nép ellen, és az az elszigeteltség is, amiben az ország élt. A világ sok mindent nem látott ebből, mert az ajatollah rezsim több mint húsz éve gondoskodott arról is, hogy nyugati újságíró ne tehesse be a lábát az országba. Még turistának álcázva is nehézkes volt egy újságíró bejutása, ha pedig lebukott, akár börtönbe is vetették, enyhébb esetben kitoloncolták.

Ön hogyan szakadt el a hazájától?

Az iszlám forradalom győzelme idején én 18 éves voltam. Éppen befejeztem a középiskolát és katonai, vadászgéppilóta kiképzésre küldtek az Egyesült Államokba. A Pahlavi-trón örököseként haza kellett volna térnem Iránba, de erre már nem volt lehetőségem. Ezután száműzöttként éltem több országban is, nagyrészt az Egyesült Államokban, Potomacben. Nehéz szavakkal kifejeznem, mi érzek most, hogy hamarosan a múlté lesz a rezsim. Örömöt, hitet, reményt.

Úgy gondolja, vége?

Egyelőre még tart a háború, ez a rémes diktatúra sem ér véget egyik napról a másikra, de igen, vége lesz.

Nemrég az unokatestvére, a Párizsban élő Christian Pahlavi azt nyilatkozta a lapunknak, biztos benne, hogy Ön visszatér Iránba és valamiféle vezetői szerepet is vállal, ha szükséges. Ez így van?

Részben. Mintegy két éve jelentettem ki, hogy ha kell, hazatérek a száműzetésből. De azt sosem mondtam, hogy én akarok lenni az új sah. Tudom, hogy az emberek a nevemet skandálják az utcákon, de én nem valamiféle királyi szerepvállalásra gondoltam.

Hanem mire?

Fokozatos átmenetre gondolok, ebben tudok részt venni, ezt érzem magaménak. Mint mindig, most is azt mondom, hogy Irán jövőjének az urnáknál kell eldőlnie. De van bennem kettősség, hiszen korábban arra buzdítottam a népemet, hogy menjenek ki az utcára, ne adják föl és a tömeges atrocitások ellenére is tartsanak ki, mert le kell számolni a diktatúrával és ehhez Irán lakossága is kell. Sokszor százezrek lázadtak fel hősiesen és bátran, most is százezrek ünnepelnek, de egyelőre sok lehetőségük nincs, háború van.

Ez a háború megoldhatja az olyan alapvető problémákat, mint a diktatúra és a nukleáris fenyegetés? Nem lehetett volna ezt diplomáciai úton rendezni?

Világszerte egyre többen ismerték fel, hogy az iráni diktatúrát nem lehet békésen lezárni, nem lehet velük tárgyalásokat folytatni. Én is következetesen arra kértem Trump elnököt, ne töltsön időt a teheráni klerikális vezetőkkel folytatott tárgyalásokkal egy nukleáris megállapodásról. Ha megszünteti a rezsimet, megszünteti az összes problémát, amellyel szembesültünk, beleértve a nukleáris fenyegetést is. A radikalizmus, a terrorizmus, a nukleáris fenyegetés, a regionális instabilitás megszűnik, ahogy ez a rezsim már nem létezik. Mert a valódi fenyegetés maga a rezsim, és biztos vagyok benne, hogy most végleg eltűnik.

A tárgyalások nem vezettek eredményre, a háború viszont regionális kockázatot hordoz.

Az amerikai beavatkozás kritikus fontosságú Irán jövőjére nézve. Igen, benne van a regionális kockázat, de az is, hogy ennek a veszélyforrásnak, a nukleáris ambíciókat dédelgető és a terrorizmust támogató rezsimnek a felszámolásával több életet megmenthetünk, amelyek egyébként odaveszhetnének. Véleményem szerint a rezsimváltás olyan történelmi esély lenne a szabadságra, mint a berlini fal lebontása.

Irán jövőjével kapcsolatos elképzeléseit több nyugati szakértő is bírálta. Azt kifogásolták elsősorban, hogy az Ön által felvázolt első száz napra vonatkozó „átmeneti terv” túl sok hatalmat adna a kezébe. Erről mi a véleménye?

Nézze, bírálhatnak a szakértők, de a tény akkor is az, hogy a tömegek az én nevemet skandálják, az én képemmel ellátott táblákkal vonulnak az utcán. „Dzsavid sah!” — „Éljen a sah!” - ezt kántálják. Ez azt bizonyítja, hogy a nyugati híresztelésekkel ellentétben, már nem számítok megosztó személyiségnek. De ismételten hangsúlyoznám: nincsenek királyi, sem semmiféle vezetői törekvéseim. Vannak erre sokkal megfelelőbb emberek Iránban. Az a célom, hogy Iránban is demokrácia legyen, mint a világ normális országaiban. Háttéremberként szeretnék részt venni a teljes átalakulásban, amelyhez már nem fűződik vérontás. A korábbi forradalmárokkal ellentétben én nem vagyok tagja semmilyen milíciának vagy szervezett belső politikai mozgalomnak. Liberálisnak tartom magamat, évtizedek óta szorgalmazom Iránban a világi demokráciát, az alapvető emberi jogokat és a nemzeti népszavazást, amely meghatározná Irán jövőbeli kormányzati rendszerét.