választás;Fidesz;Rogán Antal;

Rogán Antal: A magyar emberek józan többsége miatt fog nyerni a Fidesz

A  parlamenti választás után kemény időszakra számít, de „az ilyen jelegű” támadásokat eddig is kezelték. Szerinte az ukránok beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba is.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint magyar emberek „józan többsége” miatta Fidesz fogja megnyerni az április 12-i parlamenti választást.

Rogán Antal – írja a 444 – a Hír TV Bayer show című műsorában  a Medián március végén közzétett közvélemény-kutatási adataira hivatkozva arról beszélt, hogy a közvélemény-kutatások körüli viták politikai természetűek. „Most már sajnálom Hann Endrét, mert vele vitetik el a balhét” - fogalmazott.

Megjegyezte, az eredmény után kemény időszak következik majd. Arra a kérdésre, hogy ez pontosan mit jelent, nem adott részletes választ, de szavaiból inkább politikai konfliktusokra lehetett következtetni, mint fizikai összecsapásokra számít. Megjegyezte, hogy az ilyen jellegű támadásokat eddig is kezelték. Rogán Antal úgy értékelt, hogy a jelenlegi helyzet eltér a korábbi választásokat követő időszakoktól, mert állítása szerint Magyarországnak erős szövetségese van az Egyesült Államokban, Donald Trump személyében. Hozzáfűzte, hogy erre is számíthatnak a választók, amikor a Fideszre adják le voksukat. Noha a műsort már csütörtök este rögzítették, a Magyarországot érő támadások kapcsán témaként felmerült a Török Áramlat földgázvezeték is. Vučić szerb elnök a felvétel után három nappal, vasárnap jelentette be, hogy  a Szerbiát és Magyarországot összekapcsoló kritikus földgáz-infrastruktúránál két hátizsáknyi robbanószert, valamint az élesítéshez szükséges eszközöket találtak. „(A brüsszeli bürokraták) támogatják Volodimir Zelenszkijt, hogy zárja el a Barátság kőolajvezetéket, és ha lehet, támadja meg még a Török Áramlat gázvezetéket is. Mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen” - fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.

Rogán Antal megjegyezte, az ukránok már korábban is komolyabb ügyekbe avatkoztak be, mivel állítása alapján az amerikai választásokba is beavatkoztak. Ennek igazolására egy szokatlan összeesküvés-elméletet ismertetett, amelybe az április 7-8-án Magyarországra érkező JD. Vance amerikai alelnököt is bevonta.

JD Vance több alkalommal bírálta az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást - elsősorban annak mértékét, ellenőrzését és átláthatóságát -, a miniszter ennél is továbbment, és úgynevezett „visszaosztásokról” beszélt, amelyek során az Ukrajnának juttatott amerikai források visszakerültek az Egyesült Államokba a végül visszalépő demokrata elnök, Joe Biden újraválasztásának finanszírozására. Ennek mechanizmusát nem ismertette, példaként azonban a Magyarországon elfogott ukrán aranykonvoj esetét említette. „Ha Amerikában meg merték ezt csinálni, akkor Magyarországon is megcsinálják" - jelentette ki.

Szó esett a műsorban a Gundalf-ügyről, amely a tárcavezető szerint elterelés az úgynevezett „Panyi-ügyről”, a Tisza Párt állítólagos energetikai átállási terve pedig a „Soros-terv” befejezése. Mindezt azzal magyarázta, hogy az amerikai magyar milliárdos már régóta kiszemelte magának az OTP, valamint a Molt. Bár azt az eshetőséget sem vetették el szerinte, hogy egy kormányváltás utáni privatizáció során a magyar olajcég a Shellé lesz.

Közülük a legtöbben Angyalföldön és Zuglóban akarnak szavazni  inkább