Lesz megoldás a támogatott lakhatás megteremtésére, a halmozottan sérült, felnőtt gyermekeiket otthon ápoló anyáknak ingyenes közcélú adományként egy zuglói telket biztosít a Fővárosi Önkormányzat – erről tájékoztatta lapunkat Kiss Ambrus. A főigazgató elmondta: Zugló és Rákospalota határán van az a ma már fővárosi tulajdonban lévő ingatlan, amely korábban Zuglóé volt, de egy telekcserével és rendezéssel a fővárosé lett. Ezt adja Budapest tartós használatba a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítványnak. Az eredeti terv az volt, hogy a 222 millió forint értékű telek építményjogát megkapja az Alapítvány, ám egy ilyen megoldás esetében 57 millió forintos áfakötelezettség terhelte volna a halmozottan sérült gyerekeiket nevelő szülőkből álló szervezetet, ami az egész projektet lehetetlenítette volna el. Ha viszont a Fővárosi Közgyűlés áprilisi ülésén elfogadja az ingyenes, közcélú adományról szóló, így áfamentes javaslatot, akkor öt éven belül megkezdődhet az építkezés – mondta Kiss Ambrus. Az alapítvány a Fővárosi Szolidaritási Alaptól pályázatok útján már nyert pénzt, ami fedezte a telekrendezést és a tervek elkészítését, egy mérnöki iroda pedig elkészítette a koncepciót és látványtervet. Hamarosan elkezdődhet az építkezés, ha adományokból összejön a pénz. Több vállalkozó ajánlott már segítséget, építőanyagot, nyílászárókat biztosítanának. Az érintett szülők és gyermekeik ideje azonban fogy.
Mint lapunkban korábban megírtuk, hat elkeseredett szülő azt szerette volna, ha évtizedek óta tartó otthonápolás után megfelelő helyen élhetne tovább súlyosan fogyatékos felnőtt gyermeke. Nem egy, a fővárostól két-háromszáz kilométerre lévő, több száz fős tömegintézetben, hanem kis létszámú, úgynevezett támogatott lakhatásban. Ilyenből kevés van Magyarországon.
Az Orbán-kormány által felajánlott, sokszor a semmi közepén álló vagy régi kastélyokból átalakított szeparált épületeket a szülők megnézték ugyan, de amit ott tapasztaltak, traumatizálta őket.
Jellemzően szedált emberek vegetáltak a nagyipari léptékű intézményi keretek között. Egybehangzóan azt mondták, ameddig ők élnek, a gyerekük biztosan nem kerül ilyen helyre.
Elvileg nem is kellene, hogy ez így legyen, hiszen van egy ENSZ-egyezmény, amely 18 éve pontosan arra kötelezi a magyar államot, amit a szülők szeretnének, a fogyatékosügyi ENSZ-bizottság évről évre meg is állapítja, hogy jogsértő az állam mulasztása.
A szülők jogi lépés mellett döntöttek, 2016-ban megkeresték a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezetet, amely melléjük állt, a periratot 2017 decemberében adta be a bíróságra. Azt kérte, mondja ki: az állam sérti a fogyatékossággal élő emberek és otthongondozó szüleik személyiségi jogait azzal, hogy nincs olyan lakhatási forma, amelyben a felnőtt fogyatékos emberek megfelelő támogatással, az otthonukhoz közel, közösségben élhetnének. Azt is kérte, kötelezze az alperes szervezeteket egy ilyen lakhatás létrehozására a hat fiatal számára. Amíg ez nem készül el, nyújtson olyan szociális szolgáltatásokat, amilyeneket egy ilyen otthonban is megkapnának.
A bíróság mindezt megalapozottnak és jogosnak vélte. Fejenként ötmillió forint kártérítést ítélt meg, és kimondta, hogy az otthonnak fel kell épülnie Budapesten vagy annak körzetében, így a majdani lakók napi szinten tarthatják a kapcsolatot családjukkal, barátaikkal. Ezt a döntést támadta meg a Kúrián a magát családbarátnak nevező Orbán-kormány Belügyminisztériuma és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.
A Kúria 2023-ban végül úgy döntött: az államnak törvényi szintű szabályozási kötelezettsége ugyan van, de csak a gazdasági teljesítőképesség határain belül.
Az Orbán-kormány egyértelművé tette, hogy ne számítsanak rá, szülői összefogással azonban mégis lesz a sérülteknek támogatott lakhatásA szülők tehát elvesztették a pert. Többségük ma 70 éven felüli, egyedülálló nő, akit elhagyott a férje éppen a gyerekük fogyatékossága, az ezzel járó nehézségek miatt. Életük majd’ minden percében pelenkáznak, etetnek, fürdetnek. Pár éve még eltökéltek voltak, mert meg kell oldaniuk, hogy valahol átvegyék majd tőlük a gondozást, ha ők már nem lesznek képesek erre. Schilling Magdolna is egyike a szülőknek. Ő négy éve mesélt lapunknak az életéről, arról, hogy akkor 38 éve egyedül ápolta súlyosan mozgás- és értelmi fogyatékos gyermekét. Azt mondta: – Velem nem történhet semmi. Ferkó pelenkás, öltöztetni, mosdatni kell. Látja, beszélni sem tud. Nincs olyan, hogy nem látom el… Mindannyian a jövőt tervezzük, vagyis inkább azt, mi lesz, ha mi már nem leszünk. Majd úgy folytatta:
– Mi csak azt szeretnénk, hogy amikor már nem bírjuk az ápolást, akkor is szeretetben, biztonságban legyenek a gyerekeink. Közben megöregedtünk, a többség hasonló korú velem.
Az édesanya akkor még bizakodó volt, mára egyre gyengébb. Lapunknak a napokban azt írta, a hat szülőből már csak hárman küzdenek, van aki fizikailag nem bírta az ápolást. „Rettenetes el vagyok keseredve, mert Ferkónak nem biztosítottam helyet. Naponta felteszem a kérdést, mi lesz vele, ha én már nem bírom őt ellátni, ha nem leszek? Úgy látom, eléggé közel állok ehhez az állapothoz. De nem tudom meglépni, nem tudom elképzelni, hogy ilyen helyre beadjam”.
