Amikor Donald Trump elindította az Irán elleni katonai akciót, a nemzetközi közösség azonnal az energiaárak drasztikus emelkedésére készült fel, ám a konfliktus gazdasági hatásai hamar túlmutattak az üzemanyagköltségeken. A Hormuzi-szoros blokádja, amely immár hetek óta tart, alapjaiban rengette meg a globális mezőgazdaságot és az élelmiszerbiztonságot. Irán állítása szerint több mint háromezer teherszállító hajót tartóztatott fel a Perzsa-öbölben, és ezek között nemcsak kőolajat vagy cseppfolyósított földgázt szállító tankerek találhatók, hanem olyan vízi járművek is, amelyek a világ műtrágyagyártásához elengedhetetlen alapanyagokat és késztermékeket szállítanák. Ez a tengeri zár olyan járulékos károkat okoz, amelyek hatása még akkor is hosszú ideig érezhető marad, ha a fegyveres harcok véget érnek. A műtrágyahiány közvetlen veszélyt jelent a világ élelmiszerellátására, különösen a szegényebb régiókban, de a gazdagabb országokban is jelentős drágulást és az infláció további gerjedését vonja maga után. A statisztikai adatok szerint a globálisan felhasznált műtrágyamennyiség egynegyede vagy akár egyharmada rekedt az öböl térségében a blokád miatt.
A válság legsúlyosabban a nitrogénalapú műtrágyákat, köztük a karbamidot érinti. Február végén a karbamid tonnánkénti ára a nemzetközi piacokon 480 dollár körül mozgott, de a harcok kirobbanását követő néhány napon belül ez az érték 625 dollárra ugrott. Ez egyetlen hét alatt több mint 25 százalékos drágulást jelent, ami az egyik leghevesebb ármozgás az ukrajnai háború kezdete óta. Az északi félteke gazdálkodói számára ez az időzítés kritikus, hiszen a tavaszi munkálatok megkezdésekor történik az intenzív tápanyag-utánpótlás a vetés előtt.
A Hormuzi-szoros körüli harcok nemcsak a kiszállítást bénították meg, hanem a gyártási folyamatokat is megszakították.
Az iráni dróntámadások Katar két meghatározó ipari központját, Ras Laffant és Mesaieedet érték, ahol a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz-exportáló létesítményei és a Qatar Fertiliser Company ammónia- és karbamidüzemei találhatók. A támadások után az emirátus kénytelen volt ideiglenesen leállítani a termelést, ami tovább szűkítette a kínálatot.
A helyzet súlyosságát fokozza, hogy a világ négy legjelentősebb karbamid-exportőre közül három a közvetlen térségben, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában és Iránban található. Emellett a globálisan kereskedett foszfor mintegy 45 százaléka szintén a Közel-Keletről származik. Ez az elem kulcsfontosságú a növények hozamának növeléséhez és a betegségekkel szembeni ellenállóképesség javításához, ára pedig az eddigi amúgy is magas szintről még tovább emelkedett. A drágulás azonban nem korlátozódik a térségből származó termékekre. A világ más pontjain zajló műtrágyagyártás is költségesebbé vált, mivel a nitrogénműtrágyák előállítása rendkívül energiaigényes folyamat, amelyben a földgáz szerepe meghatározó. A gyártási költségek 60-80 százalékát a gáz ára teszi ki, így az energiaárak emelkedése automatikusan beépül a mezőgazdasági alapanyagok árába.
Az agrárökonómiai kutatások, köztük Jan Willem Erisman nitrogénkutató elemzései rávilágítanak arra, hogy a globális élelmiszertermelés 44-48 százaléka a szintetikus nitrogénműtrágyák használatától függ. Enélkül a kukorica, a rizs, a búza, valamint a repce és a napraforgó hozamai drasztikusan visszaesnének. Ha a gazdák a magas árak miatt kénytelenek csökkenteni a kijuttatott mennyiséget, a terméshozamok rövid időn belül tíz-húsz százalékkal zuhanhatnak. Ez a folyamat láncreakciót indít el: a kenyér, a tésztafélék és a burgonya drágulása mellett az állati takarmányok ára is emelkedik, ami magával húzza a hús, a tej és a tojás fogyasztói árát is.
A krízis hatásai világszerte érzékelhetők, de a legsebezhetőbbek azok a régiók, amelyek nagy mennyiségű importra szorulnak és nem rendelkeznek elegendő gazdasági tartalékkal a sokkhatások tompítására.
Dél-Ázsia országai, például India, Pakisztán és Indonézia, jelentős mértékben támaszkodnak a Hormuzi-szoroson áthaladó útvonalakra. Pakisztánban a rizsárak már most robbanásszerűen emelkedtek, ami március elején erőszakos tiltakozásokhoz vezetett. Hasonlóan nehéz helyzetben van a Szaharától délre eső afrikai régiót, avagy „fekete Afrikát”, ahol sok állam szinte a teljes műtrágyaszükségletét importból fedezi. A beszerzési források elapadása vagy a fizetőképesség határát súroló árak miatt a gazdák kénytelenek lesznek lemondani a tápanyagpótlásról, ami éhínséget okozhat az amúgy is feszült élelmezési helyzetű területeken. Még az olyan agráripari hatalmakat is érinti a válság, mint Brazília, amely a világpiacról szerzi be műtrágyáját. A brazil szójatermesztők alternatív források felé fordulása tovább növeli a nyomást a globális piaci árakon, szűkítve a mozgásteret a többi szereplő számára.
Irán megtorlással reagálna Donald Trump ultimátumára, nő a bizonytalanság az olajpiacokonA jövőbeli kilátások a blokád időtartamától függenek. Amennyiben a helyzet heteken belül rendeződik, a szállítási láncok még képesek lehetnek az alkalmazkodásra, és az árak néhány hónap alatt mérséklődhetnek. Ha azonban a feszültség hónapokig fennmarad, és az energetikai, valamint ipari létesítmények csak korlátozottan üzemelnek, a magas műtrágyaárak tartósan beépülnek a termelési költségekbe. Középtávon ez nemcsak a termékek drágulását jelenti, hanem a vetőmagkészletek és a takarmánytartalékok csökkenését is, ami egyre feljebb hajtja az árakat és mélyíti az élelmezési válságot.
A legrosszabb forgatókönyv szerint, ha a szállítási útvonalak tartósan zavartak maradnak, a megmaradt exportőr országok protekcionista intézkedéseket vezethetnek be.
Saját mezőgazdaságuk védelmében korlátozhatják a kivitelt, ami globális hiányhoz és súlyos társadalmi konfliktusokhoz vezethet Afrikában és Ázsiában egyaránt.
Netanjahu nyerhet, Trump veszíthet az Irán elleni háborún, az EU pedig azt se tudja, mit kezdjen ezzel az egésszelDonald Trump 48 órás ultimátumot adott, az atomerőművei megsemmisítésével fenyegeti Iránt a Hormuzi-szoros megnyitásáért