Az Európai Tanács csúcstalálkozójának a reggelén a tagállami vezetők sora hangoztatta, hogy a korábbi döntéseket végre kell hajtani, márpedig Orbán is a nevét adta decemberben, hogy utat enged annak az Ukrajnának nyújtott két évre szóló, 90 milliárd eurós támogatásnak. Ez Magyarországnak nem kerül semmibe. Orbán Viktor ugyanakkor határozottan kitart amellett, hogy ameddig nem érkezik kőolaj Ukrajna felől a Barátság kőolajvezetéken, addig nem hajlandó semmilyen támogatást átengedni.
Csütörtök délelőtt zárt ajtók mögött, telefonok és kíséret nélkül tárgyalt a 27 tagállam vezetője Ukrajnáról. A Népszava információja szerint a felszólalók sorát Orbán Viktor miniszterelnök kezdte, majd számos vezető szólalt fel, és ismételte el ott is, hogy a korábbi megállapodásokat be kell tartani. A sort is Orbán Viktor zárta, de a hírek szerint nem változtatott álláspontján. Szerinte ugyanis Ukrajna politikai okokból zárta el a Barátság kőolajvezetéket, amivel a magyar választásokba akar beavatkozni. Ukrajna állítása szerint viszont a január végi orosz támadás miatt komoly sérülést okozott a vezetékhez tartozó infrastruktúrában, és a javítás időbe telik.
Ütemtervet ígért az EU-nak Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték helyreállítására, de még hónapokba telik, mire újraindulhat a szállításRobert Fico szlovák miniszterelnök már korábban is élesen kritizálta Ukrajnát, ugyanis a kőolajvezeték a pozsonyi finomítóhoz is szállította az orosz nyersanyagot (a finomító a Mol-leányvállalat Slovnafté). Robert Fico úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktorral egyetértésben szólalt föl az ülésen „Az a kérdés, hogy vajon mi, az EU-ban, ennyire gyengék vagyunk-e, vagy ez egy szándékos erőfeszítés, hogy végleg elvágják Szlovákiát és Magyarországot az orosz olajellátástól. Azt a nézetemet is kifejtettem, hogy Volodimir Zelenszkij elnök az orosz olajellátás újraindításának folyamatos késleltetésével illegitim módon beavatkozik a magyar választási kampányba azzal a céllal, hogy leváltsa a jelenlegi magyar kormányt – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint ő nem a parlamenti választás miatt szívatja Ukrajnát, biztosan vétózik Robert Fico isA héten az Európai Bizottság felajánlotta, hogy fizeti a Barátság kőolajvezeték helyreállításának költségeit, emellett szakértőket is küldenének az ukrajnai Brodi városa melletti területre, hogy megvizsgálják az infrastruktúra állapotát. Azóta a szlovák és magyar kormány jelezte, nekik nem elég az uniós vizsgálat. A Népszava által látott levélben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Juraj Blanár szlovák külügyminiszter azt írják, a saját szakértőiknek is látniuk kellene a helyszínt.
Az Európai Unió kész kifizetni a Barátság kőolajvezeték helyreállítását, hogy Orbán Viktor lemondjon a 90 milliárd eurós hitel vétójárólAz Orbán-kormány ugyan múlt héten küldött egy tényfeltáró delegációt Czepek Gábor, a magyar Energiaügyi Minisztérium államtitkárának vezetésével, de az ukránok nem engedték oda biztonsági okokból. Ebből Czepek Gábor azt a következtetést vonta le, hogy a csőrendszer működőképes.
Az ukránok nem hagyták, hogy a magyar tényfeltáró küldöttség odamenjen a Barátság kőolajvezetékhezA Népszava több tagállami diplomatával is beszélt, akik szerint nem várható gyors megoldás. Egy diplomata hangsúlyozta, hogy reggel már világos volt, hogy Orbán Viktor kitart álláspontja mellett, ezért sokan nem is vártak mást. Ha további tíz órán át győzködték volna, akkor sem lett volna más az eredmény. Az ülés Ukrajnáról szóló része másfél órán át tartott.
Az ülésre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videón jelentkezett be. A Népszava által látott beszéd leirata szerint Volodimir Zelenszkij felszólította a vezetőket a korábbi döntés végrehajtására.
– Ezt nem lehet egy bizonytalan későbbre halasztani. Az európai fegyvergyártók arra várnak, hogy kifizessük a szerződéseket – az Ukrajnának szánt európai repülőgépeket, az európai légvédelmi rendszereket, az európai felszereléseket
– jelentette ki az ukrán elnök.
Orbán Viktor demonstratívan félrevonult, amikor Volodimir Zelenszkij videón bejelentkezett az EU-csúcsraTerry Reintke az Európai Parlament zöld frakciójának vezetője a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy itt az ideje a 7. cikk szerinti eljárás folytatásának Orbán Viktor Magyarországával szemben. Ez az a folyamat, amiben, ha az tagállamok azt állapítják meg, hogy egy tagállamban sérülnek az alapvető uniós értékek, akkor szankcionálhatják az adott országot, akár a szavazati jogot is elvehetnék. Ez a folyamat 2018-ban kezdődött Magyarország ellen az Európai Parlament kezdeményezésére, de érdemi előrelépés azóta sem történt.
Terry Reintke szerint Orbán Viktor nem csupán szisztematikusan aláássa a jogállamiságot és a demokráciát Magyarországon, hanem lehetetlenné teszi az Európai Unió számára, hogy fellépjen ebben a súlyos válsághelyzetben. – Ez valóban az utolsó pillanat, amikor
ennek a megalkuvó politikának véget kell vetni, le kell folytatnunk a 7. cikk szerinti eljárást.
A német politikus emlékeztetett, hogy már többször előfordult, hogy engedményt adnak Orbánnak, de ez nem jelent hosszú távú megoldást, mert a következő alkalommal, amikor lehetősége nyílik rá, újra élni fog a vétójogával.
Kormányváltás esetén a Magyarország elleni 7. cikk szerinti eljárás szinte azonnal megszüntethető, de a befagyasztott pénzek megszerzése kemény dió leszA politikus kiemelte, hogy az EU alapszerződésben lefektetett alapelv a tagállamok közötti lojális együttműködés. – Orbán Viktor viselkedése messze nem a lojális együttműködés. Számomra tehát a jelenlegi viselkedésével máris megszegi a szerződéseket, és ezért kell a többi tagállamnak reagálnia.
A 7. cikkely szerinti folyamatban ugyanakkor egyhangú döntésre van szükség, vagyis egy érdemi szankcióhoz Robert Fico beleegyezését is el kell nyerni. Reintke hangsúlyozta, hogy a folyamat következő lépéséhez – amiben a tagállamok kimondják, hogy az uniós értékek megsértésének fennáll a veszélye-, elég a tagállamok négyötödének igen szavazata. Szerinte mindeközben újabb uniós források befagyasztására is szükség lenne.
Bár korábban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt hangoztatta, hogy lesz B terv Ukrajna támogatására, eddig nem körvonalazódik semmiféle gyors megoldás. Ukrajnának legkésőbb április végén vagy májusban szüksége lesz a pénzre.
Jelenleg még tart a csúcs, kora délután óta már más témákról egyeztetnek a vezetők. Ahhoz, hogy az eddigi terv érvényesüljön minden készen áll, a szükséges törvények elfogadásához már csak egy szavazás szükséges, de ahhoz mind a huszonhét kormánynak beleegyezését kell adnia.

