A magyar fiatalok is szoronganak a lakhatási válság és költségek miatt, de senki és semmi nem kínál gyors megoldást

Harminc-harmincötéves fiatal nők és férfiak laknak együtt még mindig a szüleikkel, vagy költöznek össze a munkatársaikkal, barátaikkal, olykor akár egy szobán osztozva, mert képtelenek a fizetésükből lakást bérelni, vagy saját otthont vásárolni. Miközben azt várjuk el tőlük, hogy alapítsanak családot, legyenek gyerekeik, növekedjen a népesség, legyen munkaerő-mobilitás és erősödjön a gazdaság, addig a lakhatási válság miatt gúzsba vannak kötve – fakadt ki az Európai Parlamentben egy a témával kapcsolatban megrendezett strasbourgi fórumon nemrégiben Irene Tinagli (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége), az európai lakhatási krízis megoldására létrehozott lakásügyi bizottság elnöke.

A grémium március 9-én, hétfőn fogadta el végleges ajánlásait, olyan uniós jogszabályokat sürgetve, amelyek foglalkoznak az új lakások építésének megvalósíthatóságával és költségeivel, s biztosítják, hogy a rövid távú bérbeadás elterjedése ne veszélyeztesse a helyi polgárok hozzájutását a megfizethető ingatlanokhoz. Arra kérik a tagállamokat, hogy vezessenek be ösztönzőrendszereket az alacsony és közepes jövedelmű háztartások támogatására, tegyék megfizethetőbbé a hosszú távú bérlést és támogassák szociális, állami szövetkezeti és megfizethető lakások építését, felújítását.

Az adatok szerint 2013 és 2025 között Európa-szerte 60 százalékkal nőttek a lakásásárak, és közel ennek felével a bérleti díjak, emiatt egyes városokban már van, hogy a munkavállalók a keresetük 70-75, de előfordul, hogy akár 90-100 százalékát is a lakhatásukra kell költsék, miközben az ésszerű és elfogadható arány 30-35 százalék kellene legyen. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az elmúlt évtizedben a lakásárak sokkal gyorsabban nőttek, mint a bérleti díjak. Magyarország itt is a sereghajtók közé tartozik: 2010 óta a magyar lakásárak több mint háromszorosukra nőttek, ami Észtországgal együtt a legmagasabb érték az EU-ban, a bérleti díjak pedig több mint duplázódtak. A lakhatási válság egyik fő oka, hogy a kínálat nem tartott lépést a kereslettel. Ennek a szakadéknak az áthidalására a következő évtizedben az Európai Bizottság becslései szerint Európának évente körülbelül 650 000 lakással kell bővülnie a jelenleg épülő 1,6 millión felül.

Egy háztartást akkor tekintünk „túlterheltnek”, ha a lakhatásra – rezsivel együtt – a rendelkezésre álló jövedelme több mint 40 százalékát költi el. Ez alapján az EU-ban a népesség közel 10 százaléka érintett, vagyis jóval több fizet az elvárhatónál, de további egyharmaduk is közel van a 40 százalékhoz. Görögország messze kiemelkedik, itt a lakosság közel 29 százaléka küzd ezzel a problémával, őket követi Dánia (15 százalék) majd Németország (13 százalék). Magyarországon bár az árak nálunk nőttek a leggyorsabban, a magas saját tulajdonú lakásállomány miatt a túlterheltségi mutató 11 százalék, ami közelebb van az uniós átlaghoz.

míg Nyugat-Európában sokkal fejlettebb a bérleti piac. Németországban a lakosság több mint fele albérletben él, s Ausztriában és Dániában is 40 százalék feletti a bérlők aránya. Majdnem minden tizedik európainak nincs lehetősége megfelelően fűteni otthonát, és évente körülbelül 800 000 szociális lakás felújításra szorul. A rövid távú bérbeadások mennyisége jelentősen megnőtt: 2024-ben 854 millió éjszakát foglaltak le olyan oldalakon, mint az Airbnb vagy a Booking, ami közel 20 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest: ezek az ingatlanok a helyiek számára nem elérhetők, hiszen a turizmus céljára tartják fent.

A lakhatási válság leginkább a fiatalokat sújtja. Az európai fiatalok átlagosan 26 évesen hagyják el a szülői házat: Finnországban 21 évesen, Horvátországban több mint 31 évesen. A teljes népesség 17 százaléka él túlzsúfolt lakásban, a 15-29 évesek között ez az arány 26,5 százalék. Az adatok is azt mutatják, hogy a lakhatási válság az Európai Unió egyik legnagyobb társadalmi kihívásává vált. Mindez pedig nem csupán szociális probléma, hiszen közvetlenül fékezi a gazdasági növekedést és torzítja a munkaerőpiacot.

A magas lakhatási költségek miatt a fiatalok ritkábban vágnak bele vállalkozásba vagy váltanak munkahelyet egy ígéretesebb, de bizonytalanabb lehetőségért. Az Eurostat adatai szoros összefüggést mutatnak a késői lakáshoz jutás és a családalapítás kitolódása között, ami alacsonyabb születésszámot eredményezhet, ez pedig hosszú távon tovább gyűrűzik: a munkaerőpiac utánpótlása elapad, ami később fenntarthatatlan nyugdíjrendszerekhez és súlyosbodó munkaerőhiányhoz vezethet.

Vannak persze sikeres európai modellek, amelyek bizonyára a lakhatási válsággal foglalkozó bizottság ajánlásaiban is megjelennek majd. Az egyik ilyen Bécs, ahol a város lakóinak a jelentős része önkormányzati vagy támogatott bérlakásban él. Finnország az egyetlen uniós ország, ahol érdemben csökkenteni tudták a hajléktalanságot és a lakhatási szegénységet. Itt nem akkor kap a fiatal lakást, ha már van munkája és „rendbe tette” az életét, hanem fordítva: először fedelet adnak a feje fölé, mert ez az alapfeltétele annak, hogy valaki munkát találjon. A magyarországi modell inkább a tulajdonszerzést támogatja a CSOK-kal, babaváró hitellel, ami kevésbé segíti azokat a mobilis, pályakezdő fiatalokat, akik még nem telepednének le vagy épp alapítanának családot. Szakértők szerint ezen a helyzeten egy kiterjedtebb fecskeház-rendszer - fiatalok átmeneti otthona - vagy egy szabályozottabb bérlakáspiac tudna változtatni.