Szabálytalanul, engedély nélkül raktároztak veszélyes anyagokat a CATL debreceni akkumulátorgyárának félkész üzemcsarnokában – erősítette az RTL Híradó érdeklődésére a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal.
Mint megírtuk, először Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje számolt be arról a múlt héten, hogy a CATL akkugyárban több tonna mérgező vegyi anyagot tárolnak minimum másfél hónapja egy még át nem adott, hivatalosan építés alatt álló területen. Posztjában azt írta, az erről az első fotókat és videókat még február elején kapta ott dolgozó debreceniektől, akiknek kezd elegük lenni abból, ami a gyárban folyik, és amit a hatóságok szerintük tétlenül néznek.
Dolgozók szerint hivatalosan építés alatt álló területen tároltak több tonna mérgező vegyi anyagot a CATL-gyárbanEgy ilyen üzemi területen szenvedhetett mérgezést egy nő még február közepén. A gyár előbb azt közölte, hogy nem történt mérgezés, Tárkányi Zsolt azonban néhány nappal ezután közzétette az üzem belső vizsgálatának jegyzőkönyvét, amelyben heveny mérgezésről írtak. A képviselőjelölt szerint ezután a CATL sietve elszállíttatta kamionokkal Debrecen, illetve az ország különböző részeire ezeket a mérgező vegyi anyagokat. Az egyik dolgozó azt mondta, amit nem tudtak elszállítani, azt „a raktár melletti sátrakba kezdték betárolni úgy, hogy az kívülről ne tűnjön fel”.
Tárkányi Zsolt február végén számolt be arról, hogy legalább két dolgozó szenvedett mérgezést az egyik debreceni akkumulátorgyárban. „Fájt a torkom, lüktetett a fejem, ahogy a kollégák segítettek lemenni friss levegőre. Na ott még rosszabbul lettem, ott éreztem, hogy remeg a kezem-lábam (...) nagyon-nagyon kábult voltam, felmentünk és képszakadás” – fogalmazott az egyikük.
A CATL Debrecen ezt követően közölte, vizsgálatot indított a sajtóban megjelent hírek kapcsán. Azt írta, a cég tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a vizsgálat fejleményeiről, emellett megteszi a szükséges bejelentéseket a hatóságoknak és a kivizsgálás kapcsán mindenben együttműködik.
Vizsgálatot indított a CATL Debrecen, miután egy videóban egy akkugyári dolgozó mérgezésről beszéltTisza: Két dolgozó szenvedett mérgezést a napokban az egyik debreceni akkugyárbanA megyei kormányhivatal az RTL Híradónak most megerősítette: valóban illegálisan raktároztak anyagokat, ezért helyszíni ellenőrzést tartottak és környezetvédelmi eljárást indítottak, valamint megtiltották az engedély nélkül használatba vett épület használatát. A kormányhivatal azonban megjegyezte, már napokkal a képviselőjelölt posztját megelőzően átfogó vizsgálatot indított a kínai akkugyártóval szemben.

