Aligha hoz nyugalmat a vasárnapi urnazárás, a megpróbáltatások java még csak azután jön Magyarország lakóinak nagy része számára. Bármi lesz is az eredmény, a végletekig kiélezett kampány után azt az alulmaradók súlyos traumaként fogják megélni. Hasonló kollektív megpróbáltatás lesz az, mint a Covid miatti elzártság vagy a háborús veszéllyel való folyamatos nyomasztás. Az efféle krízishelyzetek közvetlenül is „rámennek” az emberek egészségére, ezért is beszélgettünk ezek átvészeléséről Bokor László pszichiáterrel és a sürgősségi ellátásban is otthonosan mozgó Darvai László háziorvossal.
A háziorvos megrendítő példát is hozott saját praxisából: egy idős beteghez hívták hajnalban, aki rosszullétre panaszkodott, de sokáig nem tudta megfogalmazni, mi a baja.
„Amikor szembenéztünk egymással, és rákérdeztem, hogy mi az igazi baj, a néni zokogni kezdett. És alig tudta elmondani, hogy doktor úr, nem akarom, hogy háború legyen, el fogják vinni a gyerekeket.”
Darvai László szerint ez nem egyedi eset, hanem naponta visszatérő tapasztalat: a fenyegetettség érzése sokaknál már nem politikai véleményként, hanem szorongásos testi-lelki tünetként jelenik meg.
Bokor László pszichiáter szerint különbség van akut és krónikus stressz között. Az előbbi egy gyors válaszreakció, amely segíthet a túlélésben. A hónapokig, évekig fennálló fenyegetettség azonban már romboló. „A krónikus stressz olyan módon változtatja meg az emberi szervezet szabályozási rendszereit, amit a védőmechanizmusok már nem ellensúlyoznak” – fogalmazott. Ha valaki folyamatosan azt éli meg, hogy veszély van, de nem tudja, mire készüljön, mit higgyen el, az nemcsak a lelkére, hanem az alvására, a hormonrendszerére, az immunműködésére és a kapcsolataira is rányomja a bélyegét.
Testet-lelket pusztít a kampány, túlélésre kapcsolt a társadalomA közelmúltban a társadalmi stressztűrés nagy főpróbája éppen a Covid-járvány volt. Arról, hogy mit okozott a fertőzéstől való félelem, valamint a kényszerű elszigetelődés, már vannak adatok is. A WHO európai vizsgálatából kiderül, hogy
2018 és 2022 között a 13 éves magyar fiatalok között 33 százalékról 50 százalékra ugrott azok aránya, akik többféle testi-lelki panaszról számoltak be, és körükben látványosan csökkent az úgynevezett életelégedettség is.
Az is kitűnt, hogy meggyengültek azok a kapcsolati hálók, amelyek normális helyzetben csökkentik az egyéni stresszt.
A szakemberek szerint a Covid egyik legmaradandóbb hatása nem is maga a rettegés volt a fertőzéstől, hanem az, ahogyan szétesett az egyébként létfontosságú társas működés. Bokor László úgy fogalmazott: a „szociális távolságtartás” kifejezés önmagában is félrevezető volt, hiszen valójában fizikai távolságról volt szó. A járvány alatt azonban sokan megtanulták, hogy egyedül egy szobában vagy szűk körben éljenek, és a leépült kapcsolataik sok esetben a járvány után sem álltak helyre. A mindennapokban megmaradt az online működés még ott is, ahol az kifejezetten rontja az együttgondolkodást. „Azt hisszük, hogy kapcsolatban vagyunk idős szüleinkkel, mert hetente beszélünk online, de ez egy illúzió” – mondta Bokor László, hozzátéve: az online jelenlét „elfedi azt a rengeteg veszteséget”, amit a személyes találkozások hiánya okoz. Ez a fajta tartós, rejtett izoláció szerinte „pincetűzként” működik: észrevétlenül növeli a magányt, ami idővel mentális és testi betegségekhez is vezethet. „Ebből a szempontból nem vagyunk túl a Covidon” – tette hozzá.
Darvai László a járvány másik, kevésbé látható következményére hívta fel a figyelmet: a bizalom összeomlására.
„Az egészet áthatotta a titok, ami úgy jelentkezett, hogy egy súlyos légzési elégtelenségben szenvedő nénihez kimentünk a rohamkocsival a szkafanderben, személytelenül. És a családjának az volt utolsó kapcsolata vele, amikor a gyereke megfogta a kezét miközben beemeltük a mentőautóba. A következő meg az, amikor bevitték a ruháját a temetéshez a patológiára” – idézte személyes tapasztalatait Darvai László.
A szomszéd országban dúló háború már önmagában azért is okoz sokkot, mert sokak úgy gondolták, hogy őket „2022-ben már nem érheti el háború” – mégis tankok, bombák és menekültek képei lepték el a híreket. Rengetegen lettek hiperéberek, álmatlanok, ingerlékenyek, sőt volt, aki már azt érezte: nincs „joga” örülni semminek, mert minden apró gond eltörpül a világszintű válság mellett. Bokor László egy személyes példával érzékeltette, mennyire nem a földrajzi közelség határozza meg a fenyegetettség érzését. A délszláv háború fizikailag közelebb volt, mégis sokkal kevésbé élte meg fenyegetőnek, mint az ukrajnai háborút. „A társadalmi narratíva és a média egészen más reakciókat indított be” – mondta. Szerinte a megterhelés tény, de az, hogy ki mennyire sodródik bele – pánikig vagy alvászavarig –, részben egyéni ellenálló képességen múlik. Egyebek mellett azon, hogy képesek maradunk-e gondolkodni és mérlegelni, vagy „belesodródunk a tömegreakciókba”, ahol az egyéni kontroll könnyen feloldódik a kollektív félelemben.
Elkészült a felmérés, a magyarok kevésbé félnek a háborútól és a migrációtól az uniós átlagnálMost pedig minderre ráül a választási kampány: napi botrányok, háborús utalások, „végzetes tét”, egymás hazugozása és árulózása. A kutatások szerint az agyunk számára az is elég a stresszhez, ha a kimenetel bizonytalan; a kampány érzelmi túltöltése így garantáltan feltekeri a szorongásszintet. 2008-ban az amerikai elnökválasztás éjszakáján egy kísérletben nyálmintákat vettek a szavazóktól a voksolás előtt, majd az eredmény kihirdetése után. A vesztes pártot szavazók kortizolszintje mérhetően megemelkedett, a tesztoszteron-szintjük esett — pontosan ugyanúgy, mint egyéni dominanciaversenyek veszteseinél. Az emberek teste a demokráciát is dominanciaversenyként érzékelte.
A szakemberek szerint a választási időszak különösen alábecsült stresszforrás . Nem azért, mert közvetlen fizikai veszélyt jelent, hanem mert identitást, jövőképet, erkölcsi meggyőződést érint. Bokor László úgy látja, a politizálás önmagában nem káros, sőt. „A közügyben való konstruktív részvétel az lélektanilag az egészség jele, de csak akkor, ha az ember nem hagyja, hogy a politika teljesen elfoglalja az idegrendszerét” – mondta, megjegyezve, hogy a választási veszteség szerinte sokaknál valóban gyászreakciót indíthat be. „Természetesen az ország egyik fele gyászolni fog. Hát mi mást tehetne?” – fogalmazott. A gyász azonban szerinte önmagában nem kóros, sőt konstruktív folyamat is lehet, ha az ember képes feldolgozni a veszteséget és nem ragad bele a dühbe.
A nagy kérdés az, hogy a politikai szereplők mit kezdenek a tömegméretű indulattal.
„Erre a dühre rá lehet játszani társadalmi szinten, és a politika sajnos ehhez nagyon ért” – tette hozzá.
Darvai László inkább azt hangsúlyozta, a legnagyobb baj nem az lesz, ha a választás után valaki rosszul alszik vagy idegesebb lesz, hanem az, ami utána hosszú távon megmarad. Szerinte az igazi tragédia a folyamatos megosztás, a közös nyelv elvesztése, mert a családokon belüli politikai szétszakadás sokkal mélyebb sebet ejt a társadalmon, mint egy-egy kampányhajrá.
Nem számít szokatlanul nagy utcai erőszakra parlamenti választás után az országos rendőrkapitány